Pesti Srácok

Ma dől el az olasz kormány sorsa

Ma dől el az olasz kormány sorsa

Mario Draghi olasz kormányfő beszéde és a frakcióvezetők válaszai döntenek a 2021 februárjában alakult nemzeti egységkormány sorsáról a római parlament felsőházában, ahol a szavazás az esti órákban várható szerdán.

A La Repubblica baloldali napilap szerint Mario Draghi két előkészített beszéddel lép majd be az ülésterembe: az egyikben az szerepel, hogy kész folytatni a kormányzást, a másikkal pedig a lemondását jelentené be. Az újság úgy vélte, Mario Draghi a végleges döntést a két eddigi kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga felszólalása után hozza meg. Olasz szokás szerint a kormányválságot érintő parlamenti szavazás nem lesz se gyors, se egyszerű: Mario Draghi délelőtti felszólalása és egy szünet után a frakcióvezetők válaszai következnek, amelyek öt órán át tartanak. A voksolás a Draghi-kormány maradásáról vagy távozásáról az esti órákban kezdődik. Természetesen a miniszterelnök és a parlamenti pártok közlései sok mindent elárulnak a lehetséges forgatókönyvekről.

A feltételeken sok múlik, hogy mi lesz

Mario Draghi kedden az államfő Sergio Mattarellával, a baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkárával, Enrico Lettával, valamint a jobbközép Hajrá, Olaszország! (FI) és a Liga vezetőivel, Silvio Berlusconival és Matteo Salvinivel is egyeztetett. Draghi továbbra is parlamenti többséggel bír, a kérdés most az, hogy a kormányát az utóbbi közel másfél évben támogató pártok milyen feltételekhez akarják kötni a folytatást. Matteo Salvini szerda reggeli közösségi bejegyzésében megismételte, hogy a Liga a felsőházban azt fogja tenni, ami

PestiSracok facebook image

A Liga és az FI korábban a kormányzás folytatása feltételeként az M5S kihagyását szorgalmazta a széles koalícióból. Az M5S sorsát saját parlamenti frakciója tagjai döntik el: a párt vezetősége továbbra is kitart a Mario Draghinak benyújtott kilencpontos ultimátum teljesítése mellett, az M5S szenátorainak egy része azonban a parlamentben való maradásért kész a párt diktálta iránnyal szembe fordulni. Elemzők úgy vélik, az M5S további darabokra eshet szét a parlamentben a július 21-én bekövetkezett pártszakadás után.

A jobboldali Il Giornale nem zárja ki, hogy a Draghi-kormány az M5S nélkül marad fenn tovább, és a miniszterelnök néhány pontos agenda teljesítése után még a jövő tavasszal esedékes parlamenti választások előtt távozik. Harmadik verzióként az Il Giornale megemlíti azt a lehetséges forgatókönyvet is, hogy Draghi megelégeli a pártcsatározást, és még az esti szavazás előtt ismét benyújtja lemondását az államfőnek.

Mario Draghi, aki korábban az Európai Központi Bank (EKB) elnöke is volt, július 14-én nyújtotta be lemondását az államfőnek, miután az M5S a kormány energiacsomagjáról tartott parlamenti szavazásán kivonult az ülésteremből. Az államfő nem fogadta el Draghi lemondását, és arra kérte őt, hogy a parlamentben mérje fel az erőviszonyokat a kormányzás folytatásához. Draghi az M5S nélkül is elegendő többséggel bír a parlament mindkét házában, de a jelenlegi válsághelyzet gyakorlatilag pontot tett a közgazdász kormányfő vezette széles kormánykoalíció végére. A legutolsó 2018-as parlamenti választások után az M5S először a jobboldali Ligával, majd 2019-től a baloldali PD-vel kormányzott. 2021-től Mario Draghi vette át az ország irányítását. Az ellenzéki Olasz Testvérek (FdI) jobboldali párt elnöke, Giorgia Meloni a szerda esti parlamenti voksolással egy időben tüntetést hívott össze az azonnali előrehozott választásokért.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.