Letartóztatták azt az aszódi férfit, aki a gyanú szerint megölte két tizenéves lányát Aszódon, majd öngyilkosságot kísérelt meg – közölte a Budapest Környéki Törvényszék. A Budakörnyéki Járásbíróság a legszigorúbb kényszerintézkedést rendelte el, miután meghallgatta a gyanúsítottat. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság előre kitervelten, aljas indokból, részben különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt folytat büntetőeljárást ellene.
2015–2016 folyamán a gyanúsított és felesége házassága megromlott, a nő két lányukkal 2018-ban elköltözött férjétől, majd 2019-ben kezdeményezte a házasság felbontását. A bíróság gyámhatósági, rendőrségi, illetve más bírósági iratokat, pedagógusi véleményt, környezettanulmányt, igazságügyi pszichológus szakértői véleményt szerzett be – derül ki a törvényszék közleményébeől. A kirendelt szakértő véleménye szerint sem az anya, sem az apa esetében nem volt feltárható pszichés zavar, a gyerekek nevelésére mindkét szülő alkalmas volt, és egyik szülő részéről sem volt kimutatható veszélyeztető tényező a gyermekek vonatkozásában.
Az anya négyszer is feljelentette a férfit
2022 áprilisában jutottak el oda, hogy a Gödöllői Járásbíróság felbontotta a házasságot, a gyerekeket az anyjuknál helyezte el, az apa részére kéthetente személyes kapcsolattartást biztosított. Arra nem tér ki a közlemény, hogy az anya 2019 óta négyszer is feljelentette a férfit. A férfi ezt követően határozta el, hogy gyerekeivel és magával is végez: miután a megalapozott gyanú szerint 2022. május 20-án az éjszakai órákban mindkét gyerekét megölte, másnap délelőtt sikertelenül kísérelt meg öngyilkosságot elkövetni – áll a közleményben. A bíróság szerint figyelemmel a gyanúsított terhére rótt bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és a kiszabható büntetés mértékére, szabadlábon hagyása esetén fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Emellett a bűncselekmény jellege és a nyomozás állása is a letartóztatás elrendelését indokolja – tette hozzá az ügyészség.
Forrás: police.hu, HVG; Fotó: police.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS