Pesti Srácok

Számos rivális gyúrt Hende bukására, a fő ok a migránsválság kezelése körüli vita lehet

null

Bár mindenkit meglepett, hogy Hende Csaba ma lemondott a kormány nemzetbiztonsági kabinetülése után, ám a PestiSrácok.hu úgy értesült: jó ideje és elég sokan gyúrtak a kormányban a honvédelmi miniszter bukására. Úgy tudni, Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter környezetében is rendre elhangzott a vád - vélhetően a kormányfő fülébe is eljutva - hogy a miniszternek vannak "adósságai" a vállalt feladatait illetően. Ugyanakkor azt is hallottuk, hogy Pintér Sándor belügyminisztert is érik ilyen vádak ezekből a körökből. Azt nem tudni, hogy a bírálatok az ő esetében is olyan "hatásosak-e", mint amilyennek Hendénél bizonyultak.

Az ATV.hu és más orgánumok is úgy tudják: a szerb-magyar határzár kiépülésének késlekedésével voltak gondjai Orbán Viktornak, ám a PestiSrácok.hu forrásai felhívták a figyelmet arra is, hogy a nemzetbiztonsági kabinet ülésén más, főleg a migránsáradat kezelését érintő vitás pontok is felmerültek. Ezek a témák a honvédség lehetséges feladatait és jogköreit érintették a határ biztosításában, a bevándorlókkal szemben.

Beszédes, hogy Hende Csaba helyét a Fidesz honvédelmi szakértője, Simicskó István foglalja el, aki olyannyira számít a most távozó miniszter riválisának, hogy Hende mellett semmilyen honvédelemmel kapcsolatos feladatot nem is vállalt el a most sportállamtitkárként dolgozó Simicskó.

PestiSracok facebook image

Ugyanakkor az is tény - figyelmeztetnek forrásaink -, hogy Hende Csabának elévülhetetlen érdemei vannak a magyar honvédség presztízsének visszaszerzésében, hiszen a szocialista kormányok civil bizniszminiszterei után a honvédség számos klasszikus feladatát visszaszerezte, miközben a katonák anyagi helyzetén és társadalmi megbecsültségén is sikerült javítania.

Az ellenzék szerint a katonák bevetése volt a töréspont

Az LMP szerint Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfői lemondásának hátterében a menekültválság kormányzati kezelése állhat. Gál József, az ellenzéki párt szóvivője az MTI-nek azt mondta, lehet, hogy Hende Csaba sem értett egyet a honvédség bevetésével, tudatában lehetett annak, hogy ebben az állapotában nem lennének képesek a honvédek ellátni e rájuk bízott feladatot. Közlése szerint "az egész kormányt terheli a felelősség azért, hogy nem voltak képesek kezelni a menekülthullámmal járó helyzetet".

Az MSZP közleménye szerint Hende Csaba menesztésével Orbán Viktor beismerte, hogy a kormány menekültpolitikája megbukott. Úgy látják, Hende ötéves minisztersége egyet jelentett a magyar honvédség leépülésével, tönk szélére juttatásával. - Csaknem tucatnyi olyan botránya volt, amibe egy "normális országban" egy honvédelmi miniszter azonnal belebukik - állították, kijelentve: elég csak a legutóbbi Gripen-botrányokra gondolni. "Hende Csaba távozásának valódi okait egyelőre még titkolják, de ha a nemzetbiztonsági kabinet mai ülésén őszintén kellett beszámolnia a magyar honvédség valódi állapotáról, nem csodálkozunk, hogy Orbán Viktor páros lábbal rúgta ki a miniszteri bársonyszékből" - írák. A szocialista párt azt várja el Simicskó István kijelölt minisztertől, hogy "mondjon határozott nemet arra a fideszes koncepcióra, amely a Magyar Honvédséget fegyverrel kívánja bevetni a menekültekkel és a magyar civil lakossággal szemben".

A Jobbik haladéktalanul választ vár arra, hogy miért mondott le a honvédelmi miniszter - közölte Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint azért kíváncsiak erre, mert a helyzet kritikus és "történelmi nyomás" alatt állnak a magyar határok, illetve azért is, mert a honvédség bevetéséről szóló jogszabálytervezet az Országgyűlés előtt fekszik. "További nyugtalanságra és aggályokra ad okot, hogy az országot sújtó ilyen helyzetben kormányválság alakul ki" - tették hozzá. A válságra utal a Jobbik szerint, hogy "a kormányban sincs közös nevező a határok védelmének kérdésében".

Az Együtt szerint nem elég egy új ember kinevezése, a Fidesz-KDNP kormányának teljes fordulatot kell vennie a menekültválság kezelésében - reagált az ellenzéki párt Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn bejelentett lemondására. Az Együtt az MTI-nek azt írta: már a múlt hét végére kiderült, hogy "teljes káosz" van a menekültkérdésben, a kormány képtelen úrrá lenni a helyzeten, teljesítménye teljes mértékben elégtelen, megítélése totálisan erodálódott. "Az Együtt szerint a kormány minden nap dilettantizmusáról tesz tanúbizonyságot, ennek nyílt beismerése Hende Csaba honvédelmi miniszter lemondása is".

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a magyar állampolgároknak joguk van tudni, hogy miért mondott le valójában Hende Csaba honvédelmi miniszter. Vadai Ágnes, a párt országgyűlési képviselője szerint nem véletlen, hogy "öt év hozzá nem értés, átgondolatlanság és károkozás után" Hende Csaba most nyújtotta be lemondását, amikor "az Orbán-kormány kevesebb, mint két héten belül készül bevetni a Magyar Honvédséget a magyar-szerb határon".

A vezető képen Hende Csaba Schiffer Andrással a parlament múlt heti ülésén látható - MTI Fotó: Kovács Attila

PESTISRÁCOK.HU

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.