Pesti Srácok

Magyar Közút: 2000 óta 21 közútkezelő halt meg munkavégzés közben

Magyar Közút: 2000 óta 21 közútkezelő halt meg munkavégzés közben

2000 óta huszonegy közútkezelő hunyt el munkavégzés közben, többnyire az autósok miatt. A Magyar Közút Zrt. fokozott figyelmet kér a közlekedőktől.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményében felidézi, hogy az elmúlt hetekben is történt három, figyelmetlen autósok által okozott baleset, amelyben a cég négy munkatársa sérült meg. Egy fertőszentmiklósi és egy polgári dolgozót csigolyatöréssel szállítottak kórházba. Mindkét helyszínen útmenti növényzetgondozási munkát végeztek, és a munkaterületeket megfelelően jelezték fényjelzéssel és terelőkúpokkal. A baleseteket okozó vétkes autósok mégis belehajtottak a munkagépekbe, és életveszélybe sodorták az úton dolgozókat, saját magukat és a többi közlekedőt is – írták. Hozzátették: Győr-Moson-Sopron vármegyében a dolgozók út szélén álló járművét közéjük lökte a balesetet okozó jármű. Egyiküknek a bal lába sérült meg, egy másik munkatársnak a bal válla kificamodott és eszméletét vesztette, a harmadiknak pedig eltört az egyik csigolyája.

Baleset helyszíne az M7-es autópálya Nagykanizsa felé vezető oldalán Ordacsehi közelében, ahol egy üzemanyagot szállító kamion eddig tisztázatlan okból nekiütközött a közútkezelő furgonjának, majd minkét jármű az út menti árokba borult 2014. május 12-én. A balesetben a két sofőr könnyebben sérült. MTI Fotó: Varga György (a kép egy korábbi balesetnél készült)

Hajdú-Bihar vármegyében is a dolgozókat szállító tehergépjárműbe hajtott egy személyautó, majd a dolgozók közé csapódott.

PestiSracok facebook image

– tudatták.

Összeroncsolódott személygépkocsi, miután belehajtott a közútkezelő terelést előjelző, álló teherautójába (hátul) az M5-ös autópályán, az újhartyáni lehajtónál 2021. május 20-án. A balesetben a személyautó utasa meghalt. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán (a kép egy korábbi balesetnél készült)

A tragikus balesetek a közútkezelő szerint elkerülhetőek lennének, ezért azt kérik a közlekedőktől, hogy figyelmesebben vezessenek.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."