Lemondott csütörtökön Liz Truss brit miniszterelnök a kormányzó Konzervatív Párt vezetői posztjáról. Ez a lépés miniszterelnöki tisztségének megszűnését is jelenti. Eleve végrehajthatatlannak tűnő gazdasági programmal kampányolt a pártjában, hatalomra jutása után a piacok azonnal jelezték is a végletes bizalmatlanságukat. Pénzügyminiszterét pár nappal ezelőtt kénytelen volt leváltani, tegnap pedig a belügyminiszter mondott le.
Az Egyesült Királyságban a Konzervatív Párt története egyik legnagyobb válságát éli. Liz Truss személyét már eleve nagy bizalmatlanság övezte; kívülről nem is érthető, hogy végül miért is rá esett a párt választása. Már Boris Johnson is botrányt botrányra halmozott; lemondása jól láthatóan nem oldotta meg sem az ország, sem a párt vezetési válságát. Truss a Downing Street-i kormányfői hivatal előtt felolvasott rövid nyilatkozatában közölte, hogy utódja megválasztásáig ellátja miniszterelnöki teendőit.
Liz Truss – Margaret Thatcher és Theresa May után az Egyesült Királyság harmadik női miniszterelnöke – alig 45 napot töltött a Konzervatív Párt élén.

Liz Truss brit miniszterelnök bejelenti a lemondását a kormányzó Konzervatív Párt vezetői posztjáról a brit kormányfői rezidenciánál Londonban 2022. október 20-án. A lépés miniszterelnöki tisztségének megszűnését is jelenti. MTI/EPA/Andy Rain
Távozásának közvetlen előzményeként Kwasi Kwarteng volt pénzügyminiszter átfogó adócsökkentési csomagtervet jelentett be, ezt azonban példátlan – soron kívüli jegybanki intervenciót is igénylő – piaci felfordulás követte, mivel a piaci szereplők nem látták biztosítottnak a 45 milliárd font értékű program finanszírozhatóságát.
Az elmúlt napok közvélemény-kutatásai 10 százalék környékére mérték a konzervatívokat és 50 százalék környékére a Munkáspártot. Ez az angol választási rendszerben azt is jelentheti, hogy a Toryk szinte teljesen el is tűnhetnek a parlamentből egy előrehozott választás esetén. Októberben érkezik az idei harmadik brit miniszterelnök. Keir Starmer, a Munkáspárt vezetője általános választást követelt, miután Liz Truss bejelentette lemondását. Jeremy Hunt kancellár megerősítette, hogy nem indul a következő konzervatív vezetői és brit miniszterelnöki posztért.
A Daily Star című brit bulvárlap korábban egy szellemes streaming-ötlettel állt elő: egy fejessaláta mellé helyezték a brit miniszterelnök fényképét. Így a videó nézői nyomon követhetik, hogy a saláta tart-e tovább, vagy Liz Truss miniszterelnöki karrierje. Állítólag a saláta még jól van, fent megtekinthető.
A kormányválságok sorozata a brit gazdaság, társadalom és hatalmi rendszer általános válságát jelzi. Már a skót függetlenség is reális forgatókönyv.
A BBC politikai főtudósítója kommentárjában kifejtette, hogy soha nem látott még ilyet. Leszögezte: tegnap még azt jelentette be Truss, hogy ő egy harcos, viszont akkora káosz uralkodik már, hogy nem tudja folytatni.
Forrás: MTI
amintazvagyon
2022-10-21 at 23:47
az európai népekre erőszakolt női vezetők hada tökéletes alanya az amerikai terrormanipulációnak-amitől azonnal beájulnak és mindent megigérnek és megadnak az
amerikai érdekekért beáldozott ukránoknak
csakafidesz
2022-10-21 at 11:29
Az egyetlen normális cselekedete ez volt ennek a nőnek! Gratulálunk! Életében először tett jót az emberekkel!
Hoppá
2022-10-21 at 10:26
Ez van, ha a háttérhatalom kiválasztja a neki alkalmas vezetőket. Mind karrierista és alkalmatlan. Gyurcsány, MZP is ez a fajta.
Játékos
2022-10-20 at 19:39
Borist fogják visszahozni!
Tények
2022-10-20 at 18:59
CSAK MERT A NIGGERT KIRÚGTA
SZATRHÁZIAK LETTEK AN ANGOL GYARMATOSITÓK MÁR RÉGEN
Miki
2022-10-20 at 18:37
A lavrov megmondta,hogy buta mint a föld.Nem tévedett.
Antónia
2022-10-20 at 18:32
A liberális demokráciák és brüsszeli elit nem is létezhetnének brutális korrupciókkal meggyanusított gazemberek regnálása nélkül.
Ez a lényegük. És mivel lehet elterelni a figyelmet a bűnöző Ny-európai politikusokról?
Mások rágalmazásával, kreált vádak kiagyalásával. Tipikus példája ennek a “jogállamiság” rágalomsorozata.
Eklatáns példa erre az elterelő stratégiára -Németország, Anglia-, vs. -Lengyelország és Magyarország-.
Rolo
2022-10-20 at 18:31
Bàstya elvtàrs2022-10-20 at 16:58
Tűpontos elemzés ?????
De ezt az ide járó okosoknak mondhatod…a mindenhez is ertőknek!?
Arról sem ír senki,hogy a 96% os német gáztározók mellé NRW-ben levelet kapnak a várostól a bérlők,hogy ha lehet csak 15 percig kapcsolják be a fűtést…aztán majd megint 15 percre ha már nagyon fáznak!
A bezzeg nyugat???
Vízöntő
2022-10-20 at 18:29
Megkönnyebbültem, kilőtték mielőtt gombot nyomogathatott volna!
A magyar ellenzék követhetné a példáját, Rákosi, Gerő, Kádár, Apró, Biszku árnyai leléphetnek, a jogutódoknak már nem juthat szerep a Nagyszínpadon!
Játékos
2022-10-20 at 18:02
Ki megy majd el Balira a G20ra?
lacibá
2022-10-20 at 17:25
Kulonos, de valamennyi angol-szasz orszagban velemenyem szerint alkalmatlan vezetok allnak az elen, new zealand, ausztralia, kanada, egyesult allamok. Anglia kifutotta magat, nagyon sok bajt okozott a vilagban, a ket VH mellett.
vidar
2022-10-20 at 17:21
Hát ez nem volt egy kimagasló teljesítmény… Így is több volt, mint ami neki elő volt irányozva.
Bàstya elvtàrs
2022-10-20 at 16:58
Én ugy làtom, hogy néhànyan az “europai” inflàciot letagadjàk.
1. Europai inflàcio, nincs, illetve értelmetlen, Max àtlagot lehetne huzni, de màr az anekdotabeli nagypapa is megmondta, hogy bàr ö 66 éves kisunokàja pedig 6, tehàt àtlagéletkoruk 36, mégsem tudnak gyereket csinàlni!
Nem nagyon lehet összehasonlitani az àrakat, mert az amolyan narancs-Citron eset lesz.
2. Valamelyik ballibsi, hergelö oldalon olvastam, hogy àllitolag nyugaton Minden olcsobb. Magyarorszàgon 1000 ft-os a kenyér, bla, bla, bla.
Milyen kenyér, ez attol függ, de amit ott összehordtak, az egyszerü hazugsàg!
Nyugaton örült, ismétlem örült szintü az inflàcio, csak éppen NEM BESZÉLNEK ROLA A SOROS MÉDIÀBAN, MERT A BALLIBSI BÀBKORMÀNYOK VANNAK HATALMON!
És akkor nézzük meg a részleteket. A németeknél, (de a többi nyugati orszàgban is hasonlo a helyzet) az àram, és a gàz àra ugy – helytöl függöen – 60-80-100-120-140-200-300-500%-al magasabb, mint egy évvel ezelött!
Van olyan település, ahol 768%-al emelik az àram àràt!!!!!! Nem eliràs, nem Duma!
A Benzin 60-80%-al dràgàbb, az étolaj 100-300%-al,a többség ugy 20-30%-al kerül többe. MINDEN DRÀGÀBB.
A gàz àra is ugy pàr szàz (!) szàzalékkal kerül csak többe, de nem nagyon obégat a média, söt inkàbb putyinoznak!
3. A forint leértékelödését nem Orbàn Viktor okozza, hanem a sorosista elit! Elvileg a magyar mutatok jok, söt még a nagy liberàlis felügyelök is pozitivak voltak. Jo néhàny europai orszàg besorolàsàt rontottàk.
Fel kéne fogni (legalàbb a konzervativ oldalon), hogy itt egy ujabb probàlkozàs zajlik, Orbàn Viktor és kormànyànak levàltàsàra:
-az eu milliàrdokat tart vissza, teljesen jogtalanul
-tanàrtüntetések, egyre durvàbb hangon, sorosista hàttérrel (majdan 2.0)
-orosz gàz és olaj elzàràsa, “közös” europai gàzbeszerzés a làthatàron, amiböl megint csak a nyugati elit jönne ki jol…
-jogàllamisàgi (mi a fene az?!) perek az eu felöl
-nemzeti konzultàcio hisztérikus tàmadàsa (félelem a néptöl nyugaton)
-HERGELÉS, HISZTÉRIAKELTÉS, MINDEN SZINTEN
-dobrevék àrnyékkormànyt alakitanak (Vajon minek, amikor alig pàr honap ja verték öket szarrà)
4. Svàjcban àllitolag alig van inflàcio ?.
Hàt ha nem irunk, beszélünk róla, akkor lehet. Minden esetre az àrak ugy 15-20%-al nöttek, (élelmiszerek), de az energia az 20-65%-al nö, (van ahol 130% felett), a Benzin 20-30%-al dràgàbb, és itt nincs Àllami tàmogatàs!
Az egészségügyi biztositàs 5-20%-al kerül majd többe az àram és a fütés valahol 50-150% között lesz dràgàbb!! Aki eddig 3000 frant fizetett, az ezutàn akàr 6000 frank körül is lehet! És màr megmondtàk, aki nem fizet, azt bizony kirakhatjàk!
És a tél még el sem kezdödött!
Szoval a legnagyobb különbséget én abban làtom, hogy a nyugati orszàgokban NINCS HERGELÉS, SZITÀS, HANEM ÉPPEN ELLENKEZÖLEG, PUTYINOZÀS VAN!
Mindenhol kemény idök vannak, söt a Java még csak most jön, Szoval nem hergelni kéne, hanem megoldàsokat keresni!
csakafidesz
2022-10-20 at 16:54
Naprózsa 2022-10-20 at 16:04
Úgy látszik az agyvelő már nem szükséges a politikai karrierhez. (A hosszú nyelv még szükséges, és a megfelelő ülepet kell fényesíteni..)
Neaddfel
2022-10-20 at 16:53
“ELISMEREM, HOGY A KIALAKULT HELYZETBEN KÉPTELEN VAGYOK MEGBIRKÓZNI AZZAL…AMELYRE A KONZERVATÍV PÁRT MEGVÁLASZTOTT.”
Liz Truss
Ahogy Borisz sem tudott, de az olasz Draghi sem, de a német Scholz is erősen birkózik vele, miközben ha megnézzük a franciaországi helyzetet azt látjuk, hogy Macronnak is egyre inkább gyűlnek a felhők a feje fölött.
Naszóval, hacsak valaki nem szemellenzős annak a számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az úgynevezett a nyugati demokrácia és gazdasági fölény mennyire is roskadozó agyaglábakon áll, ha nem egy “világ égés”, hanem valójában csak egy helyi konfliktus ekkora zavart tud okozni a rendszerben.
Putyinnak tehát tökéletesen igaza van amikor kijelenti:
“.. a háború kirobbanásával egy új világrend születik, egy valódi multipoláris világ, aminek kialakulását már nem lehet feltartóztatni.” (Aradi Péter. 2022.07.08. Azonnali)
hupa
2022-10-20 at 16:52
Mamka, vár otthon a fuckanál.
csakafidesz
2022-10-20 at 16:52
Hál’Istennek máris lemondott. Jobb lett volna, ha el se vállalja.
Ungarn über alles !
2022-10-20 at 16:37
w
16:09
Én meg pénzt mertem volna rá tenni, hogy nem éri meg miniszterelnökként a következő krumpli ásást
túl sok “nő politikus” rontja Európát az élet minden területén !
Torockó
2022-10-20 at 16:14
A “liberális demokrácia” csődjének újabb állomását látjuk. A kontraszelekció párosul a birodalmi nagyképűséggel, a se nem “liberális” se nem “demokrata” diktatúrával. A mindenkinek diktálni akarok-kal. Tönkreteszik Európát pér év alatt. És a bamba, elhülyített embereik mindezt hagyják.
xx
2022-10-20 at 16:11
Bolond tyúkból bolond szél fúj!
Ahhoz képest elég sokáig húzta!
w
2022-10-20 at 16:09
Én fele ennyi időt se jósoltam neki!
imre
2022-10-20 at 16:05
Amerika iranyit mindent. Amerika nem akar egy eross Europat. Kiss Yoska, olvass tobb nyelven hireket.
chatillon r
2022-10-20 at 16:04
egy atomgombnyomóval kevesebb. mint a lakatos kormány 44-ben. de ez is sok volt
Naprózsa
2022-10-20 at 16:04
Már az is rejtély, hogyan tudták ezt az agyvelő nélkülit megválasztani? Britisztánban már nincs értelmes ember? Ja igaz: az értelmes emberek nem vállalnának már tisztséget nyugaton, mert egy ilyen 68-80 IQ-s “ősangolnak” kinevezett bevándorlókkal keresztezett lusta, viszont öntelt eredetileg angol bagázst kormányozni hiábavaló igyekezet.
Kitekintő
2022-10-20 at 16:03
Ez nem csak az ő bukása. Nagy-Britannia a Great Reset első igazi áldozata, de sorra kerül a többi ország is szép sorjában, senki sem örülhet, ez független a Brexittől.
gyurcsányiviktor
2022-10-20 at 15:55
Amúgy egy nőnemű állattal kevesebb, amelyik képes lenne megnyomni az “atomgombot” …
Gonella
2022-10-20 at 15:55
…ez ám a karrier!…
Uncle Ment
2022-10-20 at 15:41
Időpocsékolásnak azért elég sok a 45 nap.
Játékos
2022-10-20 at 15:30
nincs brit jobboldal
woke jobboldal és woke baloldal van!
Hesslerezredes
2022-10-20 at 15:27
Most őszintén: kit érdekel egy mára alig középhatalom belügye???
Nagy-Britannia egy valójában jelentéktelen kis pötty a világ térképén.
Egy kisegér, amelyiken oroszlán jelmez és maszk van.
És a világ nép-kloákája, amelyik még abban is hasonlít a kloákára, hogy a világ összes szara és mocska oda gyűlik össze.
Elment egy büdös picsa – majd holnap jön egy hülye fasz.
Ez is, az is csak egy illuminátus-szabadkőműves ügynök volt és lesz.
Seckojedno.
halacska
2022-10-20 at 15:25
Oda került, ahová való. Kéretik egy emberibb -ha még van ilyen- kormányfő…
Ricsipaszta
2022-10-20 at 15:24
Csak azért fog megmaradni Liz Truss neve a történelemkönyvekben, mert ő lett II. Erzsébet utolsó miniszterelnöke.
Mert-írok
2022-10-20 at 15:23
Truss hatalmas sikert ért el! Az egekbe emelte a brit baloldalt és évekre lealázta a torykat, akik amúgy is gyanúsan eltolódtak már balra.
A brit oroszlánnak már a protkója is elveszett.
ViAM
2022-10-20 at 15:21
Szép sorba csajok! Kezd megjönni az eszetek, már csak a férfiaknak kellene feltámadniuk. A FÉRFIAKNAK, nem az imitátoroknak!
OnlyFoolsAndHorses
2022-10-20 at 15:13
Kar erte, jo ugynok volt…
Sas
2022-10-20 at 15:12
A budapesti balosok simán megválasztanák Gyagya Geri utódjának.
lyukas zokni
2022-10-20 at 15:08
na ez a kis görcs sem fog már atom-gombot nyomogatni.
Sas
2022-10-20 at 15:05
Azért egy Káposzta, ennyi ideig, még nem volt ilyen magas pozícióba. Most követi a Tök.
Sas
2022-10-20 at 15:00
Valami román bevándorló is lehetne már.
Sas
2022-10-20 at 14:59
…akkor most jön az angol KariGeri, a beszarós , alamuszi.
Sas
2022-10-20 at 14:57
Több nőt a politikába!Jöjjön a pakisztáni Sutyinka Pinyonka.
Ungarn über alles !
2022-10-20 at 14:56
foYóska
14:51
a gyenge elméjűek heppje, hogy az EU mindenre megoldás – de sajnos itt egy nálad is foYósabb velejű tyúkról van szó
ERZSI
2022-10-20 at 14:53
Biden nem támogatta, mint Zeli-t a szinészt.
Lukács
2022-10-20 at 14:52
Ennyi időt én is kihúznék abban a pozícióban.
Aztán végkielégítés, nyugdíj, szolgálati autó, stb, (tán még kafetéria is).