Pesti Srácok

Litvániában korlátozzák a be nem oltottak jogait

Litvániában korlátozzák a be nem oltottak jogait

A litván kormány szerdán úgy döntött, hogy jelentősen korlátozza azoknak az állampolgároknak a jogait a mindennapi életben, akik nem oltatták be magukat a koronavírus ellen. A kabinet sajtószolgálatának tájékoztatása szerint az ilyen személyek szeptember 13-tól nem látogathatnak meghatározott kategóriájú üzleteket, sem tömegrendezvényeket, és nem vehetnek igénybe személyes kapcsolattartást igénylő szolgáltatásokat.

A hatóságok eredetileg azt tervezték, hogy a be nem oltottak számára megtiltják a közösségi közlekedés igénybevételét és azt, hogy bemehessenek egészségügyi intézményekbe rutinellenőrzés céljából, ám ezeket az intézkedéseket végül elvetették. A kormány jelezte, hogy a gazdasági egységek szeptember 13-át megelőzően is bevezethetnek ilyen korlátozásokat, amennyiben felkészültek rájuk. Döntését a kormány azzal indokolta, hogy az ösztönzi az oltási kampányt. A lépés tüntetéseket váltott ki a balti országban, kedden mintegy ötezren vonultak a parlament épületéhez. Néhány száz tiltakozó estére lezárta az épület kijáratait, úgyhogy a képviselők nem tudták elhagyni a parlamentet. A tüntetők összecsaptak a rendőrökkel, mintegy 10 rendőr megsérült, 26 embert őrizetbe vettek. A rendőrség elkezdte a történtek kivizsgálását.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Diego Azubel

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.