Államtitkár keringő - Ki lesz a törölközőt bedobó Zombor Gábor utóda?

Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár augusztus végén nyújtotta be lemondását személyes és családi okokra hivatkozva, amelyet a miniszterelnök el is fogadott. A tárcát átmenetileg Beneda Attila helyettes államtitkár vezeti, de jövő héten megválaszthatják az új vezetőt. A PestiSrácok.hu addig is összeszedte a lehetséges jelölteket. Sok az új név, de akad közöttük korábbi miniszter és egykori versenytárs is, a legesélyesebb háromból pedig kettő nő. Az sem kizárt, hogy újra minisztere lesz az egészségügynek, amely így kiválhat a csúcsminisztériumból és önálló tárcaként működhet tovább. Összeszedtük a lehetséges jelölteket!
GASZNER VERONIKA – PestiSrácok.hu
Bár egyes híresztelések szerint Zombor megromlott egészségi állapota (szívproblémái) miatt távozott olyan hirtelen a tárca éléről, forrásaink szerint inkább arról van szó, hogy a leköszönt államtitkár nehezen tudta elviselni a napi politikai harcokat. Szakmai hozzáértését az egészségügyben dolgozók sem kérdőjelezték meg, Kiss László, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke, A PestiSrácok.hu-nak adott interjújábanúgy fogalmazott: „Ő egy gyakorlati szakember, aki teljesen tisztában van az egészségügy helyzetével. Egy felelős szakpolitikus nem is viszonyulhatna máshogyan a fennálló rendszerhez.” Talán éppen emiatt adta fel ilyen hamar az egyébként bátor húzásokat, az új alapellátási törvényt, vagy éppen a kórházaknak nyújtott adósságkonszolidációt maga mögött tudó Zombor. A 2014 júniusa óta tevékenykedő államtitkár korábban Kecskemét polgármestereként dolgozott, illetve a kecskeméti megyei kórház igazgatójaként és az Országgyűlés népjóléti bizottságának elnökeként is bizonyított. Hivatalba lépésével négy év után váltotta Szócska Miklóst. Balog Zoltán, az EMMI minisztere hamarosan javaslatot tesz Orbán Viktornak a jelölt személyéről, addig is itt a lista a legvalószínűbb jelöltekről.

Lehetséges befutók
Dr. Beneda Attila helyettes államtitkár, átmenetileg ő vezeti a tárcát

Dr. Ficzere Andrea főigazgató, Uzsoki utcai kórház

Dr. Nagy Anikó főigazgató, Heim Pál Gyermekkórház

Prof. Dr. Bedros J. Róbert főigazgató, Szent Imre kórház

Bodnár Attila főigazgató, Bajcsy Zsilinszky Kórház

A Magyar Idők szerint esélyes még Cserháti Péter, aki 2010 és 2013 között helyettes államtitkárként, azóta pedig miniszteri biztosként dolgozik a tárcánál, valamint Velkey György kórházszövetségi elnök, aki már Zombor megválasztásakor is „versenyben volt”, sőt Pesti Imre fővárosi Fidesz-politikus is.
Köszönik, de inkább nem...
Dr. Vályi-Nagy István, az Egyesített Szent István és Szent László kórház igazgatója forrásunk szerint köszönte, de nem kért a megtiszteltetésből. A hematológus végzettségű intézményvezető korábban Mikola Istvánnal is dolgozott együtt, aki szintén szerepel a listánkon. A 2000 és 2002 között egészségügyi miniszterként már kipróbált Mikola állítólag azzal a feltétellel térne vissza a tárca élére, ha az újra önálló minisztérium lehetne. Erre azonban elég kevés az esély. Mikola egyébként 1994-től volt tagja a KDNP-nek, amelynek egy évig alelnöke is volt, majd 2003-ban átlépett a Fideszbe. 1990 és 1995 között a budapesti Szent László Kórház főigazgatója volt, ezután 1997-ig a Fővárosi és Pest Megyei ÁNTSZ járványügyi osztály vezetője, majd 1999-ig a Nemzetközi Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója. 1999-ben kinevezték az Országos Vérellátó Szolgálat igazgatójává, amely posztot miniszteri kinevezéséig viselte. Azóta teljesen más területen mozog: külügyi tárca, biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár. Mikolát 2006-ig Orbán egyik fő bizalmasának tartották, a miniszterelnök a „nemzet orvosaként” emlegette. A 2006-os választási vereséget követően azonban viszonyuk megromlott, mert a pártból sokan őt okolták a vereségért. A Gyemsziből lett Állami Egészségügyi Ellátó Központ két főszereplője, Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán főigazgató és helyettese, Szentes Tamás neve is felmerült, de úgy tudjuk, egyikük sem vállalná a felkérést.
Vezető képen a rövid pályafutású Zombor Gábor - Fotó: Mészáros Péter/PS