Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják. De miről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz, s mindig kétséges – mondta Deák Ferenc, de a magyar embert nem olyan fából faragták, aki könnyedén lemondana bármiről is. Erre kiváló példa az a fiatal felvidéki jogász, aki Genfben szólalt fel az elszakított területek autonómiájáért.
Kartai Gergő az az ENSZ Kisebbségügyi Fórumának 17. ülésszakán szólalhatott fel a múlt hét folyamán Genfben. A fiatal felvidéki jogász nem teketóriázott és a fórumon elmondta, hogy mi az, ami elejét vehetné az elszakított területeken élő magyarokat folyamatosan érő jogsértéseknek: az autonómia! Kartai arra is felhívta a figyelmet, hogy a világon számos pozitív példa van arra, hogy élhetnek békében a nemzeti kisebbségek, és hogyan védhetőek meg a többség elnyomásától. Ezeket a példákat követve a határon túli magyarok is emberhez méltó körülmények között élhetnének.
Egyszerűen azt kérjük, ami alapvető: a jogot, hogy saját magunk határozzuk meg sorsunkat, hogy méltósággal éljünk, és megőrizhessük kultúránkat és örökségünket. Legyünk egyértelműek: minden őshonos kisebbségnek eredendően jár az önrendelkezési jog!
– fogalmazott.
Fotó: Facebook
Talpra magyar!
2024-12-02 at 19:41
t2024-12-02 at 18:43
Unom a politikát2024-12-02 at 18:11
Nyugodt János2024-12-02 at 19:15 Pedig Erdélyben a román hozzátok hasonló kommunista parlamenti képviselő elvtársatok pedig a románok fűnek fának ígérgették hogy az erdélyi magyarság autonómiát fog kapni. Ti vagytok a Linderek Szamuelyk Károlyik …. . Van bőr a pofátokon magyarul írni.
Nyugodt János
2024-12-02 at 19:15
A kérdésnek nincs aktualitása.
tegyük helyre!
2024-12-02 at 18:56
Jogos, bár a Felvidék per pillanat autonóm, sőt szakadár állapotban van, valami Szlovákia néven.
Autonóm Csallóköz, vagy Komárom megye.
Így lett volna helyes, jogász uram.
De a bátorságért azért gratulálok!
sorry
2024-12-02 at 18:55
….. és ki csatlakozott a kéréséhez? Hol van Erdélyben, Kárpátalján, Szerbiában Szlovéniában, Ausztriában élő magyarok képviselői?
Lissa
2024-12-02 at 18:54
Üdvözöljük a legjobb szex társkereső oldalon — https://ok.me/7TJI1
t
2024-12-02 at 18:43
Gondolom bujtogatták, azért volt ilyen bátor. Vajon honnan?
Lassan megint belehajtanak minket egy szabadságharcba, így lesz még egy nemzetei gyásznapunk.
Tudományos libsizmus
2024-12-02 at 18:38
A Felvidéket 5 ezer cseh “légionárius” foglalta el 1918-ban, akikről az első világháborúban viccek szóltak arról, milyen gyávák. Tessék erről megkérdezni a csehek nemzeti hősét, Svejket.
Magyarországot egyszerűen feladta Károlyi Mihály és a köré összegyűlt korabeli degenerált elmebeteg libsi had.
odu
2024-12-02 at 18:29
A jó Deák ezt mondta, majd szépen lassan és módszeresen “azon pontra vitte a nemzetet, melyről többé a jövőnek nem lehetett mester”, oszt jött trianon és az elvesz.Minden tisztelet a Jogász Úrnak, nem a “könnyű utat” választja annyi biztos.
Tudományos libsizmus
2024-12-02 at 18:16
A cseh Benes, a szerb Pasics és a román Bratianu mellett ott volt Budapesten 1918 Karácsony Gergelye: Károlyi Mihály.
Még szép, hogy Trianon lett a vége.
Károlyi Mihály regnálása után talán joggal mondhatjuk, hogy Magyarország önként mondott le saját magáról.
Igen, így van. Az önként lemondott jusst szinte lehetetlen visszaszerezni.
lhotx
2024-12-02 at 18:13
Soha jobb pillanatot az időben!
Unom a politikát
2024-12-02 at 18:11
Örök élet és ingyensör nem kellene?
Georg
2024-12-02 at 17:53
Akkor Szijjas Pjotr ügynök biztos behivatja a szlovák nagykövetet…ja nem ide..
Királytigris
2024-12-02 at 17:28
IGAZ!