Pesti Srácok

Pukli térdre kényszerítené a kormányt "az oktatásügy oltára előtt" - Videóval és galériával!

Megtörtént a nagy bejelentés a március 15-re szervezett pedagógus tüntetésen. Már jó ideje pedzegették a tanárok, hogy újabb lépések várhatók a tüntetések után. Most megtörtént. Pukli István a Tanítanék Mozgalom vezéralakja megmondta a tutit a Kossuth téren. Nyolc napja van Orbán Viktornak és Áder Jánosnak arra, hogy bocsánatot kérjen az elmúlt hat évért, különben sztrájkolni fognak még polgári engedetlenség árán is.

Kemény szavak hangzottak el a nemzeti ünnepen megtartott tanártüntetésen. Pukli István a zuglói Teleki Blanka Gimnázium igazgatója és a demonstrációt szervező Tanítanék Mozgalom képviselője, nem mellesleg pedig az oktatásügy legnagyobb mártírjaként elkönyvelt figurája - akit a jobboldali média szerinte rendre meg akar alázni – ultimátumot adott a kormánynak. Rövid, de annál forrongóbb szónoklata bezengte a teret. Pukli irdatlan méretű sokaságnak nevezte az összegyűlt tömeget. (A szervezők tájékoztatása szerint 50-80 ezren vettek részt a megmozduláson, ám a szokásos Kossuth-téri becsléseket figyelembe véve a parkot már nem, de a lekövezett részt belepő tömeg inkább 8-10 ezres lehetett.)

Pukli azzal kezdte, „itt van velünk lélekben a társadalom 75 százaléka, itt van velünk lélekben a Fidesz szavazók 67 százaléka, itt van 950 intézmény, itt van 35 ezer magánember, itt van 70 támogató szervezet… és persze én is itt vagyok” – tette hozzá.

PestiSracok facebook image
Tanítanék! - Oktatási demonstráció Budapesten Fotó: Horváth Péter Gyula
A Tanítanék Mozgalom képviselői vonulnak az Andrássy úton. Fotó: Horváth Péter Gyula

A Tanítanék Mozgalom képviselője szerint nem maradt más bennük csak a félelem, a megalázottság, a nyomorúság és a szégyen érzése, és a kormány ahelyett, hogy segítene, "megoszt és uszít embert az ember ellen." Mint mondta eljött végre a lehetőség, hogy a generációk óta cipelt nehéz terhet, mint egy zsákot letegyék.

– rivallta a szószóló, hozzátéve,

Majd felhívta a figyelmet, hogy a következőket csak egyszer mondja el.

Szerinte, amíg a kollégái közül bárkit megalázhatnak és megfenyegethetnek vagy kirúghatnak, addig nem lehet szó egyenlő felek közti megegyezésről. Amíg nem nyerik vissza méltóságukat, addig szerinte nincs miről beszélni.

Azt mondta, erre az egy órára leáll az élet, és a csatlakozók kimennek majd az iskola épülete elé. Ha mindezzel nem érnek el eredményt, akkor az egy óra két hét múlva már két óra, aztán három óra lesz, és így tovább.

Az iskolaigazgató szerint Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Palkovics László oktatási államtitkár lejáratta magát, és a billegő, törött lábú kerekasztalt ki kell cserélni megbízható tárgyalóasztalra, amely alapja lehet egy valódi társadalmi párbeszédnek. Ehhez kellenek a hozzáértő és humánus emberek – fűzte hozzá.

Tanítanék! - Oktatási demonstráció Budapesten Fotó: Horváth Péter Gyula
Az esernyő kötelező tartozáka a pedagógustüntetéseknek. Fotó: Horváth Péter Gyula

Puklin kívül felszólalt még a tiltakozási hullámot elindító miskolci Herman Ottó Gimnázium tanára is. Pilz Olivér rögtönzött „nemzeti konzultációt” tartott az általuk megfogalmazott oktatást érintő 12 pontról. Követeléseik között sorolta az oktatás európai szintű finanszírozását, a diákok terheinek csökkentését, a pedagógusok kötelező óraszámának 22 órában való rögzítését, és a kötött munkaidő eltörlését.

A tüntetés harmadik szervezője Törley Katalin beszédében kiemelte, számára tanárként a diákok a legfontosabbak. Azt szeretné, ha minőségi oktatásban részesülnének a gyermekek, és az óvodától kezdve segítenék képességeik kibontakozását, majd nyitott, befogadó, a társadalmi mobilitást támogató felsőoktatásban vehetnének részt. Ők többször szóltak, hogy nem működik a Klik, a centralizált rendszertől csak szenvednek a diákok és tanárok is, de „válasz helyett csak sallereket és kokikat kaptak, és azt hogy fogják be a szájukat, így hát elcsendesedtek.”

Az oktatás feladata, hogy mérsékelje a társadalmi különbségeket, de ma az oktatási rendszer éppen a társadalmi egyenlőtlenségek növelésének eszköze – kezdte beszédét L. Ritók Nóra. Az Igazgyöngy Alapítvány igazgatója szerint sosem volt ennyi szegregált iskola, mint ma. Mint mondta, ő azért jött el, hogy azokat a szegénységben élő gyermekeket képviselje, akiknek még kockás ingük sincs.

Tanítanék! - Oktatási demonstráció Budapesten Fotó: Horváth Péter Gyula
Nincs hatalmuk feletted! Semmit rólunk, nélkülünk! A tanártüntetések elhíresült jelmondatai. Fotó: Horváth Péter Gyula

Az eseményen részt a fekete ruhás nővérként elhíresült Sándor Mária is. Az ápolónő párhuzamot vont az oktatás és az egészségügy helyzete között. Mint mondta akkor a fekete, most a kockás vált szimbólummá. Sándor Mária szerint szabadságharcot vívnak, ahogy 1848-49-ben, és egyre többen vannak, egyre nagyobb a szövetségük.

Neubauer Sándor a szülők nevében arról beszélt, hogy nem pártszimpátia alapján bírálják az oktatási rendszert. Kijelentette: 2011 óta azt érzi, az időt vissza akarják fordítani, az iskolaigazgatókat béna kacsákká teszik, a gyerekeket "janicsárképzőkben cselekvőképtelen alattvalókká" akarják nevelni.

Fotó: PestiSrácok.hu - Horváth Péter Gyula, videó: Szarvas Szilveszter és Kozmix

Pedagógus tüntetés 01-HPGy
Pedagógus tüntetés 02-HPGy
Pedagógus tüntetés 03-HPGy
Pedagógus tüntetés 04-HPGy
Pedagógus tüntetés 05-HPGy
Pedagógus tüntetés 06-HPGy
Pedagógus tüntetés 07-HPGy
Pedagógus tüntetés 08-HPGy
Pedagógus tüntetés 09-HPGy
Pedagógus tüntetés 010-HPGy
Pedagógus tüntetés 011-HPGy
Pedagógus tüntetés 012-HPGy
Pedagógus tüntetés 013-HPGy
Pedagógus tüntetés 014-HPGy
Pedagógus tüntetés 015-HPGy
Pedagógus tüntetés 016-HPGy
Pedagógus tüntetés 017-HPGy
Pedagógus tüntetés 018-HPGy
Pedagógus tüntetés 019-HPGy
Pedagógus tüntetés 020-HPGy
Pedagógus tüntetés 021-HPGy
Pedagógus tüntetés 022-HPGy
Pedagógus tüntetés 023-HPGy
Pedagógus tüntetés 024-HPGy
Pedagógus tüntetés 025-HPGy
Pedagógus tüntetés 026-HPGy
Pedagógus tüntetés 027-HPGy
Pedagógus tüntetés 028-HPGy
Pedagógus tüntetés 029-HPGy
Pedagógus tüntetés 030-HPGy
Pedagógus tüntetés 031-HPGy
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.