A szexmunkások hajtják Robespierre fejét a nyaktiló alá
Magyarországon már a modernitás sem elég haladó – derült ki pillanatokkal a heterofób Pride előtt. Végletes feszültségek kezdik szétszakítani az itteni LGBTQQIAPPO mozgalmat, ugyanis hirtelen annyi betű lett ebben a rövidítésben, hogy már képtelenek mindenről ugyanazt gondolni. Ezt tetézi, hogy ennyi különböző identitásnál nem kerülhető el a hierarchikus rend törvényszerű kialakulása: egyesek vezető szerepre törnek, mások a marginális mozgalmaknak is a szélére szorulnak. Az LGBTQQIAPPO+n forradalom elkezdte felfalni saját gyermekeit.
Heves és feloldhatatlan elvi ellentétek ütötték fel a fejüket a szexmunka kérdésében, látványosan megosztva a korábban egységesnek látszó mozgalmat. Bereczky Tamás, a Schiffer Andrást a közelmúltban lemesügéző, balliberális homoszexuális- és HIV-aktivista teljesen kiakadt, amiért a Pride kirekeszti a transzszexuálisokat és a szexmunkásokat.
Az idei Pride rendezvénysorozat nem adott helyet a szexmunkások és a transz* egyesület által szervezett kerekasztalbeszélgetésnek, ahol magyar és külföldi szexmunkás aktivisták beszélgetnének a szexmunkáról és aktivizmusról. Állítólagos »ideológiai« okokra hivatkoztak – írja a tumblr-jén Bereczky.
Ebből a lendületből be is panaszolta magyarországi elvtársait a sokkal haladóbb svédeknek. A svéd szexmunkásszövetség elnöke nyilvános megszégyenítést követelt, és nyomban kérdőre is vonta a magyar LGBTQ-kat meg a Pride szervezőit (őket diszkriminatív seggfejeknek és undorítóknak minősítve), hogy „ez nektek a közösségépítés?!”.
Szabadság vagy elnyomás a szexmunka?
Egy Pride-közeli egyén szállt vitába Bereczkyvel, közölve, hogy a szervezők nem tartják szabadon vállalható munkának a szexmunkát. Hozzátette, hogy a szervezők nem akarták a szexmunkát támogató vélemények egyoldalú megjelenését. Bereczky viszontválasza szerint azonban ugyanez két éve még nem zavarta a Pride szervezőit. „Minden jel szerint az egyoldalúság akkor oké, ha az az egy oldal az ő oldaluk” – írja a HIV-aktivista nem a liberálisokról, csak a Pride szervezőiről.
Hamarosan újabb szexmunkás-pártiak szálltak be a cicaharcba. A TASZ-ból idén januárban kivált Jogriporter Alapítvány tagjai felhívták a figyelmet, hogy az amerikai LGBTQ szervezetek egy férfi escortszolgálat tavalyi hatósági bezárásakor kiálltak a szexmunkások mellett. Megszólalt a népszerű Papp Réka Kinga is:
Jókora hagyománya van annak, hogy magas státuszú fehér nők lefelé beszéljenek csóró barna nőknek a feminizmus jegyében arról, hogy mit kellene gondolniuk magukról. Ezúttal az LMBTQIA közösség vezéralakjai beszélnek lefelé a köztük is legnehezebb helyzetben lévő transzoknak és a szexmunkásoknak. Mert ők jobban tudják. Csinálnak egy nagy fesztivált a nyár közepén, megszerzik hozzá befolyásos vállalatok támogatását és egyfajta corporate fesztiválként hirdetik a békét meg a toleranciát, és közben a kapitalizmus legmegalázottabbjait eltanácsolják azzal, hogy ők nincsenek is.
A történet vége, hogy a szexmunkás- és transztémájú aktivisták bojkottálják a Pride-ot, valamint még korábban elleneseménnyel jelezték elégedetlenségüket.
A magyarországi LGBTQ mozgalom bomlási folyamata kísértetiesen emlékeztet a magyarországi ballib politika szilánkokra töredezéséhez. A különbség csupán annyi, hogy a ballibek mögött egykor tömeg is állt az elképesztő médiatámogatás mellett, míg az LGBTQ-k a zajos médiatámogatás és néhány nagyvállalat elköteleződése mellett, még egységesen sem tudtak soha tömegeket irányítani. Erre darabokban még kevesebb esélyük lesz.
Nem cicaharc, hanem a forradalom végének kezdete
A nehezen követhető cicaharc hátterében valójában egy komoly ideológiai törésvonal áll, amelyet nem lesznek képesek áthidalni a felek, legfeljebb csak időszakosan, érdekből eltakarni. A dolog a feminizmusban gyökerezik, amely az állítólagos, elnyomó, patriarcha férfiuralom ellen lázad immár bő kétszáz éve. A feminizmus és későbbi leágazásai – beleértve az összes LGBTQQIAPPO identitást – azóta minden erejükkel a patriarchának gúnyolt berendezkedés szétverésén fáradoznak, viszont ők maguk sem képesek megegyezni a nők helyében. A feminizmus szerint a nő olyannyira a saját testének egyedüli ura, hogy a testét tárgyiasító szexmunka nem összeegyeztethető ezzel. A követhetetlenül szétfutó szexuális identitások némelyike viszont hajlamos úgy értelmezni a parttalan szabadságot, hogy szabadon tárgyiasíthatják is a testüket.
A szélsőliberális feminista mozgalom ilyen esetekben ütközik bele abba a régi elvi problémába, hogy abszolút szabadság nem létezik. Azonban ennek beismerése komoly önbírálata lenne a feminizmus teljes történetének, ezért inkább ugyanolyan hatalmi eszközökkel rendezik le a mozgalmukon belüli ellentéteket, amilyenekkel szerintük a „patriarcha” társadalom elnyomta a nőket. Robespierre is a nyaktiló alatt végezte, a forradalom felfalja saját gyermekeit. És ebben a harcban nincs jó meg rossz oldal, csak megérdemelt áldozatok.
nyitókép: vancouverobserver.com
