Pesti Srácok

V. Naszályi Márta méregdrága buszállomást tervez, a lakók felháborodtak

null

Tegnap online fogadóórát tartott az I. kerület polgármestere, V. Naszályi Márta, és Csobánczy Gábor idegenforgalomért és EU-s kapcsolatokért felelős helyettese. Ha a víziójuk megvalósul, és a Déli pályaudvar mögé, a Mészáros utcában valóban buszállomást alakítanak ki, gyönyörűen fogják ellehetetleníteni nemcsak Buda, hanem az egész főváros közlekedését. Bár a tegnapi internetes megbeszélés a párbeszéd és a közös célok kialakítását volt hivatott létrehozni a lakók és a döntéshozók között, V. Naszályiék valójában fittyet hánytak a környéken élők jogos felháborodására.

Hétfőn késő délután Budavár párbeszédes vezetője úgy döntött, előveszi a tipikus, mindenkit meghallgatok című liberális kártyát, és online fórumot tart a Mészáros utcába tervezett buszparkolóról. A Déli pályaudvar külső, használaton kívüli részén, visszabontható útburkolattal rendezvényteremmel, étteremmel kibővítve egy több mint hatvan autóbusz fogadására alkalmas parkolót hoznának létre. Némiképp érthetetlen, hogy miért most, a pandémia közepén gondolkodnak a Várba igyekvő német nyugdíjasok problematikájával, és miért nem a nehéz helyzetbe került vállalkozások megsegítésén törik a fejüket. A projekt olyan eszement ötletek tartalmaz, mint a zajvédő fal, ami nyilván a környéken épült lakóházakban élő embereknek annyi zajcsökkentést fog jelenteni, mint halottnak a csók, hacsak nem tervezik a falat felhőkarcoló magasságúra.

Budapest, a lehetőségek városa

A másik zseniális húzás Csobánzy Gábor és szakértői részéről, hogy a turisták a buszról való lekecmergéshez, és felszálláshoz öt percet kapnak majd a parkolóban. Homályos az is, mire szolgál az ötlet egyáltalán. Azonban mindezen innovációk eltörpülnek a következő gigantikus terv mellett. Ugyebár az alapgondolat a kerületi turistabuszok útvonalának homogenizálása volt, azzal, hogy egy helyen parkolhatnak a járművek, és a kerület többi részéről (Naphegy, Tabán) kiszorításra kerülnek. Ez szép és jó elképzelés, a bökkenő az, hogy a Mészáros utca messze van a Citadellától, és a Halász-bástyától, márpedig a turisták nem a Déli pályaudvar ikonikus síneire kíváncsiak. Ezért mit csinál az önkormányzat? A forgalomcsökkentés jegyében elektromos buszokat vesz. Úgy harminc-harmincötöt. Azért, hogy a turisták feljussanak a Várba. Meg a Citadellára. Magyarán megduplázzák a buszok számát, sőt, milliárdos nagyságrendben még be is szereznek újakat. V. Naszályi reméli, az állam bácsi beszáll, hiszen a hülyének is megéri a biznisz. S persze elhangzott a legendás szó: hitelfelvétel.

PestiSracok facebook image

Nagy kérdés még, hogyan fogják ezt az egészet lenyomni a budaiak torkán, hiszen a tervezett építkezés érinti a Hegyvidéket is. A tegnapi kommentekből érzékelni lehet, hogy az itt élők joggal tartanak a túlcsorduló forgalomtól, a levegőszennyezéstől, és attól, hogy a triviális terv eredményeként az ingatlanok értéke a felére esik vissza. A lakók nem kaptak választ olyan kérdésekre, mint például, hogyan fognak a buszok kikanyarodni a Győri útra vagy a Hegyaljára anélkül, hogy ne sodornák el a szemközti autókat? Egyeztettek-e a Testnevelési Főiskola vezetésével, akik ugyancsak pályáznak erre a területre? Egyáltalán miért jó ez a kerületieknek?

A kerületi Fidesz-frakció portálunkkal azt közölte, hogy

Valamiért azonban nem vállalkozások az elsődlegesek. Leszögezhetjük, eltökéltek, hogy keresztülviszik a beruházást. Amivel valakik nagyon jól fognak járni. Jól fognak járni az alvállalkozók, a tendereztetők. Nagy pénzek fognak mozogni. Akik viszont nem fognak jól járni: a fővárosiak és azok, akik eddig hittek az ellenzék zöld politikájában, és abban, hogy tényleg számít a véleményük.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.