Pesti Srácok

Száznyolcvan milliós áfacsalással dőlt meg a Bajnai-család volt cége

Száznyolcvan milliós áfacsalással dőlt meg a Bajnai-család volt cége

Bajnai Gordon miniszterelnöksége idején száznyolcvanmillió forintnyi áfát próbált jogtalanul visszaigényelni a Konzol Trade Kft., amely a csalási kísérlet előtt néhány évvel még Bajnai apjának tulajdonában állt, és a gyanús tranzakció idején is az ő régi cégtársai vitték a vállalkozást – tudta meg a PestiSrácok.hu. A Konzol Trade egyébként a Bajnai-család milliárdos kereskedőcégének, az International Foodnak a sok károsultat maga mögött hagyó csődje után virágzott fel, gyakorlatilag ugyanazokkal a szereplőkkel. A 180 milliós csalási kísérletet lefülelte az APEH, a pénzt végül nem is fizették ki, ám különös módon nem indítottak büntetőeljárást az egykori Bajnai-cég vezetői ellen. Információink szerint a NAV időközben újra vizsgálódni kezdett az azóta már félmilliárdos tartozással a csőd szélén tántorgó kft.-nél.

SZARVAS SZILVESZTER – PestiSrácok.hu

Újabb, eddig eltitkolt Bajnai-ügyletre bukkant a PestiSrácok.hu. Ezúttal egy 180 milliós áfacsalás gyanúja vetül a Bajnai-birodalomérdekeltségébe tartozó egyik cégre, ráadásul a pénzt éppen akkor akarták jogtalanul lehívni, amikor Bajnai Gordon volt a miniszterelnök. Az ügylet annak a Konzolt Trade Kft.-nek róható fel, amely cég hátterét a PestiSrácok.hu fedte fel. Előző riportunkban a Bajnai-család bajai érdekeltségeit robbantottuk atomjaira. Kiderítettük, hogy bár Bajnai György és az ifjú Gordon közös vállalata, a fénykorában évi nyolcmilliárdos forgalmat bonyolító International Food élelmiszer-kereskedő cég sok károsultat maga mögött hagyva csődbe ment, ám a család azért nem jutott koldusbotra. Mi több, az IF vezető tisztviselői, köztük Bajnai apja, újabb és újabb dúsgazdag kereskedőcégekben tűntek fel. Az egyik ilyen vállalkozás a Konzol Trade Kft. volt. A cégben 1997-től 2005-ig Bajnai György és a korábbi tényfeltáró riportunkból is jól ismert Vizin László volt a meghatározó tulajdonos. Igaz, nem sokkal a kis Bajnai kormányzati szerepvállalása előtt a fő tulajdonosok helyébe a Kamarás-Duna Kft. lépett. E cég mögött Vizin László és a Bajnai-birodalom több jól ismert szereplője, köztük a CW Bank botrányában is kulcsszerepet játszó Nercz Ferenc, a bajai Agrobank-fiók területi igazgatója áll, bár a Kamarás-Dunában a Bajnai név már nem tűnik fel.

PestiSracok facebook image

Bankautomatának nézték az államot

bajnaigyorgy

A Konzol Trade Kft. jogtalan áfa-visszaigénylésére egy neve elhallgatását kérő környékbeli kereskedő hívta fel a figyelmünket. Elárulta, az államot bankautomatának néző vállalkozás 180 millió forintnyi általános forgalmi adót kívánt törvénytelenül visszaigényelni. Pikáns, hogy az áfa-dokumentum leadásakor Bajnai Gordon volt a miniszterelnök. A NAV (akkor még APEH) illetékesei azonban kiszúrták a csalási kísérletet és nem fizették ki a jogosulatlan 180 milliót a Konzol Trade-nek. A potom összeg tehát soha nem landolt a cég bankszámláján, de tény az is, hogy Bajnai Gordon kormányának apparátusa nem is büntette meg a néhány évvel korábban még a Bajnai apuka birtokában, a csalási kísérlet idején pedig Bajnai György régi cégtársainak felügyelete alatt működő vállalkozás vezetőit. Elmaradt tehát a szankció, holott a hatóságoknak már a szándékot is büntetniük kellene, miután a jogosulatlan áfa-visszaigénylés ténye is adócsalásnak minősül. Nagy kérdés, miért bántak az APEH-nél ilyen kesztyűs kézzel az ex-Bajnai céggel? Informátorunk nyomatékosította, a közelmúltban a Konzol Trade Kft.-ügyét újból elővette a NAV.„Az adóhatóság ezúttal alulról felfelé kezdte feltárni a csalást, méghozzá olyan módon, hogy a Konzol Trade-nek számlát leadó cégeket, vállalkozásokat világítják át és kérdezik ki. Tavaly novemberben engem is berendelt a NAV, de az én számláim rendben voltak, így más vállalkozásokon keresztül próbálkoztak a csalás bizonyításával” – jelentette ki a Baja környéki kereskedő.

Százmilliós adótartozás

Az OPTEN cégtárban azt is felfedeztük, hogy a Konzol Trade Kft.-ben Kamarás-Duna Kft. közvetlen irányítást szerzett. Mint ahogy azt megírtuk, a Kamarás-Duna lehetett a másik olyan vállalkozás, amelybe az IF csődbe vitele után feltűntek az öreg Bajnai cégtársai. A cégtár tanúsága szerint ráadásul a Konzol Trade szerepelt az állami adóhatóságnál nyilvántartott, 180 napon túli, 100 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező, nem magánszemélyekre vonatkozó adózók listáján. A vállalkozás törzstőkéjét 2011-ben négymillió forintra szállították le a társaság tagjai, miközben ezelőtt 180 millió forintos pénzbeli betét jelentette a törzstőkét. Az adatokból az is kiderül, hogy ma már az ex-Bajnai cég a csőd szélén táncol, 2012-re minimális árbevétel mellett közel félmilliárd forintos tartozást halmozott fel. Tehát minden bizonnyal ez a vállalkozás is gyarapítani fogja a Bajnai-Vizin-cégbirodalom károsultjainak (köztük a Hajdú-Bét-nek) már eddig is jelentős számát.

A Bajnai érdekeltségű Konzol Trade Kft. jogtalan áfa-visszaigénylésével kapcsolatban a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt is megkerestük. A NAV szóvivőjétől megkérdeztük, mikor és miért vették elő a társaság áfa-ügyét, és milyen megállapításra jutottak, lezárták-e már a nyomozást. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy összesen hány vállalkozást hallgattak meg a Konzol Trade ügyében, és hogy egy miniszterelnöknek milyen utasítási, beleszólási jogköre van az adóhatósági vizsgálatokba, döntésekbe, de Burillák Attila későbbre ígért tájékoztatást.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.