
Matteo Renzi, az Élő Olaszország párt vezetője szerdán bejelentette, hogy pártjának miniszterei kilépnek Giuseppe Conte koalíciós kormányából, amely így elveszíti szenátusi többségét.
Conte több út között választhat: vagy benyújtja lemondását és újabb kormányalakítási mandátumot kér az államfőtől, vagy a gazdasági helyreállítási program parlamenti szavazásán kér bizalmat. Renzi miniszterei előzőleg tartózkodtak a koronavírus-járvány utáni gazdasági program forrásainak felhasználásáról tartott éjszakai kormányülésen. A kormányban Renzinek két minisztere volt eddig: Elena Bonetti a családügyi és Teresa Bellanova a mezőgazdasági tárca élén, valamint egy külügyi államtitkár.
Matteo Renzi szerda délutáni sajtótájékoztatóján azt kifogásolta konkrétan, hogy a Conte-kormány nem tartja be a demokratikus szabályokat, és szerinte már két hónapja kormányválság van. Bejelentése előtt Giuseppe Conte még azt mondta, hogy “az utolsó pillanatig dolgozni fog” a kormánykoalíció fenntartásán. Conténak a szenátusban volt szüksége Renzi pártjának támogatására. Az alsóházi képviselők között elegendő szavazatra számíthat. Conténak mintegy tizenöt voksra van szüksége többségének fenntartására, amelyet kormányon és ellenzéken kívüli parlamenti mikropártok biztosíthatnak számára. A kormányfő hetek óta dolgozik azon, hogy az Élő Olaszország szenátorait más pártok tagjainak szavazataival helyettesítse.
Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi
Naprózsa
2021-01-14 at 08:26
Renzi előrehozott választásra kapott parancsot? Mert akkor az a trükk, hogy az olaszok választását is elcsalják, hisz láthatóan a világ az előbbit, az amerikait is boldogan elismerte.
Csak nincs itt is levélszavazás? Meg mint Sztálin mondotta: Mindegy, hogyan szavaz a nép, csak az nem mindegy, hogy ki számolja. Most, hogy Trumpot sikerült “megbuktatni” egy orbitális választási csalással és nem emelte fel a szavát senki a világ elitjéből, akkor feltételeznünk kellene, hogy az olasz választókat nem fogják átverni???
LawOrrális
2021-01-14 at 05:18
Az olasz kormányok mind ilyenek évtizedek óta.
Semmi meglepi.
Patriot
2021-01-13 at 23:15
Trumpot így vagy úgy, de el kell távolítani..megmondta a vénember
Salvinit el kell lehetetleníteni. El is lesz.
Emberrablást a nyakába varják a gazemberek, kap valami felfüggesztettet és ezzel ki is írják a politikából
Mindenkit kinyírnak aki útjukban áll. Haidert még megölték, mostanra finomultak az eszközök.
Egyedül Orbán Viktor miniszterelnökünkel nem bírnak a nyomorultak. És nem is fognak bírni, mert nemhagyjuk !
moliere
2021-01-13 at 23:04
Zsike
Így megy ez.
42-ig nagyon nyeregben voltak a nácik, aztán Nürnbergben már nem.
De megnézném ezt a díszes társaságot egy ugyanolyan helyzetben!
Ha mindent számításba veszünk, és a meg nem született gyerekek halálát is beszámítjuk, Hitler a fasorban sincs ezekhez képest. Talán Sztálin sem.
De persze ilyet nem is mondhatunk.
moliere
2021-01-13 at 23:01
bl
igen
ez a legvalószínűbb
Zsike
2021-01-13 at 22:57
Renzit most fogja a deep state beejtőernyőzni Conte székébe, akinek hamarosan fel kell állnia! Nem volt elég hatékony…
Sajnos, Salvini most éppen nem “diszponibilis”, tettek róla liberálisék, a tengerentúlról! Így működnek a progresszív erők! Kell nekik a számukra hatékony Renzi, h megerősödjenek az EU-ban is és majd eggyel több szószólója lesz a “demokratikus” tábornak és a megerősödve fognak harcolni a jogállamiság érvényesüléséért EU-szerte! Értjük, ugyebár, mire megy ki a játék?!
moliere
2021-01-13 at 22:48
Ez a Renzi is volt már minden, csak akasztott ember nem. De persze még fiatal 😀
Volt már jobboldali, volt már baloldali, most éppen liberális, és az indoka eléggé bűzlik.
“nem tartja be a demokratikus szabályokat”, ez bármelyik kedden és csütörtökön ráfogható lenne az egész világ összes baloldali kormányaira. Vajon mi lehetett a valódi utasítás? Miért parancsolták ezt a parancsoló urai ennek a csicskának? Csak annyi lenne, hogy összevesztek a német pénzen?
Persze el botladozhat még ezek nélkül Conte, meg akár le is mondhat, és akkor akár Salvini is lehet miniszterelnök, de nehezen tudom elképzelni, hogy most, amikor ekkora pénz elköltése áll a küszöbön, csak úgy, simán átadnák a kormányt azoknak, akiknél nincs garancia a síbolásra.
Szóval végül is lehet, hogy csak egy sima politikai zsarolással van dolgunk: ha Renzi nem jut hozzá kulcspozíciókhoz a Nagy Pénz elosztásában, akkor lerántja az Öt Csillagot is, Contét is. Plusz a szavazatokkal zsaroláson kívül lehet itt még egy csomó “járványkezelési” titok is, amivel külön-külön személyekre vonatkozó “sebészi” buktatásokra is képes lehet Renzi.
Még magyar szemmel nézve is ritka nagy genyók lehetnek ezek az olasz balos meg vándorlelkű politikusok. De hát ez Machiavelli hazája…
Namond
2021-01-13 at 22:36
Mazzarella vért fog pisilni, hogy ne lehessen új választás, melyen Salvini befuthat.
Eva
2021-01-13 at 22:28
Contest senki nem valasztotta Meg
Merkel mutyizta neki KI a minidzterelnökséget. Hangfelvétel van a mutyirol.
AZ EU barát Conte kellett, hogy az ország dzuverinitását feladja a kormányt a pénz fejében. Mint Gyurcsany és társai. Elöbb utobb KI Fog Oladzország Leoni AZ € zonábol.
Mekkelek
2021-01-13 at 22:20
Renzi a saját pecsenyéjét sütögeti: Conte így még jobban meggyengül, Salvini épp a vádlottak padján ül (mert betartotta a törvényeket), Renzi lehet a nevető harmadik.
Namond
2021-01-13 at 21:31
Olla!
prolitológus
2021-01-13 at 20:32
(soroséknak)az a legjobb ha semmilyen kormány sincs a betelepítési/megszállási kapu olaszországban(és sehol európában)-nyomhatják teljes erővel a betelepítést
Galamb
2021-01-13 at 20:13
Hölgyeim, Uraim, Renzi Sorosék olaszországi jobbkeze. Csaknem gondolják, hogy Salvinit akarja hatalomba segíteni?!
Vagy, ha igen, akkor egy galaktikus disznóság húzódik meg a háttérben és be akarják Salvinit húzni valamilyen csapdába.
bl
2021-01-13 at 19:55
209 milliárd euró. Ez a pénzhegy érkezik Rómába. Ettől estek egymásnak.
Torockó
2021-01-13 at 19:52
Majd jön a direktíva a deep state, a háttérhatalom részéről, hogy ne merjenek előrehozott választást engedni. Hiszen akkor bukik az antidemokratikus, libsi világ Olaszországban. Tilos választani, az emberekre bízni a jövőjüket (még akkor sem, ha sokukat elbutította, tudat-módosította a liberális médiadiktatúra).
Rizikó
2021-01-13 at 19:51
Most majd inditanak sorosék egy ujabbviccpártot mint lefosott 5* mondjuk Covid a barbár 8néven aztána sok talján ad nekik 30% szavazatot!Usa szerverről Bidé informatacsalóival.
Salvinit soha nem engedik hatalomba!Sorosék!
TS
2021-01-13 at 19:31
Tudományos libsizmus: Ecco!
Egyszerű Polgár
2021-01-13 at 19:31
Remeg a kártyavár?
Poroszlai Róbert
2021-01-13 at 19:31
mi a sz@rért vártak eddig?
nemzeti
2021-01-13 at 19:21
Forza Salvini i Meloni !!!!!
bl
2021-01-13 at 19:20
Kérem a jószándékú, de naív örömködőket, ne vegyék komolyan, mert Olaszországban semmit nem jelent egy ilyen csiki-csuki színjáték. Sőt! Legtöbbször minden az ellenkezőjét jelenti.
n
2021-01-13 at 19:20
Forza Salvini !
Jakab Csaba
2021-01-13 at 19:19
A köztársasági elnök is komcsi, szinte kizárható hogy előrehozott választás lesz.
jámbor lászló
2021-01-13 at 19:17
Na végre valami jó hír már éppen ránk fért az a kis csizma ha a vörösről egy kicsit barnul persze ők mindent elkövetnek , hogy ne kelljen új választást ki írni mert nagyon jól tudják azt el veszítenék addig csűrik csavarják , hogy mégis maradni fognak ez az én meglátásom
Nézzük_magát_a_dolgot
2021-01-13 at 19:16
Kérem a jószándékú, de naív örömködőket, ne vegyék komolyan, mert Olaszországban semmit nem jelent egy ilyen csiki-csuki színjáték.
sorry
2021-01-13 at 19:16
Nem merek örülni. Valamit kitalál a vén maffiózó a csapatával, hogy elüsse Salvinit a választás lehetőségétől. Aggódom, de neki szorítok.
lucky
2021-01-13 at 19:11
Attól tartok, hogy ez egy további balra tolódásnak megágyazó trükk.
Ne igyunk előre a medve bőrére!
Kristóf
2021-01-13 at 19:11
Remek. Akkor semmi következménye, hogy megbukott a kormány? Vagy így vagy úgy tovább próbálkozhat?
0%-ot az ÁVÓ Pártnak!
2021-01-13 at 19:10
Mit akarhat ezzel Renzi? Nyilván nem tisztességes dolgot, hiszen tudjuk ki ö.
Tudományos libsizmus
2021-01-13 at 19:08
Avanti ragazzi di Roma!
Nahát
2021-01-13 at 19:03
Salvinit még nem sikerült börtönbe dugniuk? Pech.
Péter Pál
2021-01-13 at 18:56
Hurrrráááááááá ! Itt az ideje !