Pesti Srácok

"Napi Nemzet": A jövő héten indul a jobboldal új hivatalos napilapja

"Napi Nemzet": A jövő héten indul a jobboldal új hivatalos napilapja

A Magyar Nemzet közel negyven korábbi szerkesztőjével, újságírójával és más lapkészítő szakemberével a jövő hét elején startol az "új" Napi Gazdaság - értesült a PestiSrácok.hu belső forrásokból. Úgy tudjuk: az eddig a Századvég kiadója által mindössze pár ezer példányban eladott Napi Gazdaság teljes átalakuláson megy keresztül, hogy beteljesíthesse küldetését és rövid időn belül a mérsékelt jobboldal első számú fóruma és hírforrása lehessen.

A tulajdonosi-lapigazgatói pozíciót Liszkay Gábor a Magyar Nemzet extulajdonos-főszerkesztője viszi, míg a főszerkesztői széket Csermely Péter, Liszkay korábbi helyettese foglalja el. A főszerkesztő-helyettesi posztot Villányi Károly, a Nemzet lapszerkesztője és belpolitikai rovatvezetője kapta meg. Társa a régebben a Hír TV-ben dolgozó, de már Liszkayék előtt a Napi Gazdasághoz igazoló Czirják Imre lesz. Az új Napi belpolitikai rovatvezetői pozícióját Haraszti Gyula, a Nemzet exfőmunkatársa, míg a gazdasági rovatvezetőit Kiss Gergely, a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap volt szerkesztője veszi át. A külpolitika élére is volt nemzetes kolléga, Sitkei Levente érkezik, ahogyan a publicisztikákért is a Magyar Nemzet egykori rovatvezetője, Berszán György felel majd. Gajdics Ottó, a Lánchíd rádió és a Hír Tv korábbi vezetője lapszerkesztő lesz az új lapnál. A Napi Gazdaság online kiadását Élő Gábor irányítja a jövő héttől, aki a közelmúltig az MNO.hu-nál töltötte be ezt a posztot.

A PestiSrácok.hu arról értesült, hogy a Napi Gazdaság eddigi munkatársai közül többen a Habony Árpád és Győri Tibor nevével fémjelezett új médiacsoport, a Modern Media Group Kft. tervezett gazdasági szakportáljához távozhatnak, így kevés újságírót leszámítva a Napi Gazdaság lesz az "új Magyar Nemzet". Az új lap tulajdonosi szerkezetét tekintve és informálisan is leválik a Századvégről és a Habony-féle körtől teljesen függetlenül üzemel majd. Értesülésünk szerint a Napi a tavaszi-nyári bemelegítő időszakot követően az ősztől külsejében és nevében is megújul.

PestiSracok facebook image

Emlékezetes: a polgári-konzervatív média földrengésszerű átalakulásához az vezetett, hogy Orbán Viktor miniszterelnök régi szövetségese és támogatója, Simicska Lajos nagyvállalkozó más gazdasági sérelmei okán februárban "180 fokos fordulatra" kényszerítette a Magyar Nemzet, a Hír TV, a Lánchíd rádió és az MNO.hu munkatársait, ami után a szerkesztőségek meghatározó alakjai sorra bejelentették a felmondásukat. Egyes ottmaradó kollégák és Simicska Lajos többször is cáfolták a fordulat kikényszerítésének tényét, ám az azóta jelentősen megváltozott szerkesztői stratégia és egy, elsőként a PestiSrácok.hu-n közreadott hangfelvétel is beigazolta a lelkiismereti okból távozó újságírók és szerkesztők állítását.

HUTH GERGELY - PestiSrácok.hu

(A vezető fotón Daniel-Conh Bendit és társai demonstrálnak a magyar sajtó szabadságáért az Európai Parlamentben.)

Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.