Pesti Srácok

Kósa gerillaakciókkal szeretné szétzúzni a bürokráciát

Kósa gerillaakciókkal szeretné szétzúzni a bürokráciát

Gerilla jogalkotási módszert vezet be a Fidesz-frakció - mondta el Kósa Lajos azon a sajtó-háttérbeszélgetésen, amelyen újságíróknak mutatkozott be a párt új frakcióvezetője. Rávilágított: Magyarországon 300 ezer jogszabály van hatályban, a legnagyobb részét az emberek nem is ismerik, a betartásukat pedig senki nem ellenőrzi, viszont a szokásos módon, kormányzati előkészítéssel, hosszas egyeztetéssel gyakorlatilag lehetetlen azokat eltörölni.

Itt jön képbe a nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportja, amely lecsap majd ezekre az értelmetlen szabályokra. - Legalább százezret el kéne törölni - fűzte hozzá Kósa, megmagyarázva: kilövünk majd belőlük jó párat, s mire a bürokrácia felocsúdik, nem lesznek. Az okokról szólva megjegyezte: az unióban a gazdaságnak átlagosan legalább 4 százalékos pluszkiadást okoz a bürokrácia, jobb országokban ezt le tudják szorítani 2,5 százalékra, míg a magyar gazdaság erőforrásainak csaknem 10 százaléka folyik el bürokratikus kiadásokra. Ezen szeretnének változtatni.

Kósa szerint nem fogják kivárni, amíg eltörlik azt a rendeletet, amely tiltja a jegyek vásárlását a stadionok bejáratánál, hanem lép majd a frakció és módosítja a jogszabályt - hozott példát. Leszögezte: Magyarországon tombol a szabályozási illúzió. - Észlelünk egy problémát, az érintett szervezetek rögtön kikövetelnek egy új jogszabályt, a politika erre rá is áll, mert így könnyen választ ad a gondra, majd aztán se pénz, se energia nem lesz a betartására. Ez így értelmetlen, be kell látni, hogy a gondok egy részét nem tudjuk megoldani és ne is verjük át magunkat. Ugyanakkor eredmények is vannak - fűzte hozzá Kósa Lajos. Például immár nem kötelező teljesen értelmetlenül pótizzó-készletet tartani a kocsiban.

PestiSracok facebook image

Fotó: PS (mobiltelefon)

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.