Pesti Srácok

Lovász László: Az akadémia és a technológiai minisztérium tovább egyeztet az alaptámogatási összegről

Lovász László: Az akadémia és a technológiai minisztérium tovább egyeztet az alaptámogatási összegről

A 2019-es költségvetési törvény elfogadása után folytatódhatnak az egyeztetések a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) között annak az összegnek a felhasználásáról, amely az akadémiától a tárcához kerülhet át - mondta el Lovász László, a tudós testület elnöke az MTI-nek.

A költségvetési törvényjavaslat szerint az MTA összesen 40 milliárd forintos alaptámogatásából 28 milliárd forint kerülne az ITM-hez. Lovász László szerint ez a lépés nem javítja a tudomány hatékonyságát és a végrehajtási szakaszban, a konkrét döntéseknél az akadémiának keményen kell majd érvelnie a saját szempontjai,

Mint mondta, a költségvetési törvénytervezet megszavazása esetén az ITM-hez kerülne az akadémiai kutatóintézetek mintegy 20 milliárd forintos alaptámogatása, vagyis az épületek fenntartását, a rezsiköltségeket, a határozatlan idejű kutatók fizetését fedező források. Mindez "zavaros jogi és gazdasági helyzeteket" eredményezhet, ráadásul az alaptámogatások központosítása nem olyan eszköz, amellyel a minisztérium "tudománypolitikát tud csinálni". Ehhez inkább plusz források, pályázatok, konkrét megbízások kellenek - fogalmazott.

PestiSracok facebook image

Eltérő megközelítések

Lovász László véleménye szerint az MTA számára előnytelen az is, hogy a jövőben külső szempontok közvetlenül érvényesülhetnek abban, milyen kutatások folynak az akadémiai intézetekben. Ugyanakkor nagyon sok fog múlni azon, hogy a miniszter hogyan él a törvény által számára biztosított lehetőségekkel.

- jegyezte meg Lovász László, aki szerint a miniszter kevésbé ismeri el az alapkutatások fontosságát. Kiemelte, hogy egy tudományos kutatásnak két helyről érkezhet a motivációja. Jöhet "felülről", a társadalom felől, például amikor meg kell oldani a globális felmelegedéssel járó problémákat vagy javítani kell a búza minőségét. Máskor a tudományos kutatáson belül adódhatnak olyan problémák, amelyeket meg kell oldani az előrelépés érdekében.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter
MTI Fotó: Illyés Tibor

- tette hozzá az MTA elnöke, aki szerint a minisztérium nagyobb hangsúlyt szeretne adni a felülről érkező kutatási céloknak, míg ő azt szeretné, hogy a magyar kutatók ne veszítsék el a pozícióikat azokon a kutatási területeken, ahol már beépültek a világ élvonalába. Ez nem csupán nemzeti presztízs kérdése - fogalmazott Lovász László. Kiemelte, hogy minden nagy tudományos áttörés az alapkutatással kezdődik és az alapkutatást a világon mindenhol közpénzből finanszírozzák. A kérdés az, miért ne hagyja Magyarország, hogy helyette a gazdagabb országok tegyék bele a forrásokat.

Középpontban az alapkutatás

Az MTA elnöke szerint egyrészt vannak olyan kutatások, amelyeket "más nem fog helyettünk elvégezni", például a speciálisan magyar, néprajzi vagy irodalmi témák tudományos feldolgozását. Másrészt a versenyszférában, például a gyógyszeripari kutatás-fejlesztés területén elhelyezkedő kutatók is az alapkutatásoknál sajátítják el a legmodernebb tudományos módszereket és elveket. Alapkutatást pedig vagy a világ élvonalához tartozva érdemes folytatni, vagy sehogy.

- tette hozzá. Hangsúlyozta azt is, hogy az MTA az alapkutatás mellett számos, a társadalom közvetlen igényeire reflektáló tudományos programot is működtet, ilyen például a 19 kutatócsoportot összefogó tantárgy-pedagógiai vagy a vízkutatási program. Sikeres volt az akadémiai és egyetemi kutatóhelyek közös fehérjekutatási programja, amelynek eredményeit a fehérjealapú gyógyszergyártás területén lehet majd hasznosítani.

Lesz megegyezés?

Az MTA kutatóhálózata hatékonyan működik az alap- és a célzott kutatások terén is.

- mondta Lovász László, aki szerint azoknak a forrásoknak az ITM-hez kerülése, amelyekkel korábban az MTA közvetlenül gazdálkodhatott, nem jár majd az akadémiai kutatóhálózat hatékonyságának további javulásával. A sajtóban megjelent felvetésre, miszerint az akadémiának nincs egységes kutatási-fejlesztési stratégiája, Lovász László úgy reagált, hogy az MTA kutatóintézetei tavaly ősszel középtávú kutatási stratégiákat készítettek, amelyek nyilvánosan is elérhetőek. Emellett az akadémia főleg külföldi tudósokból és szakemberekből álló kilencfős tanácsadói testülete dolgozik egy egységes stratégiai koncepción.

Az akadémia elnöke kitért arra is, hogy egyetért Palkovics László felvetésével, hogy létrejöjjön egy olyan testület az akadémiai, egyetemi és vezető ipari kutatóhelyek képviselőiből, amely meghatározná a magyar tudomány legfontosabb tennivalóit. Ugyanakkor úgy vélte, konkrét kiemelt kutatási területeket már ötéves távlatban is nehéz kijelölni, hiszen a tudomány nehezen megjósolható módon fejlődik. Emellett nem tartaná jó megoldásnak azt sem, ha a testület túlságosan mélyen szólhatna bele az akadémiai kutatóintézetek működésébe.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.