Pesti Srácok

Ma kezdi meg működését az Integritás Hatóság

Ma kezdi meg működését az Integritás Hatóság

Ma kezdi meg működését az Integritás Hatóság, amely az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos csalás, összeférhetetlenség, korrupció vagy más jogsértés kivizsgálására jött létre. Az intézmény felállítása az egyik legfontosabb, az Európai Bizottságnak tett vállalás a kondicionalitási tárgyalások kapcsán.

Navracsics Tibor korábban elmondta: az Integritás Hatóság az uniós forrásokból megvalósuló projekteket, közbeszerzési eljárásokat monitorozza majd, és részt vesz a korrupcióellenes terv összehangolásában – ismertette a miniszter, hozzátéve: december közepére az az úgynevezett korrupcióellenes munkacsoport is megalakul a hatóság mellett.

Kovács Attila, az Alapjogokért Központ európai uniós kutatási igazgatója a Magyar Nemzet megkeresésére kiemelte: az Euró­pai Bizottság részéről az egyik legkomolyabb fenntartás a korrupciós aggály volt, viszont az Integritás Hatóság megalakulásával ezt tulajdonképpen kiküszöbölte a magyar kormány.

Úgy tudni, a hatóság akkor avatkozik majd be, ha véleménye szerint az illetékes hatóságok nem tették meg a szükséges lépéseket olyan csalás, összeférhetetlenség, korrupció és egyéb jogsértés vagy szabálytalanság megelőzésére, felderítésére és kijavítására, amely hátrányosan érinti az uniós pénzügyi támogatások végrehajtását.

PestiSracok facebook image

Kovács Attila kiemelte: hétfőn tárgyal hazánkról az Európai Parlament (EP), azért akkor, mert a bizottság eredetileg kedden akart dönteni a forrásokról, és az EP erős politikai üzenetet akart a döntést megelőzően küldeni.

– emelte ki Kovács Attila.

Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.