Furcsa dolog ez az amerikai szólásszabadság: aki azt meri állítani, hogy a fehér életek is számítanak, az rasszista, kirekesztő és gyűlölködő, miközben a szélsőbalos egyetemi elit szerint a zsidók kiirtásáról értekezni nem minősül antiszemitizmusnak. Vannak azonban még olyanok, akik a józan ész pártján állnak, és nem tűrik a népirtásra való felhívást, ezért sikeresen le is mondathatták a Pennsylvaniai Egyetem elnökét.
Amint arról testvérblogunkon is olvashattak, pár hete a Harvard, az MIT és a Pennsylvaniai Egyetem vezetőinek a következő kérdést tették fel eskü alatt kongresszusi meghallgatáson az antiszemitizmusról: megsérti-e a zsidók kiirtására való felhívás az egyetemük magatartási kódexét vagy a zaklatásra vonatkozó szabályokat?
A meghallgatás annak kapcsán történt, hogy vizsgálják a fenti egyetemeken rendszeres palesztinpárti, zsidóellenes megjegyzéseket, és emiatt bekérették a három egyetem vezetőit. Az egyetemi vezetők válaszai megdöbbentették a jelenlévőket. A kérdező annyira megdöbbent a válaszoktól, hogy újra és újra feltette mindegyiküknek ugyanazt a kérdést, és ők újra és újra ugyanazokat a válaszokat adták. Röviden, lényegében ezt válaszolták az egyetemi vezetők: az, hogy megsérti-e a zsidók kiirtására való felhívás az egyetemük magatartási kódexét vagy a zaklatásra vonatkozó szabályokat, „a kontextustól függ” és „attól, hogy a beszéd átcsap-e magatartásba”, azaz ténylegesen a zsidók megölésébe.
A Pennsylvania Egyetem elnöke, Liz Magill később egy magyarázkodó üzenetben kért bocsánatot a kijelentése miatt, és azzal védekezett, hogy az Egyesült Államok alkotmányával összhangban az egyetemen szólásszabadság van, a beszéd önmagában nem büntetendő. Kérdés, hogy ez esetben miért jellemző az amerikai egyetemeken a jobboldali diákok vegzálása, és miért számít gyűlöletbeszédnek, ha valaki azt mondja, a fehér életek is számítanak. Mindenesetre Magill szavai nem maradtak következmények nélkül: az egyetem egyik fő támogatója, a Stone Ridge Asset Management visszamondta százmillió dolláros szerződését az intézménnyel, őt magát pedig lemondatták elnöki tisztségéről, lemondása ellenére azonban továbbra is az egyetem oktatója marad.
Forrás: BBC; Fotó: Twitter
ezazöld
2023-12-11 at 02:29
azzal még nem lenne teljes a dolog -hiszen az arabok is szemiták és a vallásuk is ugyanolyan,a zsidók által kiprovokált szélsődségesen egyoldalú.A tudathasadt, szélsőségesen egyoldalú vallás valami szemita specialitás(az európai népektől az ilyesmi
teljesen idegen-csak rájuk lett erőszakolva)
Bukohill
2023-12-10 at 19:31
Tehát, nem kell lemondania akkor, ha azt mondja, hogy a fehér életek nem számítanak, de le kell mondania akkor, ha azt mondja “zsidók kiirtása nem antiszemitizmus”. Aha.
ad_,fontes@,,posteo.de
2023-12-10 at 18:48
Amir Tsarfati egy nagyon érdekes statisztikát hozott le:
Az USA Elite egyetemek legnagyobb sponzora: Katar!!!
Orientál
2023-12-10 at 13:54
,, … Pennsylvania Egyetem elnöke, Liz Magill-t- ….. lemondatták elnöki tisztségéről, lemondása ellenére azonban továbbra is az egyetem oktatója marad. … ” Tehát nyugodtan terjesztheti a fasiszta zsidógyűlölő ideológiáját az egyetemen balliberális zöld politika legnagyobb örömére együtt a kommunista sztálini gyilkos ideológiájával. – Milliárdos balliberális zöld kommunista fasiszta Sorosék legnagyobb örömükre.
egon samu
2023-12-10 at 13:29
Éppen ez a három “egyetem” a ballibes wokizmus fellegvára.
Az USA másik oldalán meg egész Kalifornia, Hollywooddal együtt…
Papalimapapa
2023-12-10 at 13:20
Tett volna valaki hasonló kijelentést a feketékkel kapcsolatban. Már lángokban állnának az amerikai nagyvárosok. BLM!
Ungarn über alles !
2023-12-10 at 12:49
eskü alatt nyilatkozni világnézeti kérdésekről, az állati elmekórtan hatáskörébe tartozik – hiába no, sokkal előttünk járnak
bl
2023-12-10 at 12:48
Harvard, MIT, Penn.
Kérem a kávémat.