Négy év után szabadulhatott a napokban a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi, illetve erdélyi elnöke, akiket korábban koholt vádak alapján öt–öt évre letöltendő börtönbüntetésre ítélt a bukaresti Legfelsőbb Bíróság. A székely fiatalok ügyét felkarolta a Fidesz országgyűlési képviselője, Bajkai István és a Lomnici Zoltán vezette Emberi Méltóság Tanácsa, amely Beke István és Szőcs Zoltán ártatlansága okán a román államfőhöz fordult kegyelemért, az RMDSZ szenátorával egyetemben. A két vádlott viszont azért nem kért kegyelmet, mert annak az lett volna az ára, hogy bűnösnek kellett volna vallaniuk magukat.
Több mint tíz évvel ezelőtt alapították meg az Emberi Méltóság Tanácsát, amelynek a legfőbb feladata a határon túli magyarok jogainak védelme – mondta a nemzetközi civilszervezet elnöke, Lomnici Zoltán, aki arról beszélt a PestiSrácok.hu-nak, hogy Bajkai István fideszes országgyűlési képviselővel és az RMDSZ szenátorával, Fejér László Ödönnel együtt hogyan segítettek a romániai börtönből a napokban szabadult két székely fiatalnak, Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak, akik egy koncepciós per áldozatai lettek. Mint ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, a két fiatalembert a román hatóságok azzal vádolták meg, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén. Akkor a Bukaresti Táblabíróság megalapozatlannak tartotta az ügyészség által összeállított vádirat nagyobb részét, és csak tizenegy, illetve tíz hónap börtönbüntetést rótt ki rájuk, annyit, amennyit korábban vizsgálati fogságban töltöttek. Ekkor Lomnici Zoltán már előre megjósolta, hogy ebből az ügyből a román titkosszolgálat és a román államhatalom egy olyan ügyet fog kreálni, amely a magyarok megfélemlítését célozza. Sajnos a jóslat beigazolódott, hiszen Beke és Szőcs végül öt–öt év börtönbüntetést kaptak.
Csak úgy kérhettek volna kegyelmet, ha elismerik, hogy bűnösök
Később Tőkés László közbenjárásával Lomnici Zoltán és Bajkai István felkarolták a két székely férfi ügyét, az RMDSZ szenátora, Fejér László Ödön pedig jelezte, hogy már beadtak egy kegyelmi kérelmet a két fiatal ügyében – amit velük egyeztettek is –, amelyben arra kérték a román államfőt, hogy engedjék őket szabadon, hiszen ártatlanok, de ez nem vezetett eredményre. Később az Emberi Méltóság Tanácsával együtt Fejér László Ödön újra beadott egy kérelmet, de hiába. Ennek ellenére a székely fiatalok hálásak voltak az értük tett törekvésért, hiszen ők azért nem kértek kegyelmet, mert azt csak akkor kapták volna meg, ha beismerik a bűnösségüket, amit nem akartak megtenni. A szenátus tagjaként viszont Fejér László Ödön és Lomnici Zoltán kihallgatást kértek a székely politikai foglyok kiszabadítása érdekében, de a román hatóságok ezt is megtagadták.
Mindent megpróbáltunk, megtettünk az ő beleegyezésükkel, amit meg is köszöntek. Nem akartak ártatlanul a börtönbe menni, de a bűnösségüket nem voltak hajlandók elismerni
– hangsúlyozta portálunknak az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke.
Nem sok remény van a kárpótlásra
Beke és Szőcs elítélése minden alapot nélkülözött, amire Fejér László Ödön, Bajkai István és Lomnici Zoltán számos alkalommal felhívta a figyelmet. Arra a kérdésre, hogy számíthatnak-e bármilyen kárpótlásra a jogtalanul elítélt fiatalok, az elnök azt mondta:
A strasbourgi perben reménykedünk, de velük kapcsolatban sincsenek illúzióink, de talán valamilyen kártérítést megállapítanak.
Lomnici Zoltán szerint Beke István és Szőcs Zoltán a magyar nemzet hősei, és a nemzet megmaradása szempontjából ez a magatartás rendkívül fontos.
Fotó: PS
csudaszarvas
2021-07-27 at 14:39
Hála a jó Istennek!Épségben kiszabadultak ezek a fiatal hősők!Isten éltessen BEKE ISTVÁN és SZŐCS ZOLTÁN!!!Hajrá magyarok,hajrá Magyarország:segítsünk nekik,támogassuk Őket!
gyozo2018
2021-07-27 at 09:08
Most akkor Toroczkainak is nézzenek a körmére:
.
-64Vármegye provokátor szervezet(szinte biztos, hogy ugyanazok gründolták, mint a Jobbikot)
-Behálózza a 64VM-be a gyanútlan székely hazafiakat
-2006-ban Toroczkai csalta át a békés tüntetőket az MTV székház elé
-Vona “meghívja a pártba”, mikor már nyíltan is átáll a Jobbikkal a liberálisokhoz
-Toroczkai – Dúró-Novák (a Jobbik vezérkara), megalapítják a Jobbik mutáns pártját
-valahogy mindig ott van Budaházy körül, akit először terrorizmus rágalmával tucat évekre ítélnek
.
Valahogy mindig ott van, ahol aztán a magyarokat provokálják, majd belerántják a legsötétebb disznóságokba.
Ez miért nem tűnt még fel?
Nem csodálkoznék, ha megint ott sertepertélne a két székely hős körül.
Antónia
2021-07-26 at 19:35
Tökéletesen egyetértek Lomnici úrral.
Nagyon örülnék, ha egy számlaszámot nyitna a két hős számára, ezzel róhatjuk le a tiszteletünket előttük, és segíthetjük az újrakezésdüket, talpraállásukat. Erre a célra én magam is szívesen utalnék a nyugdíjamból néhány ezer Ft-ot.
De ha ez elindul, akkor rendszeres felhívás i9s kísérje a nemzeti oldal sajtójában, kellő indoklással.
gyozo2018
2021-07-26 at 18:28
Toroczkai meg jól befírolta őket a 64Vármegye c. nagyon is kétséges
ereedetű és célú formációba. Szegény fiúk itták meg a levél.
Ahol Toroczkai megjelenik, ott a magyaroknak harangoztak…
Orientál
2021-07-26 at 18:26
Lomnici Zoltán Úrral teljesen egyetértek.