Pesti Srácok

MSZP-s nagyhal az offshore-botrányról a PS-nek: Ez még csak a kezdet!

MSZP-s nagyhal az offshore-botrányról a PS-nek: Ez még csak a kezdet!

„Ez még csak a kezdet” – így kommentálta egy befolyásos szocialista forrásunk a PestiSrácok.hu-nak a napokban kirobbant offshore-botrányt, amelyben a világ számos potentátja mellett magyar politikusok is megdőltek. A korábban az MSZP pénzügyeire is rálátó informátorunk abban nem kívánt állást foglalni, hogy az ügyben már párttársa, a Tocsik-botrány főszereplője, volt pártpénztárnok, Boldvai László is érintett, ám azt leszögezte, a kincstárnoki pozícióból nem következik egyenesen, hogy valaki lop és törvénytelenségeket követ el.

PÁMER DÁVID - PestiSrácok.hu

Ismert, a német Süddeutsche Zeitung megszerezte több millió offshore cég titkos iratát, melyet a nemzetközi oknyomozó újságírókat tömörítő International Consortium of Investigative Journalists szervezettel közösen dolgozott fel 76 ország 320 újságírója. Kedd reggeli hír, hogy az 1994 és 1996 között a szocialisták pártpénztárnoki pozícióját is betöltő Boldvai László, az MSZP nógrádi szervezetét vezető politikus is érintett a felesége révén az offshore-ügyben.A Direkt36 információi alapján az Index azt írta, hogy Boldvai feleségének, Konti Csillának 2012 novemberében került a tulajdonába egy Szamoa szigetére bejegyzett offshore cég, amivel a gimnáziumi tanárnő egy bankszámlához is hozzájutott az egyik svájci banknál. A lap megjegyezte, cégvásárlás napján ugyanakkor más is történt: az új cég számlájára egyből egy 80 millió forintos összeget akartak utalni. Bár Boldvaiék nem válaszoltak a bankszámlával és a céggel kapcsolatos kérdésekre, a céges iratokból kiderül, hogy az offshore cégen több százmillió forint ment keresztül. Boldvai parlamenti képviselő volt akkoriban, amikor a felesége hozzájutott az offshore céghez. Boldvai egyébként parlamenti képviselő volt akkoriban, amikor a felesége hozzájutott az offshore céghez – írta a portál.

Az üggyel kapcsolatban egy, neve elhallgatását kérő, befolyásos, korábban a szocialisták pénzügyeire is rálátó MSZP-s forrás a PestiSrácok.hu-nak elmondta, Boldvai László most kirobbant ügyét ugyan nem szeretné kommentálni, de azt megjegyezte, az, hogy valaki pénztárnoki pozíciót tölt be, még nem egyenlő azzal, hogy saját szakállára lop és törvénytelenségeket követ el. Informátorunk elmondta, biztos abban, hogy a mostani kiszivárogtatás „csak a kezdet” és biztos benne, hogy nagyon sok név fog még előkerülni, hiszen a „világ ebbe az irányba halad”. Azt ugyanakkor megjegyezte, úgy gondolja, ez elsősorban természetesen nem magyar szereplőket fog érinteni, de bízik abban is, hogy már nem lesz több magyar vonatkozású politikai szála az offshore-botránynak. Forrásunk elmondta azt is, hogy noha őt személy szerint korábban sok támadás érte, attól nem tart, hogy vele kapcsolatban bármi is előkerülne.

A napvilágra került új információk fényében pikáns, hogy a Magyar Idők korábban arról írt,Tóbiás József elégedetlen Katona Tamás pártigazgató munkájával, ezért Boldvai Lászlóra bízná az MSZP pénzügyeinek rendbetételét. Az MSZP-s politikusról érdemes még megjegyezni, hogy a gyakorlatilag a Horn-kormány bukásához is vezetett Tocsik-ügybe is belekeveredett, igaz, a Legfelsőbb Bíróság 2003-ban hozott ítéletében végül felmentette a vádak alól. A politikus 2009-ben is reflektorfénybe került, amikor kiderült, hatalmas haciendát építtetett magának és családjának Salgótarjánban. A luxusvilla hasznos alapterülete az ezer négyzetmétert is meghaladja.

PestiSracok facebook image

boldvai_villa_00

A nemzetközi botránynak fideszes szála is van, hiszen ugyancsak a Direkt36 írta meg, hogy a parlamentben Kecskemétet 16 éven keresztül képviselő Horváth Zsolt cége megtalálható a Mossack Fonseca nevű panamai ügyvédi iroda belső iratanyagában. A hvg.hu szerint Horváthnak hivatalos bevallása szerint nem volt megtakarítása, sem komoly üzleti tevékenysége, mégis 2013-ban tulajdonosa lett a Seychelles-szigeteken egy cégnek. Nem sokkal később, mikor 2014-ben befejezte képviselői tevékenységét, majd egy újabb cég tulajdonosa lett a szigeteken. A kiszivárgott iratok szerint egy játékfejlesztéssel foglalkozó vállalkozáshoz lehet köze.

Vezető kép: Boldvai László a 2014-es kampányban. MTI-fotó/Komka Péter

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?