Pesti Srácok

Király György: A film a választás második fordulója előtt legyen kész! (frissítve)

Király György: A film a választás második fordulója előtt legyen kész! (frissítve)

A PestiSrácok.hu információja szerint egy tanúvallomás is megerősíti, hogy Harangozó Tamás, az MSZP képviselője (képünkön) vette át a párt budapesti székházában a hamisított bajai választási csalásos videót. Harangozó kérdésünkre letagadta az eseményt. A megrendelő az eddigi vallomások szerint Király György lehetett.

PestiSrácok.hu

A sajtóhírekből, köztük az Index.hu és a Magyar Nemzet Online tudósításából kiderült, hogy a megrendezett "leleplező" felvétel roma készítői egy kevésbé fajsúlyos szocialista politikusnak, Király Györgynek, az MSZP sporttagozata alelnökének adták oda múlt szerdán a "bizonyítékot", majd ez valahogyan eljutott a HVG szerkesztőségébe és az MSZP vezetéséhez. A párt nevében pénteken éppen Harangozó Tamás tett feljelentést választási csalás miatt, és bejelentette, hogy az MSZP az időközi választás eredményének megsemmisítését kezdeményezi". Ehhez képest a PestiSrácok.hu arról értesült, hogy Harangozónak nemcsak a bűnüldözésben, de az (ál)botránykeltésben is kulcsszerepe lehetett. Úgy tudjuk ugyanis, hogy Harangozó vette át Király Györgytől a valótlan leleplező felvételt. Szembesítettük Harangozó Tamást az információval, aki a PestiSrácok.hu-nak tagadta, hogy ott lett volna, amikor az MSZP székházában, amikor bevitték a CD-t. Kijelentette: "Ez egyerű hazugság." A képviselő annyit mondott, hogy "a CD valahogy eljutott a székházba, nekem a kabinetfőnök úr kérte ki a véleményemet róla, mint jogásznak, meg mint Bajával foglalkozó politikusnak, hogy ezzel mi van. Én megnéztem, és azt mondtam, hogy ezzel nem tudnunk mást csinálni, mint a törvény szerint a hatósághoz fordulunk és pont." Harangozó megismételte: "Az hazugság, hogy én ott voltam, amikor átvették ezt a videót, én nem voltam ott, nekem már utólag mutatták meg, kikérve a véleményemet." Kérdésünkre még elmondta, a rendőrség még nem hallgatta meg sem az alapfeljelentéssel, sem a hamis videóval kapcsolatban.

PestiSracok facebook image

Ehhez képest a PS arról értesült, hogy Király György nem egyedül, hanem egy sportvezető társával, K. Attilával utazott fel az MSZP-székházba. K. Attila ismereteink szerint vallomást tett a hamisítás okán folyó nyomozásban, és amikor a nyomozók bemutatták neki az MSZP parlamenti képviselőinek tablóját, azon Király kísérője egyértelműen felismerte Harangozót. Erről szóló információinkat a rendőrség egyelőre nem kívánta sem cáfolni, sem megerősíteni. Ám nem nehéz választ találni a kérdésre, hogy a választási csalást kiáltó Harangozó Tamás képviselőnek, vagy a törvény erejével igazmondásra kényszerített tanúnak, egyszerű sportvezetőnek volt-e oka hazudni az ügyben. A következtetés levonását mégis tisztelt olvasóinkra bízzuk.

FRISSÍTVE!!!!!

Összefoglaljuk, eddig mit lehet tudni és milyen információkat szedtünk össze a bajai kamuvideóról. A felvételt október 15-én, hatan készítették el: G. Róbert, P. János, B. József, A. Zoltán, J. Béla és Körös Gusztáv. Mindegyikőjük elismerte a rendőrségen, hogy közük van a videóhoz. Összesen négyen láthatók a felvételen, G. Róbert, P. János, B. József, háttal J. Béla látható. A telefont A. Zoltán fogta, jelen volt, de nem látható Körös Gusztáv, solti roma kisebbségi képviselő, a Demokratikus Koalíció azóta lemondott tagja. Úgy tudjuk, hogy többen azt mondták, a felvételt a bajai választás kifigurázásaként, mások arról számoltak be, hogy saját maguk szórakoztatására készítették. A. Zoltán elismerte, hogy felesége mobiltelefonjával vették fel a videót, majd azt Körös Gusztáv kiíratta CD-re. A solti roma képviselő pedig azt vallotta, hetekkel a videó lefogatása előtt találkozott ismerősével, az MSZP fejér megyei sporttagozatának elnökével, Károlyi Attilával, rajta keresztül ismerte meg az MSZP sporttagozatának elnökét, Király Györgyöt. A szocialista politikus a Fidesz győzelemmel zárult első választási forduló után meghívta az MSZP székházba - vallotta Körös Gusztáv, aki elmondása szerint a találkozóra J. Bélával és A. Zoltánnal együtt érkezett Budapestre. Király - a vallomások szerint - felkérte őket arra, hogy készítsenek egy oktatófilmet arról, hogy a Fidesz miként veszi meg a szavazatokat. A filmmel pedig az volt a tervük, hogy bemutassák a megyei szocialista párttagoknak, hogy mire figyeljenek a jövőben. A sportpolitikus azt kérte, hogy a film a választás második fordulója előtt legyen kész. Kőrös Gusztáv a film elkészítését elvállalta. A CD-t október 16-án Károly Attilának adta át, többet az esetről nem tud.

Károly Attila azonban másként emlékezett a történtekre, legalábbis a PestiSrácok-.hu információi szerint. Úgy tudjuk, vallomásában azt állította, hogy a film elkészítőit és Király Györgyöt utóbbi Üllői úti irodájában hozta össze. Ekkor került szóba a bajai választásokon történt törvénytelenségek. Erre később , a második választás után hívta fel őt Körös Gusztáv, hogy sürgősen juttasson el egy CD-t Király Györgynek. Később a CD-t az Üllői úti irodában nézte meg a két sportpolitikus, aki közül végül Király intézkedett és együtt elmentek az MSZP székházba, ahol átadták az illetékeseknek, nevezetesen Harangozó Tamásnak és egy eddig ismeretlennek - vélhetőleg politikusnak.

Harangozó Tamás ügyvédjének kérésére közöljük az alábbi helyreigazítást (amely nem cáfolja cikkünk a Harangozóra tett tanúvallomásról szóló részét - a részleteket lásd újabb írásunkban ITT!):

Helyreigazítás

“A 2013. október 22. napján „Pedig Harangozó ott volt a videofelvétel átvételénél” címmel megjelent cikkünk címében azt a valótlan tényt állítottuk, hogy Harangozó Tamás ott volt a bajai hamisított videofelvétel átvételénél, továbbá cikkünk tartalmi részében azt a valótlan tényt híreszteltük Papp Károly országos rendőrfőkapitányra hivatkozva, hogy Harangozó Tamás ott volt a hamis bajai videó átvételekor az MSZP székházában.”

Fotó: Youtube.com

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.