Pesti Srácok

Lukasenka szerint a Nyugat háborút indított volna, ha sikerül az államcsíny Minszkben

Lukasenka szerint a Nyugat háborút indított volna, ha sikerül az államcsíny Minszkben

Minszknek olyan értesülései vannak, amelyek szerint a nyugati országok hadműveletet indítottak volna Oroszország ellen, ha 2020-ban Fehéroroszországban sikerül az államcsíny – jelentette ki pénteken, egy orosz televízióműsorban Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök.

– mondta a Rosszija-24 televízióban Pavel Zarubin újságíró kérdésére válaszolva Lukasenka a "Moszkva, Kreml, Putyin" című műsorban.

2020. augusztus 9-én vitatott tisztaságú elnökválasztást tartottak Fehéroroszországban, ahol a központi választási bizottság hivatalos végeredménye szerint a hatodik mandátumáért induló egykori állami gazdasági igazgató, Lukasenka több mint 80 százalékkal végzett az első helyen. A szavazás után a fő ellenzéki jelölt, Szvjatlana Cihanouszkaja hivatalos nyomásra Litvániába menekült, a kormány pedig lecsapott a tüntetésekre, és több mint 35 ezer demonstrálót őrizetbe vett. Minszk váltig állította, hogy a tüntetéseket külföldről koordinálják.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Vlagyimir Voronyin

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.