Letöltendő fogházbüntetésre ítélt első fokon a bíróság egy fiatalkorút, aki társaival játékpisztollyal rabolt ki gyerekeket a Gellérthegyen – közölte hétfőn a Fővárosi Főügyészség.
A közlemény szerint a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség három – az elkövetéskor 18, 17, illetve 14 éves – fiatallal szemben emelt vádat, akik 2021 őszén egy gellérthegyi játszótéren négy kiskorú fiút támadtak meg, hogy az értékeiket megszerezzék. Az ügyészség négyrendbeli fegyveresen és csoportosan elkövetett rablás bűntette, illetve kísérlete miatt nyújtott be vádiratot.
A vádirat szerint a vádlottak 2021. szeptember 19-én elhatározták, hogy erőszakos úton szereznek pénzt. Magukhoz vettek egy – valódi fegyvernek látszó – játékpisztolyt, majd az esti órákban a XI. kerületbe, egy gellérthegyi játszótérhez mentek, ahol arcukat maszkokkal, sapkával és napszemüveggel eltakarva megszólítottak négy kiskorú fiút. Megkérdezték a sértetteket, van-e cigarettájuk, majd körbeállták őket. Ezután a 17 éves vádlott elővette a játékpisztolyt, amelyet jól láthatóan csőre húzott, majd felszólította a sértetteket, hogy álljanak sorba és pakolják ki az értékeiket. Az ügyészségi közlemény szerint a vádlottak fellépése és a valódinak tűnő fegyverrel fenyegetés a kiskorú sértettekre bénítóan hatott. A négy fiú mobiltelefonokat és fülhallgatókat adott át a támadóknak.
A vádlottak csak az egyik sértett – mintegy 100 000 forint értékű – mobiltelefonját tartották értékesnek, azt eltették, a többi értéket pedig visszaadták. Ezt követően a 17 éves támadó a telefon kódját követelte, majd a kezében lévő pisztolyt a sértett homlokához tette és megfenyegette a fiúkat, hogy ha feljelentést tesznek, nagyon megbánják. A Budai Központi Kerületi Bíróság fiatalkorúak bíróságaként a három támadót bűnösnek mondta ki, és a 17 éves – korábban már büntetett – vádlottat 2 év, fiatalkorúak fogházában végrehajtandó szabadságvesztésre, 18 éves társát szintén 2 év, 5 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, az elkövetéskor még csak 14 éves társukat pedig próbára bocsátotta. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség mindhárom vádlott esetében súlyosításért fellebbezett.
Forrás: MTI; Fotó: Police.hu (illusztráció)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS