Magyar Péter október 5-én újabb gigantikus tüntetést tartott – ezúttal a közmédia épülete előtt. A több százezres tömeg ezúttal sem jött össze, de a dühös ellenzéki keménymag legalább kitombolhatta magát egy kicsit. A tüntetés önmagában nem volt túl izgalmas. Viszonylag egyszerűen össze lehet foglalni a tüntetés főbb momentumait: minden sajtó hazudik, amit nem Magyar Péter és csapata irányít, Orbán Viktor mondjon le, Magyar Pétert a világ, de inkább az univerzum utolsó reménysége.
A tüntetők Magyar Péter beszédéhez képest egy fokkal izgalmasabbak voltak, főleg, hogy álruhában, magunkat tiszásnak kiadva kérdezgettük őket. A haladósajtó természetesen ezt főbenjáró bűnnek titulálta, és megrovó cikkek sorozata látott napvilágot, ami egy ponton jogos. Számukra a Tisza Párt logója olyan, mint nekünk a kereszt. Az ő szemükben istenkáromlást követtünk el, de minimum meggyaláztunk egy vallási szimbólumot. Ettől függetlenül a tüntetők szinte a nulladik pillanattól tudták, hogy közünk nincs a Tisza Párthoz és ez csak egy poén, így ennek szellemében is válaszoltak nekünk. Mínusz azok a befeszült fanatikusok, akik az imént említett blaszfémia miatt meg akartak lincselni bennünket, de ezt már megszoktuk.
Ami kimondottan érdekes, az az online közösség. Ez természetesen nem reprezentatív, de a Redditen tanyázó incelek olyan szinten felszívták magukat, hogy konkrétan a nyilvános kivégzésünkről fantáziáltak. Az ott tanyázó tinik többsége egy téglát sem bír odébb tenni, így komoly fenyegetést még akkor sem jelentenek senkire, ha egyszer sikerül elhagyniuk az anyjuk pincéjét, ahonnan jelenleg is a Redditen található újrahasznosíthatatlan szemetet gyarapítják.
Nem ez az első alkalom, hogy a Reddit sok esetben mentális segítségre szoruló felhasználói az online felületeken kívüli akciókat terveznek. Az influenszer-tüntetés után bekövetkezett balhét is itt szervezték meg az Antifa zs-kategóriás aktivistái. Erről bővebben IDE KATTINTVA olvashattok.
A tüntetés mindenesetre totális kudarcba fulladt. A tömeg mintha kezdene elfáradni. Magyar Péter természetesen végtelen energiákkal rendelkezik, ha a saját maga dicsőítéséről van szó, a követői azonban nem feltétlenül kultiválják ezt a fajta ütemet. Ha eddig még nem láttad volna, mindenképpen nézd meg a teljes videót!
Tiszások takarodás
2024-10-06 at 10:14
Zed
Te meg szófogadtatlan vagy az itt lebzselő agymosott tiszás társaiddal együtt: miért nem fogadsz szót a tiszás vezérednek, hogy ne kattintsanak a tiszások “kormánypropagandát” terjesztő portálokra. Kiadta erre a parancsot! Ti a PS-t annak tartjátok. Mit keresel itt? Nem szégyelled magadat? Nem követed a “nagy demagóg vezéred” parancsát? Egy “kormánypropaganda” portált olvasni és még firkálni is rá. Júúújjj! Mi lesz, ha megtudja a bűnelkövetős, hazudozós, demagógkirály Ciki Peti führered? Takarodás innét…
nemzeti
2024-10-06 at 10:08
Meg kell gátolni a senkiházi szaralakot.
Gloria
2024-10-06 at 10:06
Ezt a sok suttyú péniszcsimbókot nem lehetne kimoderálni? Vagy ua az stáb, mint a hülye Mandin?
M1G
Zed
2024-10-06 at 09:37
Megnéztem a linkelt HVG cikket. Semmi megróvó nincs benne, csupán tényközlés.
Kicsit paranoiás vagy, Ádi! 🙂
Kukorica Jancsi
2024-10-06 at 09:35
A gátlástalan nagy-állkapcsú ál-Magyar Pétert támogató médiát nyugatról, tehát külföldről tartják fönn. Kell még valamit mondanom, Ildikó?
futóbolond
2024-10-06 at 09:21
felismertek, kis népi cserépedény, nincs mit szépíteni.
“életünk nem a mi tulajdonunk. Teremtő Istenünktől kaptuk,”
kedves Joris, erre van valami bizonyítéka is a vakhiten kívül? én az életemet a szüleimtől kaptam és az egész folyamat bizonyított, bármelyik 7-8 évfolyamos tankönyvben olvashat róla, ha nem okoznak gondot a betűk. az életemmel felnőtt emberként pedig kizárólag én rendelkezem, nem pedig valami láthatatlan, megfoghatatlan valami vagy azok, akik ez mőgé bújva próbálja hatalmát megtartani, növelni.
Joris
2024-10-06 at 08:59
Íme a trágárságába beleragadt és démonizált emberpéldány. Adjon má’ egy kicsit magára, legyen igényesebb! A démonizáltság csalhatatlan fokmérője: a mások, föleg a gyengébb nem alaptalan megvádolása.
A Karsai-ügyről csak annyit: életünk nem a mi tulajdonunk. Teremtő Istenünktől kaptuk, Ő is fogja visszavonni lehelletét, amikor jónak látja. Így mi nem is rendelkezhetünk életünkkel. Nem az a tragédia, ha meghal valaki, hanem az a tragédia, ha Isten nélkül hal meg. Mit tudja a halálos beteg, hogy Isten pont a szenvedéssel fogja megtisztítani, hogy alkalmas legyen az örök életre. Én ezt a sanszot sem hagynám ki, hogy ne a pokolban, hanem Isten mellett töltsem az örökkévalóságot! A lelkünk ugyanis halhatatlan. Ez faktum.
Ahogy Szindbád mondta: “Kérem, minek annyira sietni? Egyszer úgyis meghalunk.”
A legjobbakat!
Ne hazudj
2024-10-06 at 08:44
Ja, igen.
Azzal az ordas hazugsággal mi van, hogy hasba rúgtak sz influenszer tüntetésen? Mi van a feljelentéssel? Elvitte a cica?
Büdös bocskoros hazug senkiháziak vagytok b+
János
2024-10-06 at 08:38
Szuper riport❗❗❗
A hasamat fogtam a röhögéstől amíg néztem.
😄😅😂😂😂
Itt a vége effftááássak, lehet hazamenni ❗
Dr. Szabó J.
2024-10-06 at 08:29
Nagyon szar lehet annak a lelkiismerete, aki nem meri vállalni mások előtt önmagát.
Kroooooo faszom hülye picsa
2024-10-06 at 08:20
“Totális kudarc”
Tűpontos.
A tevékenységetek, amit újságírásnak csúfoltok.
“Én nem értem, tehát Karsai Dániel, mondjuk ki, emiatt a betegség miatt halálra volt ítélve. Tényleg csak az volt, hogy na, mikor fog ez bekövetkezni. Tehát hogy az emberben, már bocsánat, de ne legyen annyi türelem, hogy megvárja azt, hogy az élet mondja: »Danikám, akkor most van vége!«
Olvasgassátok, lubickoljatok Kroo elvtársnő szavaiban. Ízlelgessétek a kereszténydemokrata értékrend szépségeit.