Pesti Srácok

Letartóztatták a Proud Boys csoport egyik szervezőjét

Letartóztatták a Proud Boys csoport egyik szervezőjét

Letartóztatták a Proud Boys elnevezésű patrióta csoport egyik szervezőjét és annak társát, akiket azzal vádolnak, hogy Washingtonban részt vettek a Capitolium ostromában. A jobboldali csoport tagját, Joseph Biggset Florida középső részén vették őrizetbe.

A tájékoztatás szerint a harminchét éves Biggs január 6-án ott volt a tömegben, amely erővel elsodorta a Kongresszus lépcsőjén fémkordonok mögött álló rendőröket. A tömeg akkor hatolt be az épületbe, amikor a törvényhozók arra készültek, hogy a tavaly novemberi elnökválasztással kapcsolatban hivatalosan bejegyezzék az elektorok Joe Bidenre leadott szavazatait. A Capitolium elleni rohamban úgy látszott, hogy Biggsnél volt egy adóvevő, bár a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynökeinek azt mondta, nincs tudomása a tervezett zavargásról, és azt sem tudja, hogy ki szervezte azt.

A hatóságok szerdán, Pensacolában őrizetbe vették az ugyancsak harminchét éves Jesus Riverát. Őt azzal vádolják, hogy behatolt a Kongresszus épületébe azzal a szándékkal, hogy garázdasággal és tüntetéssel megakadályozza az ott folyó munkát. A hatóságok szerint Rivera a Facebookra feltöltött egy videót, amelyen a felvételen szereplők a Capitolium alagsorában pózolnak. Az ötperces videó végén az látható, hogy Rivera kimászik egy ablakon.

Január 6-án a távozó Donald Trump elnök több száz híve ostromolta meg a Capitoliumot, ahol a képviselőház és a szenátus a Joe Bidenre leadott elektori szavazatok hitelesítése céljából együttes ülést tartott. A tiltakozókat a nemzeti gárda segítségével eltávolították el az épületből, az összetűzésben öten életüket vesztették. Az ügyben többeket őrizetbe vettek és megvádoltak.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: EPA/Gamal Diab (illusztráció)

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.