Pesti Srácok

Marad a Klik, de a forma és a tartalom változik

Marad a Klik, de a forma és a tartalom változik

A gyerekek nem játékszerek, a szakszervezeteknek pedig nem velük kellene elvégeztetniük a feladataikat - nyilatkozta Palkovics László oktatási államtitkár a PestiSrácok.hu-nak arra kérdésre, mit szól a március 15-re szerveződő diáktüntetéshez. A keddi Köznevelési Kerekasztal szünetében tartott sajtótájékoztatón az is elhangzott, a tanácskozás résztvevői egyetértenek abban, hogy a Klik-re szükség van, de egy teljesen újragondolt struktúrával.

Kedden tartotta harmadik ülését a kormány által életre hívott és a közoktatás problémáira megoldást kereső Köznevelési Kerekasztal. A tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy aKlik-re szükség van a jövőben is, de egy teljesen új struktúrával. Palkovics László oktatási államtitkár elmondta: megkezdték a Klik július 1-jei átalakításával összefüggő kérdések megbeszélését. Emlékeztetett rá, hogy a kormány a közelmúltban 38 milliárd pluszforrást biztosított a Klik számára, feladatainak ellátására.

Jelezte, hogy megvizsgálják a Civil Közoktatási Platfrom (CKP), és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) követeléseit is.Szerinte ugyanakkor a szakszervezeti tevékenységet és a szakmai munkát szét kell választani, és a kerekasztal ez utóbbi fóruma. A 2017-es pedagógusminősítési keretszámokról szólva Palkovics kiemelte, megjelent az erre vonatkozó rendelet, figyelembe vették a kerekasztal javaslatait is. Közölte: a tanfelügyeleti rendszer változásáról szóló rendeletmódosítás is elkészült, az erre vonatkozó kézikönyveket módosították, valamint csökkentek a pedagógusok adminisztratív terhei. Arról a zuglói informatika tanárnőről, aki március 15-től úgy fog sztrájkolni, hogy nem ad jegyet a diákjainak, az államtitkár kérdésre válaszolva azt mondta: a tiltakozásnak vannak különböző formái, a pedagógusnak azonban az a feladata, hogy tanítson, és ennek része az értékelés is. Aki az utóbbit nem teszi, az nem látja el a feladatát. Hozzátette azt is, az ügyben az iskola igazgatójának kell eljárnia, a tankerületi vezetővel egyeztetve.

PestiSracok facebook image

– mondta az államtitkár a PestiSrácok.hu-nak arra a kérdésre válaszolva, mit szól a március 15-re szerveződő diáktüntetéshez. Véleménye szerint a szakszervezeteknek nem a gyerekekkel kellene elvégeztetniük a saját feladataikat. Nem tartja jó ötletnek – ahogy a február 29-re meghirdetett „Ne menj iskolába” kezdeményezést sem – mert szerinte az ilyen akciók megosztják és megkülönböztetik a gyerekeket és olyan konfliktusokat generálnak, amelyek később is megmaradnak.

Már megkezdték a Klik tartozásainak rendezését

Pölöskei Gáborné, akit a múlt héten neveztek ki a Klik élére, első lépésként nevezte meg a tartozásállomány minél gyorsabb rendezését, amelyet az intézmények működésének rendbetétele, végül pedig az új struktúra kialakítása követ. A tartozásállomány rendezését illetően úgy fogalmazott, "rohamléptekkel halad előre." A három ütemből, az elsőn már túl is vannak, átutaltak 8,6 milliárd forintot a tankerületek részére, ez az összeg csaknem 90 ezer darab számlának a kifizetésére elég. Pölöskeiné hangsúlyozta, szeretnének minél gyorsabban végezni a Klik gazdasági rendbetételével, hogy tovább tudjanak haladni.

A Klik új vezetője azt is elmondta, az iskolák pár héten belül kapnak egy keretet, egy olyan összeget, amely mozgásteret ad a mindennapok működtetésében.

A Klik strukturális átalakítását illetően úgy fogalmazott, az a bizalom, amelyet az állami intézményfenntartó a Kerekasztal résztvevői részéről kapott, szükségessé teszi, hogy figyelembe vegyék azokat az észrevételeket, amelyek a kerekasztalnál megfogalmazódnak. Az új struktúra dolga, hogy hatékonyan elássa a feladatait, vagyis kiszolgálja az iskolákat.

- összegezte a várható átalakítások irányát a Klik elnöke, hozzátéve, július 1-től jelentős módosítások várhatók, de addig még sok feladatuk van.

Forrás: PestiSrácok.hu

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.