Pesti Srácok

A miniszter állítja, tavasszal újra megrohamozzák határainkat a menekültek

null

A kormány úgy kalkulál, hogy akár a következő évtizedben sem javul a migrációs helyzet, leghamarabb tavasszal újra nyomás alá kerülhet Magyarország - vélekedett a szokásos csütörtöki kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János. Kiemelte, Szíriából újabb 600 ezer menekült érkezhet a török határhoz, a török elnök pedig legújabb nyilatkozatában arra figyelmeztetett, hogy ezeket az embereket továbbengedhetik nyugat felé.

A miniszter elmondta, Orbán Viktor szerdán Lillafüreden, a Fidesz kihelyezett frakcióülésén arról beszélt, hogy „az ország biztonsága újra veszélyben van”. A miniszter szerint ez egyrészt növekvő nyomást jelent majd a határkerítés mentén, ahol előfordulhatnak a tavaly szeptemberihez hasonló erőszakos jelenetek. Ezért a kormány felkészül a kerítés megerősítésére, illetve arra is, hogy szükség esetén továbbépítik a román határ mentén is. "Ahol nincs határzár, ott arra kényszerülhetünk, hogy építeni kell, valahol pedig erősíteni kell." - fogalmazott Lázár, aki hozzátette, meg kell erősíteni a kerítés menti élőerőt is.

Kormanyinfo 3-HPGY
PestiSracok facebook image

Ugyanakkor Lázár azt nevezte a másik, nagy kihívásnak, hogy a jövőben az Európai Unió részéről is komoly nyomás várható országunk felé menekültügyben. A miniszter ugyanis úgy tudja, továbbra is tárgyalások folynak a német és a török kormány közt arról, hogy közvetlenül telepítsenek át menedékkérőket Törökországból Európába, hogy ott aztán egy kötelező kvóta alapján szétosszák őket, „kényszer alá helyezve az európai országokat”. A miniszter szerint ennek ellenállnak majd, illetve nem engednek azokból a jogi megoldásokból sem, amelyek távol tartják a menedékkérőket. A migrációs nyomás kapcsán a terrorveszély is növekszik majd, a kormány szerint csak a honvédség és a rendőrség együtt képes garantálni az ország biztonságát, az ellenzék azonban „nem képes és nem is akar támogatást adni” ehhez. A Fidesz elnöksége dönt arról, hogy lesz-e nemzeti konzultáció a terrorveszélyhelyzet bevezetéséről - mondta Lázár János. Tudomásul kellene vennie az ellenzéknek, hogy nem a kormánynak, hanem az országnak ártanak, ha nem szavazzák meg a hatodik alkotmánymódosítást.

Gallóné a plusz fizetés eltörlésekor nem tüntetett

A kormány azt kéri a pedagógusoktól, hogy a közoktatás problémáinak megoldása érdekében üljenek le tárgyalni a kormánnyal – közölte. Lázár János azt mondta, példátlan, hogy egy olyan komoly szakszervezet, mint a PSZ visszautasította a kormány tárgyalási szándékát, ugyanakkor jelezte: tiszteletben tartják, hogyha tüntetni akarnak. Ha a PSZ felelősen gondolkodik az oktatásról, akkor "nem balhéval, hanem tárgyalással és a tárgyalásokon keresztül változásokkal tudja elérni", hogy a pedagógusok helyzete és a gyerekek oktatásának minősége javuljon. Lázár János felvetette Galló Istvánnénak, a szakszervezet elnökének személyes felelősségét is, aki szerinte 2009-ben lebeszélte a pedagógusokat a tüntetésről, amikor megszüntették a 13. havi fizetést. Mint mondta, reméli, hogy Galló Istvánnéban most is megvan a személyes felelősség, hogy nem politikát akar csinálni az iskolában. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta azt is, meg kell vizsgálni, ki miatt vannak hiányosságok az iskolákban, a fenntartó állam vagy az üzemeltető önkormányzatok miatt. Ha az önkormányzatok nem tudják megoldani, meg kell fontolni az üzemeltetés állami kézbe vételét - jelezte.

Kormanyinfo 7-HPGY

Leépítés és fizetésemelés

Tíz háttérintézmény sorsáról zajlik még az egyeztetés a minisztériumokkal az átalakítandó 73 hivatal közül. Lázár János hangsúlyozta: a tárcáknak a következő napokban, hetekben azt kell megválaszolniuk, hogy melyek azok a tevékenységek, amelyeket nem a minisztériumokban kell elvégezni. A V4-átlagra emelkednek majd az állami cégvezetők juttatásai - jelentette be. Vezetői létszámcsökkentés biztosan lesz, mivel a háttérintézmények vezetői nem vezető pozícióba kerülnek majd. A vitatott háttérintézmények esetében vizsgálják, hogy az átszervezés nem hátráltatná-e az uniós források kifizetését, mely feladatokat vehet át a felsőoktatás, mely kutatóintézeteknek kell államiként működniük, de szempont az is, hogy az átalakítás hogyan illeszkedik egy-egy államtitkár szakmapolitikai elképzelésébe - mondta a miniszter. Hatvan háttérintézmény sorsáról megszületett a döntés, 10 esetben van még vita. Mérlegelni kell, hogy az egyes intézmények milyen szerepet játszanak az uniós kifizetésekben. A közigazgatás működését nem fogja hátrányosan érinteni az átalakítások sorozata - mondta el.

Aki állít, az bizonyítson!

A Hírtv vezérigazgató-helyettesének nyilatkozatárareagálva, miszerint pártirányítás alatt működött a Hírtv - kérdésre válaszolva - Lázár János kiemelte, hogy ő csak műsorba ment be, illetve közölte, hogy aki állít, az bizonyítson, egyben feltette a kérdést, hogy vehetett részt, mint becsületes újságíró ilyen dologban a vezérigazgató-helyettes.

Forrás: PestiSrácok.hu/MTI/origo.hu/vs.hu

Fotók: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.