A Pesti Riporter pénteki adásának első negyedórájában Ferkó Dániel műsorvezető Tóth Erikkel, az Alapjogokért Központ vezető elemzőjével beszélgetett legújabb filmjükről, amely Őszinteség, Bátorság, Büszkeség címmel az Orbán-kormány elmúlt tíz évet mutatja be. 2010-ben a polgári kormány egy csőd szélén tántorgó országot vett át a szocialistáktól, és komoly és határozott lépések kellettek ahhoz, hogy az országot rövid időn belül biztos fiskális alapokra helyezzék, és el tudják kezdeni lerakni egy új jövő, egy új eszmeiség alapjait, amely elutasítja a gazdasági migrációt, a genderlobbit, viszont előtérbe helyezi a családokat és a keresztény értékeket. A műsor következő részében a Momentumból kiugrott Nagy Károly önkormányzati képviselő beszélt a pártból való távozásának okairól, illetve V. Naszályi Márta nagy port kavart terveiről. Az utolsó negyedórában pedig Töröcsik Mariról beszélgetett a műsorvezető Rátóti Zoltánnal.
Tóth Erik emékeztetett arra, hogy a film apropója az az egészen unikális történelmi eredmény, hogy egy kormány háromszor egymás után, kétharmaddal kerül hatalomra. A vezető elemző hangsúlyozta:
A kutatásunk fő célja az volt, hogy a globális liberalizmussal szemben egy vállaltan jobboldali kormány fel tudja-e venni a harcot. Fel tudja-e venni a harcot, olyan közegben, olyan európai klímában, amikor két dolog is hátráltatja az ő munkásságát: az egyik az, hogy a liberalizmus az európai országok mindennapjaivá vált, ez a mainstream gondolkodásmód. A másik, hogy nemzeti, keresztény módon politizálni, és ezt nyíltan felvállalni, rendkívül nehéz. Nem elég felvenni a kesztyűt ezzel az ideológiával, hanem a hiányosságait a javunkra kell fordítani.
A közéletben a Gyurcsány-éra alatt megrendült közbizalom visszaállításához a kormánynak bátorságra volt szüksége, hiszen szembe kellett nézni egy gazdasági és morális válsággal. A nyugati érdekek kiszolgálása miatt Magyarország rendkívül le volt maradva más európai országokkal szemben; ezt a lemaradást kellett lefaragnia a második Orbán-kormánynak. Tóth Erik emlékeztetett:
Medgyessy Péter (2002-es) száznapos programja megágyazott annak, hogy elengedve a költségvetési politika legalapvetőbb szabályait, a balliberális kormányok óriási költekezésbe kezdtek, úgy, hogy közben a bevételi oldalon, az államkasszába nem folytak be a megfelelő összegek. A devizaadósság csapdája másfélmillió családot érintett, ezzel a nemzeti szuverenitás is veszélybe került. Tulajdonképpen az államcsőd széléről kellett a magyar gazdaságot visszarántani.
Az öszödi beszéddel kapcsolatban az elemző kiemelte:
Van egy bizonyos életkor, ami fölött mindenki emlékszik a történtekre. A legfiatalabb korosztályban a 2006-os cselekmények élénken nincsenek meg. Azonban az világosan látszik, hogy Gyurcsány Ferenc akkori tevékenysége ráégett a politikai pártjára is, mert ha megnézzük a legfrissebb közvélemény-kutatási adatokat, kiderül az, hogy Gyurcsány Ferenc az egyik legelutasítottabb politkus a mai napig.
Repedések a Momentumon belül
A pestszentlőrinci, momentumos önkormányzati képviselő kilépése a pártból alaposan meggyengítette a helyi ellenzéki összefogást és az országos sajtó témája lett. Nagy Károly, most már független politikus elmondta: többek között visszatetszést keltett benne Fekete-Győr András nyilatkozta, amely szerint a jobboldali újságírókat eltiltaná tevékenységük folytatásától. A vírus elleni küzdelem kapcsán Nagy hiányolta az igazi párbeszédet, az igazi tenni és segíteni akarást az ellenzék oldaláról:
Ebben az időszakban, nem tudott megvalósulni egy olyan paktum, hogy srácok, nézzük meg, ki hol tud segíteni. Úgy éreztem, az elmúlt időszakban a Pfizert kapják a nyugatosok, a Szputnyikot meg a Sinopharmot meg a keletesek. Pedig nincs jobboldali meg baloldali vakcina.
V. Naszályi Márta zöld innovációja
Az első kerületi, ellenzéki polgármester legújabb ötlete nagy vihart kavart az elmúlt hetekben. A PestiSrácok.hu az elsők között számolt be arról, V. Naszályi Márta és kollégái turistabusz-parkolót terveznek a Déli pályaudvar mögé. A lakosok már petíciót is indítottak az új tervezet ellen, hiszen eredetileg parkot ígért a DK-s vezetésű önkormányzat. Most park helyett egy méregdrága parkoló épül, amit a kerület költségvetése nem bír el. Ráadásul a kerületi családi vállalkozások megsarcolására is készült az önkormányzat a teraszdíjak hétszeresre emelésével.
Tőröcsik Marira emlékezünk
Rátóti Zoltán színművésszel a legendás színésznőről is megemlékeztek a műsorban. Rátóti szerint nem volt olyan szerep, amit ne tudott volna eljátszani; nagy rendezők gondolkodtak abban, hogy Lear király szerepét is ráosszák. Azon kevés magyar tehetségek közé számított, aki nemzetközileg is ismertté vált; a Körhinta című filmet a Cannes-i filmfesztiválon is bemutatták.
A Pesti TV minden nap 18 órától jelentkezik új műsorokkal, a Pesti Riporter minden hétköznap 19 órától látható. Nézze a műsort, szóljon hozzá élőben a Pesti TV Közösség csoportunkban, vagy jelentkezzen Skype-vendégnek a [email protected] e-mail címünkön! A Pesti TV fogható bárhol az országban előfizetés nélkül egy egyszerű, kisméretű digitális antennával, illetve elérhető a legtöbb szolgáltató alapcsomagjában, valamint műholdról is. A műsorok röviddel az adás után a pestitv.pestisracok.hu oldalon nézhetőek vissza! Kövesse a Pesti TV Facebook- és Instagram-oldalát, TikTok-fiókját is!
Forrás: Pesti TV; Fotó: Pesti TV-képernyőfelvétel
Facebook
Twitter
YouTube
RSS