Pesti Srácok

Lemondott a BGE intézetvezetője, aki Bayer Zsolt halálát kívánta

Lemondott a BGE intézetvezetője, aki Bayer Zsolt halálát kívánta

A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) elfogadta Bajomi-Lázár Péter intézetvezető lemondását, aki egy ellenzéki konferencián a sajnálatát fejezte ki afölött, hogy Bayer Zsolt jobboldali publicista még él. Bajomi-Lázár a CEU-n is oktat, de arról nincs hír, hogy onnan is távozna.

A BGE Társadalomtudományi Intézetének vezetője két hete egy ellenzéki konferencián arról beszélt, mennyire sajnálatos, hogy Bayer Zsolt, a Magyar Idők publicistája még él. Mint arról a PestiSrácok.hu is beszámolt, a botrányos kijelentés miatt etikai vizsgálat indult Bajomi-Lázár ellen. Meglepő azonban, hogy Bajomi-Lázár távozásáról az Index számolt be elsőként, ami azért is furcsa, mert Simicska Lajos oldala mindeddig egyáltalán nem foglalkozott a történtekkel. Most azonban – nem tudni, miért – mégis nekik nyilatkozott Bajomi-Lázár, aki érezhetően tompítani akarta a következményeket, az Index pedig ehhez készségesen felületet is biztosított – írja az Origo. Bajomi-Lázár többek között azt állította, hogy ő maga tájékoztatta az egyetem vezetését, hogy hibát követett el és azt is ő ajánlotta fel, hogy távozik az intézetvezetői tisztségéből. Ezzel szemben viszont az igazság az, hogy Bajomi-Lázár másfél nappal az ominózus konferencia után kért először bocsánatot, miután az Origo megkereste a BGE-t az ügyben és botránnyá avanzsálódott az ellenzéki konferencián elhangzott beszéde.

  • A BGE a PestiSrácok.hu-t arról tájékoztatta: a vizsgálat megállapította, hogy Bajomi-Lázár Péter etikai vétséget követett el, ezért az etikai bizottság javaslatot tett munkáltatói intézkedésre, ám annak konkrét formáját nem határozta meg. Ugyanakkor október 19-én Bajomi-Lázár Péter benyújtotta lemondását, amit Heidrich Balázs, a BGE rektora elfogadott.

Bajomi- Lázár egyébként a CEU-n is oktat, arról azonban nem beszélt, hogy onnét is menesztik-e azért, mert Bayer Zsolt halálát kívánta.

PestiSracok facebook image

PS/Origo, fotó:Magyar Idők

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?