Pesti Srácok

Lengyelországban találkozhat Novák Katalin és Joe Biden

Lengyelországban találkozhat Novák Katalin és Joe Biden

Az amerikai elnök háromnapos látogatása során a Bukaresti Kilencek találkozóját is megtartják Varsóban – írja a Mandiner.

Joe Biden amerikai elnök február 20-án háromnapos látogatásra Lengyelországba utazik az ukrajnai orosz hadművelet kezdetének egy éves évfordulója előtt. Erről Karine Jean-Pierre, a Fehér Ház szóvivője számolt be. Biden látogatása során, február 22-én az úgynevezett Bukaresti Kilencek (B9), a NATO keleti határvidékén található tagállamok csúcstalálkozóját is megtartják Varsóban. A csoportnak Magyarország is tagja, így vélhetően Novák Katalin köztársasági elnök is ott lesz a találkozón. Az amerikai elnök lengyelországi látogatása során a tavaly február 24-én indult ukrajnai orosz hadművelet közelgő évfordulójára tekintettel beszédet is tart. Ebben egyebek között Washington és szövetségesei Ukrajnának juttatott támogatásáról is szó lesz. A múlt héten felmerült, hogy Biden esetleg a lengyelországi látogatást követően Ukrajnába látogat. A Fehér Ház az erre vonatkozó megkeresésre mindössze annyit közölt, hogy egyelőre nem nincs bejelentenivalójuk további látogatásokról.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.