Pesti Srácok

Lezuhant két ukrán kiképző repülőgép, több pilóta is életét vesztette

Lezuhant két ukrán kiképző repülőgép, több pilóta is életét vesztette

Az ukrán légierő közleménye szerint három ukrán pilóta életét vesztette, amikor két harci kiképzőgép összeütközött egy Kijevtől nyugatra fekvő terület feletti gyakorlat közben.

A közleményből kiderült: a pilóták L–39-es harci gépeken gyakoroltak, miközben eddig leginkább elöregedett, szovjet korabeli vadászrepülőgépekkel, például MiG–29-esekkel védték Ukrajna egét – írja a Magyar Nemzet. Az L–39-es, amely Albatros néven ismert, egy csehszlovák vadászgép, amelyet a világon a legszélesebb körben használt repülőgépként emlegetnek a maga nemében. A Varsói Szerződéshez tartozó országok legfőbb kiképzőgépe lett, Oroszországban például továbbra is a pilótaképző iskolák egyik alapvető kiképzőgépe. Az áldozatok egyike Andrij Pilscsikov, aki a Juice hívójelre hallgatott, az egyike volt azoknak, akik a leghevesebben kampányoltak az F–16-osok beszerzéséért a szövetségesektől, és maga is várta, hogy kiképezzék ezek irányítására. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök éjjeli videoüzenetében elmondta: az ukrán tiszt egyike volt azoknak, akik nagyban segítették az államot.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Twitter

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.