Pesti Srácok

Lopott vonatnak nincs gazdája, avagy a fizetésképtelenség szélén tántorog Bezzergománia vasúttársasága

Lopott vonatnak nincs gazdája, avagy a fizetésképtelenség szélén tántorog Bezzergománia vasúttársasága

Fizetésképtelenség fenyegeti a román állami vasúttársaságot - írja az economedia.ro a CFR Calatori SA-nak a bukaresti szállításügyi minisztériumnak címzett levele alapján. Mondhatnánk, hogy sajnáljuk, de júniusban a románokról és a vasútról nem feltétlenül az együttérzés jut eszünkbe.

Bezzegrománia jobban teljesít, egyesek szerint. De arra azért kíváncsiak vagyunk, hogy hogyan fogja a Telex kimagyarázni, hogy míg a gonosz Lázár csak a jegyek 50 százalékát téríti vissza késés esetén, bezzegék lassan ott járnak, hogy az utasok fizetnek, hogy ne kelljen tolni az órák óta veszteglő szerlvényeket. De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük, hogy mi történt örök fegyverbarátunknál.

A szállításügyi minisztérium közleménye szerint jelenleg nem tudnak tenni fizetési kötelezettségeiknek olyan beszállítók felé, amelyeknek a szolgáltatásai létfontosságúak a vasúti forgalom biztosítása számára, ennek oka az is, hogy a vasútra fordítandó állami támogatásokat 80 százalékra csökkentették. A személyszállítást végző román állami vasúttársaság egyébként 2016 óta folyamatosan veszteséges. 2023-ban a közel 11 ezer főt foglalkoztató cég 2,817 milliárd lej (225,303 milliárd forint) árbevétel mellett 210,841 millió lej (16,863 milliárd forint) veszteséggel és 1,247 milliárd lejes (99,735 milliárd forint) adósságállománnyal zárta az évet.

És akkor most nézzük, hogy miért a románok a felelősek, már megint. Tudniillik, volt időszak, amikor a Kárpát-medencében egy jól kiépített vasúti hálózat volt. Jó volt a központosítása, szinte csak akkor kellett átszállnia az utasoknak, ha tényleg körbe akarták utazni az orszg teljes területét. A kérdéses ország Magyarország volt.

PestiSracok facebook image

Amint ugyanis arról ITT bővebben írtunk, a trianoni békediktátum során egyszerűen megnyomorították Magyarország vasúti hálózatát. Arra azonban még a "győztes" (azaz időben oldalt váltó) románok sem gondoltak, hogy mikor azokat a síneket, amin most ők ülnek lerakták, még senki nem gondolt arra, hogy ebbe Bukarestet is bele kellene kalkulálni. A román vasút tehát tulajdonképpen használhatatlan, és ezen az elmúlt 105 év alatt nem voltak képesek javítani. Mondjuk nem is meglepő, hiszen a lopott tulajdonnak nincs gazdája. Amiért nem dolgoztak meg, azt nem is gondozzák. Így esett ez Parajdon, így jár a román vasút is...

Fotó: MTI/Mediafax/Liviu Chrica;

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.