
Egyre többen választják a koronavírus-járvány alatt a magyar előállítású élelmiszereket. A cél az, hogy minden területen nőjön a magyar élelmiszerek felhasználásának aránya, mert így juthat versenyelőnyhöz a hazai mezőgazdaság – mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke csütörtök reggel, az M1 aktuális csatornán.
Jakab István megjegyezte: a járvány elején felvásárlási láz kezdődött, ami pozitívan hatott a magyar gyártmányú élelmiszer forgalmára. Rámutatott: például a közétkeztetésben, közellátásban 500 milliárd forintnyi élelmiszert fogyasztanak el évente; ebből 350 milliárdnyi importból származik.
A cél az, hogy ez az arány megváltozzon, és minden területen inkább a magyar élelmiszert használják
– fűzte hozzá.
Magyarország szinte minden élelmiszerből képes önellátóvá válni – kivéve a déli gyümölcsöket, és még néhány terméket –, ezért fontos, hogy amit helyben megtermelnek, azt ott is használják fel, hogy ne a multi áruházláncok raktáraiból árasszák el a kiskereskedelmet
– hangsúlyozta. Ez a gondolkodás – Jakab István szerint – új megközelítést igényel, aminek része, hogy közvetlenül össze kell kapcsolna az élelmiszer-feldolgozót és a kereskedőt. Így a termelési lánc zárttá válik, és közvetlenül képes az élelmiszert biztosítani.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
csakafidesz
2020-05-21 at 16:57
Ez a boldog ország az államalapítás óta önellátó volt élelmiszerből. A szar sváb kaját a gengszterváltás után kezdték el importálni az Aldi, Spar és társai
Logikus
2020-05-21 at 14:37
Ezt eddig is tudtuk. Magyarország agrár jellegű ország, jó termőfölddel.
ViAM
2020-05-21 at 14:31
Például Szabolcsban l40 forintért megvásárolják a krumpli kilóját, majd mire a pesti Nagybani Piacról eljut ide-oda 4-500 forintba kerül. Disznóhússal egy sok egyébbel szintén így van.
Vagyis, aki tropára dolgozza magát éppen hogy csak megél, a többi pedig…
Ezeken kellene változtatni, aminek az előjelei már megvoltak, de a járvány enyhülésével remélhetően bővülnek.
Girolamo
2020-05-21 at 14:31
Ha erre,vagy arra nem lennénk képesek,mert eleve veszteséges,akkor szubvenciókkal termeltetünk,mert ezt szereti a tőkès. Meg a haza sem maradhat szégyenben.
Legyen pénz,a mezőgazdaságban.Aztán a szubvencionált hazai tőkès mezőgazdi maga is hazavágja a saját térfelèn harcoló fődmíjeseket,oszt kampó.
Bejött a multi,ès viszi a haszon nagy részét.
Hogy mire lennénk képesek,az sosem volt kérdés.
Szabadság van,minden irigy,önző,gyűlölködő lusta okostóni ott vesz,ahol akar.
Itt van amerika,versenyezhettek vele.
Vagy azt tetszettünk hinni,hogy az idegen tőkès jobban kiszolgál bennünket,mint öreganyó?
Nahát
2020-05-21 at 12:45
Kiváló törekvés.Hajrá!
Vulévu
2020-05-21 at 11:54
‘legyen magyar narancs! És lett…’, lesz banán is, papaya meg mamaya is, mer’ azt mondtuk, hogy legyen!!! Csak citromízű banán nem lesz, mert ilyen banán nem terem a banánfán, ahogy a Skorpió-nóta tartja. Pláne, hogy a banán nem fa, hanem fűféle. :))))))))))))))))))))))))))))))))))
csakafidesz
2020-05-21 at 16:59
Barom!
Szabó László
2020-05-21 at 11:53
Idáig szolidaritásból ettük ugyanis a nyugati szemetet, mind a testi, mind a szellemi táplálékot. Ám, hogy egyoldalúnak bizonyult ez a szolidaritás, saját erőforrásra térünk át.
Hajrá!
Bejla
2020-05-21 at 11:51
ehhez azért a termelőknek és a kereskedőknek is át kéne esnie 1 paradigmaváltáson 🙂
az nonszensz, h pl. a 2. o. csupa sárkoloncos magyar burgonya ára = v. magasabb a szép tiszta 1. o. lengyelével/lengyelénél
{mielőtt vki habzó szájjal elküld a qrvaanyámba, halkan megjegyzem, h általában magyar terméket választok; a fenti esetben a lengyelt}