Pesti Srácok

Újságírói tévedés miatt törték ketté a volt HÖK-elnök karrierjét?

Újságírói tévedés miatt törték ketté a volt HÖK-elnök karrierjét?

Súlyos tévedést tartalmaz az Origo.hu nagy botrányt kavart cikke, amelyben azt állítják, hogy gyermekvédelemmel foglalkozó köztisztviselő lett a fonyódi ELTÉ-s gólyatáborban történt nemi erőszakot eltussoló HÖK-elnök. A hírt az egész média felkapta, Bubla Áron pedig közös megegyezéssel távozni kényszerült a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságtól, ahol eddig a hivatal vezetője mellett dolgozott.

"Az eset miatt hat hallgató ellen indult fegyelmi eljárás. Bublát és egy másik HÖK-ös vezetőt kicsapták, egy hallgatót két félévre eltiltottak, egy szervezőt megróttak, egy szervezőt felmentettek, egy diák ügyében pedig elhalasztották az eljárást. Mindannyiukat az ügy kezelése miatt vonták felelősségre. Amint arról az Origo is beszámolt, a gólyatábori erőszakot elkövető 39 éves férfit hét és fél év börtönre ítélte a Fonyódi Járásbíróság. Az erőszakoló - aki akár nyolc évet is kaphatott volna, ez a legmagasabb büntetési tétel - leghamarabb a büntetés letöltésének kétharmada után szabadulhat" -írja az Origo.hu.

Csakhogy egy olvasónk felhívta a PestiSrácok.hu figyelmét arra, hogy Bublának a fonyódi, a bíróság előtt is igazolást nyert nemi erőszak ügyéhez semmi köze. Fonyódon ugyanis az ELTE tanítóképző karának volt a gólyatábora, s az ott történteket a nyomozók a legapróbb részletekig felderítették. Bubla az ELTE jogi karának hallgatói önkormányzatát vezette, és az ő szemére egy sokkal enyhébb, és végül bizonyságot sem nyert esetet vetettek. Korábban egy "Mira" álnéven nyilatkozó lány mesélte el az Indexnek a jogi kar táborában történt inzultust, ám a vizsgálat során nem sikerült tisztázni, hogy a lány diáktársa csupán ízléstelenül nyomult, vagy valóban erőszakoskodni próbált. Annak idején Bubláék hazaküldték a táborból a meggyanúsított fiút, de mivel a lány akkor még nem akart feljelentést tenni, és maga sem volt biztos a történtekben, úgy döntöttek, hogy a HÖK nem tesz további lépéseket az ügyben. Az Index és több jogvédő később ezt rótta fel a HÖK-vezetőnek, aki az újságcikkek után még a jogi tanulmányait is csak külön engedéllyel tudta befejezni, miközben az inzultáló fiú gond nélkül folytathatta az egyetemet. A számtalan internetes hivatkozásból most az tűnik ki, hogy Bublát a közvélemény a fonyódi nemi erőszak eltussolásával vádolja, holott csak egy vitatott és kisebb súlyú cselekménnyel hozták hírbe korábban. Azt nem tudni, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumában tisztában vannak-e az Origo tévedésével, ez ügyben kérdéssel fordulunk a tárcához.

PestiSracok facebook image
Az Origo téves információja

Megpróbáltuk elérni Bubla Áront, ám munkatársaitól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy közös megegyezéses távozása után külföldre indult. A környezetéből a PestiSrácok.hu arról is értesült, hogy a volt HÖK-elnök munkaköréhez nem tartoztak gyermekvédelmi feladatok az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságán.

Az Origo téves állítását a PestiSrácok.hu is átvette, amiért az érintettől és olvasóinktól ezúton is elnézést kérünk.

PESTISRÁCOK.HU

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.