Pesti Srácok

Zseniális újítás: szóbeli közbeszerzések Pestszentlőrincen

Zseniális újítás: szóbeli közbeszerzések Pestszentlőrincen
Szaniszló Sándor és Kőrös Péter. Gyorstalpaló utáni hatalomátvétel.

Zseniális módon újította meg a közbeszerzések bürokratikus és nehézkes rendszerét a pestszentlőrinci MSZP még az előző ciklusban - derült ki egy nemrég született bírósági ítélet irataiból. A szocialista Mester László vezette kerület és annak városüzemeltető cége 2005-ben kötött öt éves, egymilliárd forint keretösszegű szerződést a Tápiómenti Kft-vel, amely mélyépítés címen nyerte el a közbeszerzési eljárást. Csakhogy a XVIII. kerületi MSZP, a városüzemeltető és a Tápiómenti Kft. kapcsolatában az volt a mindennapos, hogy nem írásban, hanem szóban rendeltek meg munkálatokat, majd fizették a cechet. A PestiSrácok.hu kiderítette: öt év alatt, 2005. és 2010. között akár ezer szóbeli megrendelést is végrehajthatott a Tápiómenti Kft., majd tartotta a markát. A bíróság magánokirat-hamisítás bűntette miatt hozott elmarasztaló ítéletet, huszonhárom visszadátumozott szerződés került elő ugyanis az MSZP-s fiókokból.

EGRESSY KÁROLY – PestiSrácok.hu

Mintha csak az évek óta ismert sarki hentest kérné meg, hogy zárás előtti érkezésére tegyen félre egy gyönyörű karajt, úgy intézte a közmunkálatokat az MSZP a XVIII. kerületben 2010. előtt. A PestiSrácok.hu kinyomozta, szóbeli megrendelések alapján tömték teli a szocialisták egy "haveri" cég zsebét Pestszentlőrincen.

PestiSracok facebook image

Nem tetszett a Nokiás-doboz

Az adófizetői pénzek elherdálásának klasszikusaira törő sztori első érdekessége mindjárt az, hogy 2010. előtt az a Mester László volt a kerület polgármestere, aki tizenhat évig regnált a kerület első embereként, majd 2010-ben azzal indokolta a Népszabadságnak, hogy nem indul a választáson a polgármesteri székért, hogy „az elmúlt években a Hagyó-jelenség nagyon komoly kárt okozott az egész MSZP-nek”. Ezen Grál-lovagi, feddhetetlen erkölcsre utaló nyilatkozat azonban dugába dől a pestszentlőrinci szocialisták mindennapi gyakorlatának ismeretében. Nem állítjuk, hogy egyivású a pénzzel teli Nokiás-doboz és a szóbeli megrendelések utáni kifizetés, de Önökre bízzuk annak eldöntését, hogy egy tőről fakadnak-e.

A XVIII. kerületi önkormányzat, továbbá a XVIII. kerületi Városüzemeltető Nonprofit Kft. és a Tápiómenti Kft. forró kapcsolata 2005-ben alakult ki. Utóbbi cég akkor nyerte el azt az öt évre szóló közbeszerzési eljárást, amely mélyépítésre vonatkozott, és amelynek öt éves keretösszege egymilliárd forintra rúgott. Éves szinten tehát mintegy kétszázmillió forint értékű munkálatot végezhetett el a cég, és ehhez állíthatta be kapacitásait. 2008. június 30-án aztán nyílt közbeszerzési eljárás után kötött egy másik vállalkozói szerződést a Városüzemeltető Nonprofit Kft. és a Tápiómenti Kft., amely az önkormányzati fenntartású közút és járdahálózat, valamint csatlakozó kiegészítő létesítmények, így többek között parkolók, vízelvezetés, közlekedési jelzőtáblák javítási, valamint felújítási munkáira vonatkozott. Tehát szinte mindenre, ami építéssel függ össze az önkormányzat körül. Ebben a szerződésben emelték a korábbi tétet és már 731,9 millió forint plusz áfa keretösszegű vállalkozási díjat határoztak meg, a kontraktus pedig 2010. június 30-ig szólt.

Ilyen megszorításról álmondunk...

Jaseri Habib Márk, a hármas számú helyi ifjú török

2010-ben azonban az önkormányzat megszorításokra kényszerült, miután bevételei elmaradtak a tervezettől. Mester László polgármester 2010. június 14-i keltezésű levelében arról tájékoztatta és arra utasította Jaseri Márk Habib-ot, a Városüzemeltető Nonprofit Kft ügyvezetőjét, hogy „minden olyan beruházást és fejlesztést, valamint minden olyan kiadást, amely nem a biztonságos működés megvalósítását szolgálja, kérem zárolni az év hátralévő időszakára”. Az önkormányzat képviselő-testülete pedig egyhangú határozatában kérte fel a polgármestert, gondoskodjon arról, hogy bizonyos költségvetési szervek üzemeltetői törekedjenek a költségtakarékos gazdálkodásra. „Ezen cél érdekében az év hátralévő szakaszában – alaptevékenységük ellátásának veszélyeztetése nélkül – zárolni kell mindazon beruházási és fejlesztési kiadásokat, amelyekre kötelezettségvállalás még nem történt” – döntött a képviselő testület. Ugyanakkor a határozatban nem nevezték meg a városüzemeltetőt.

Jaseri Márk Habib, aki egyébként a 2010-es önkormányzati választásokon az MSZP képviselőjelöltje volt, és szerepelt a párt kompenzációs listáján is, július 28-án levélben arról értesítette a Tápiómenti Kft-t, hogy a költségvetési zárolás, a felfüggesztés és a megszorítás nem vonatkozik a városüzemeltetési feladatokra. Egyúttal közölte azt is, hogy miután a közbeszerzési szerződés lejárt, így vissza kell dátumozni a megrendeléseket júniusra.

Visszadátumozás utasításra

A megrendelések visszadátumozását Dobrovotcki Attila, Jaseri Márk Habib helyettese, a társaság városüzemeltetési részleg vezetője is elismerte.A fejlesztési feladatok végrehajtása érdekében utólagos megrendeléseket készítettem önkormányzati, és ügyvezetői igazgatói döntések alapján, utasításra” – vallott színt nyilatkozatban Dobrovotcki 2010. november 11-én. Mindez azt jelenti, hogy a megrendeléseket arra az időszakra dátumozták vissza, amikor még érvényes volt a közbeszerzési szerződés. Összesen huszonhárom valótlan tartalmú megrendelést iktattak be a társaság rendszerébe azért, hogy a munkákat kivitelezhessék, az ellentételezést pedig megkapják. A visszadátumozott megrendelések összértéke az 53 millió forintot is meghaladta.

Közbizalom elleni bűncselekmény

A visszadátumozásban és az ügyben az új, fideszes városvezetés 2010. december 16-án tett feljelentést a Fővárosi Főügyészségen, magánokirat-hamisítás vétségének gyanúja miatt. A tárgyalásra a bíróság L-T D.-t, a városüzemeltető cég irodavezetőjét is beidézte. L-T. D. 2010. november 11-én az alábbi nyilatkozatot tette. „Alulírott L-T.D. kijelentem, hogy a feletteseim által átadott ügyiratokat (Tápiómenti Kft. megrendelések), a feletteseim által kért dátum szerint a társaság iktatóprogramjában rögzítettem, a kért dátum nem egyezett meg a rögzítés napjával.”

hamisitasitelet másolata

A XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság idén májusban hozott első fokú ítéletet az ügyben, s Dobrovotcki Attilát és Jaseri Márk Habib-ot is bűnösnek mondta ki. Dobrovotckit folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében, mint közvetett tettest, Jaseri Márk Habib-ot pedig folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében, mint felbujtót találta bűnösnek, és mindkettőjüket egy év próbára bocsátotta. „A bíróság a büntetés kiszabásakor súlyosító körülményként értékelte a vádlottak vonatkozásában a közbizalom elleni bűncselekmények országos és helyi szintű elszaporodottságát, azt, hogy a cselekményüket vezetői pozíciók felhasználásával követték el, valamint a cselekmény folytatólagosságát” – áll a PestiSrácok.hu által megszerzett ítéletben.

Polgármesteri ígéret

A megrendelések visszadátumozásáról Mester Lászlót akkori polgármestert is megkérdeztük, aki kérdésünkre kijelentette, „a feljelentésből tudta meg a visszadátumozás tényét, arról azelőtt nem értesült.” Mindez azért különös, mert mégis csak Mester volt a polgármester és a kerület első embere. „Egy megrendelés visszadátumozása és utólagos iktatása szabálysértés, adott esetben bűncselekmény, de ezen esetben arról volt szó, hogy elindult a munka előkészülete, majd papírra vetették. Munkafolyamatról volt szó. Szóbeli megrendelés volt az alapja a munkának”magyarázta a PestiSrácok.hu-nak Mester László. A bíróságon a polgármester úgy fogalmazott, a kerületi megszorítás képviselőtestületi jóváhagyása előtt személyesen kereste őt fel Jaseri Márk Habib, ekkor egyeztettek a Városüzemeltető Kft. ügyében, amelynek során ígéretet tett arra, hogy zárolási javaslatában nem nevezi meg a kft-t.

Szóbeli megrendelések ezrével

Kőrös Péter, aki a szóban forgó időszakban a szocialista frakció vezetője, az önkormányzat tulajdonosi bizottságának az elnöke és a költségvetési, közbeszerzési bizottság tagja volt kérdésünkre kijelentette, nemhogy nem érintette a kft-t a zárolás, hanem a képviselőtestület még a rendelkezésre álló keretet is megemelte. A szerződés kapcsán elmondta, hogy a megrendelést szóban és írásban is eszközölhette a társaság. „Az általános gyakorlatnak megfelelően szóban történtek a megrendelések. 2005-től 2010-ig ez volt a bevett gyakorlat. A Tápiómenti Kft. ugyanis 2005-ben elnyerte az egymilliárd forint keretösszegű közbeszerzési eljárást, és a szerződés lehetővé tette a szóbeli megrendelést” – vázolta fel Kőrös Péter a regnálásuk idején uralkodó gyakorlatot. Leszögezte, napi munkakapcsolat volt a Tápiómenti Kft.-vel, amely szerves részeként működött a városüzemeltető cégnek. „Éves szinten több száz, öt év vonatkozásában pedig akár ezer tétel és munka megrendelése történt szóban” – árulta el Kőrös Péter.

Mester László és Kőrös Péter MSZP-s frakcióvezető. Kéz a kézben. (A kerületi újság felvétele)

A PestiSrácok.hu által megszerzett bírósági jegyzőkönyvből az is kiderült, hogy Kőrös a tanúkihallgatásán meglepő őszinteséggel arról beszélt, „napi szinten fordult elő több olyan eset, amikor nem szándékosan a jogszabályt megsértve került a valóságtól eltérő dátum egy szerződésben rögzítésre”.

A már fent idézett Népszabadság-interjúból egyébként kiviláglik a pestszentlőrinci baloldal szappanoperája, amelyben a Gyurcsány-Mesterházy-Hagyó-féle geng helyi képviselői (akárcsak az egész országban) fokozatosan kiszorították az öregeket az MSZP-ből. Ezeket az aranyifjakat, más közéleti szlenggel élve ifjú törököket Lőrincen forrásaink szerint Kőrös Péter, Szaniszló Sándor (vezető képünkön) és Jaseri Habib Márk testesíti meg. Azt nem tudhatjuk, hogy ez a társaság bevonta-e a régi motoros Mester Lászlót a kétes ügyleteibe, vagy az ő szemére cinkosság nem, csak alkalmatlanság vethető, de ténykérdés: az expolgármesterminden lehetőséget megadott az új generációnak.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.