Pesti Srácok

Luxemburgi reménysugár a devizahiteleseknek

Luxemburgi reménysugár a devizahiteleseknek

Vizsgálható a devizahitel árfolyamrésre vonatkozó feltétele - állítja Nils Wahl, az Európai Bíróság kijelölt főtanácsnoka az úgynevezett Kásler-ügyben. Wahl szerint nem feltétlenül mentesülnek a tisztességtelen jellegükre vonatkozó értékelés alól a devizaszerződések árfolyamrésről szóló kitételei. A Kásler Árpád devizahiteles ügyében a Kúria tett fel kérdéseket az Európai Bíróságnak azzal kapcsolatban, hogy alkalmazható-e a tisztességtelen szerződési feltételekre vonatkozó uniós irányelv, illetve, ha igen, akkor a szerződések ezen kitétele bíróságilag módosítható-e.

Az Európai Bíróság főtanácsnoka azt állapította meg, hogy az árfolyamrésre vonatkozó feltételek – azaz, hogy a szerződés a svájci frankban meghatározott kölcsön folyósítására a kölcsön törlesztésekor alkalmazandó átváltási árfolyamtól eltérő átváltási árfolyam alkalmazását írja elő – a kölcsönszerződés elsődleges tárgya alá tartozik, tehát a legtöbb esetben nem vizsgálható, amennyiben világosan van megfogalmazva. Viszont úgy ítéli meg, hogy kétségek merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy a fogyasztónak módjában állt-e megérteni, hogy a külföldi pénznem eladási és vételi árfolyama között fennálló különbözet miatt többletterhet viselhet. Wahl főtanácsnok szerint lényegében ezért vizsgálható a kitétel, és a Kúriának kell megállapítania, hogy világosak volt-e a fogyasztó számára, hogy többletterhet vállal.

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: Hir.ma

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?