Pesti Srácok

Bárki bárkit regisztrálhatott Pukliék engedetlenségi akciójához

Bárki bárkit regisztrálhatott Pukliék engedetlenségi akciójához

Egy visszaélésre hívta fel a PestiSrácok.hu figyelmét a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc gimnázium igazgatója. Szűcs Gergelyt a szerdára meghirdetett polgári engedetlenségi akcióval kapcsolatban kerestük meg. Kíváncsiak voltunk, hogy az intézményében hányan vettek részt a Pukli-féle mozgalom akciójában. Az intézményvezető elárulta, mindössze két kolléga és pár diák töltötte az első órát az intézmény kapuin kívül. A pláne azonban nem ez volt a történetben, hanem, hogy egy nappal korábban egy közösségi oldalon egy számára teljesen ismeretlen személy jelentette be, hogy a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc gimnázium is felsorakozik a „Puklisták” mögé. Ezután járt utána az ügynek, s kiderült: a Tanítanék mozgalom oldalán akár blöfföléssel, bárki bárkit vagy bármely iskolát hozzáadhatott a "tiltakozó tömeghez". A regisztráció valódiságát senki nem ellenőrizte.

Egy számára teljesen ismeretlen személy írta be az „Egyórás tiltakozás az oktatás szabadságáért” címmel megjelent Facebook eseménybe, hogy a teljes Kölcsey Ferenc gimnázium részt vesz a március 30-ra meghirdetett polgári elégedetlenségi akcióban. Az igazgató meglepődve tapasztalta a számára is új információt. Ekkor ment föl a Tanítanék oldalára, és pár kattintás után ült ki arcára az igazi döbbenet. Az „Egyórás tiltakozáshoz”-hoz való csatlakozást egy Google-űrlap kitöltésével lehetett jelezni, amelyhez azon túl, hogy meg kellett adni a város és az intézmény nevét, semmi másra nem volt szükség. Ergo bárki bármilyen intézményt vagy szervezetet „csatlakoztathatott a mozgalomhoz” önhatalmúlag.

PestiSracok facebook image

A zalaegerszegi Kölcsey gimiben egyébként mindössze 2 kolléga és pár diák töltötte a tanterem helyett a friss tavaszi levegőn az első órát. Tőlük összesen ennyien vettek részt a „tüntetésen” - mondta Szűcs Gergely. Azt azonban nem érzi túl korrektnek az igazgató, hogy a Tanítanék és a köré szerveződök, az ügyük előtt tolják a gyerekeket.

Számára egyébként a március 15-re szervezett Kossuth téri tüntetésen az is kiderült, a mozgalom a kormánnyal valójában nem kíván meggyezni. Ugyanakkor hozzáteszi azt is, hogy szükség volt az elégedetlenségi hullámot elindító miskolci Hermann Ottó gimnázium levelére, ahhoz, hogy a kormány észrevegye mekkora a baj a közoktatásban.

Időt kell hagyni

A zalaegerszegi Kölcsey Ferenc gimnázium is aláírta az „Én tényleg tanítanék...” című felhívást. A kilenc iskolaigazgató időt kért a hivatalos tárgyalások lefolytatására és türelemre szólított fel a kollégákat. Álláspontjuk szerint súlyos következményei lehetnek, ha „hűbelebalázs” módjára, gyorsan átgondolatlan megoldások születnek a közoktatást érintő problémákra.

Szűcs, a Kölcsey gimnázium

Vitathatatlanul kell a változás - de ez nem varázsütésre fog megtörténni

A Kölcseynek visszalépés volt a központosított rendszer bevezetése. A Klik elindulása óta nehezebb lett az élet az iskolában – mondja az igazgató. De például ismer olyan tanintézményt - nem is egyet – amelynél a centralizáció előrelépés volt a korábbi állapothoz képest. Szűcs Gergely a Nemzeti Alaptanterv kapcsán úgy fogalmazott, azt a törvény szerint is 5 évente felül kell vizsgálni, amely egyébként jövőre lenne esedékes. Kiemelte, hogy mielőbb rendezni kell az iskolatitkárok bérhelyzetét. Mivel ők nem pedagógusok, eddig sorra kimaradtak a fizetésemelésből, viszont a munka oroszlán része az övék. A tanárok és a diákok túlterheltsége sem kérdés. Náluk van olyan osztály, ahol a gyerekeknek heti 36 órája van, a pedagógusok pedig túlhajszoltak a helyettesítések miatt. Azt látni kell azonban, hangsúlyozta az igazgató, hogy nem fog minden varázsütésre megváltozni. Véleménye szerint a kormány részéről megvan a hajlandóság a változtatásra, a Köznevelési Kerekasztal előtt pedig ott vannak a megoldásra váró problémák. Folynak a tárgyalások a sztrájkbizottsággal is, úgy látja hagyni, kell a feleket megegyezni.

Vezető fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.