Pesti Srácok

Szalóki Ágnes énekesnő kiáll a vasárnapi boltzár mellett

Szalóki Ágnes énekesnő kiáll a vasárnapi boltzár mellett

Éles vitát váltott ki Facebook posztjával a méltán népszerű énekesnő, Szalóki Ági, aki a minap a boltok vasárnapi zárva tartásáról úgy vélte, az több teret enged a családok együtt létének. Miként írta, véleményét elsősorban a bolti, áruházi dolgozók megkérdezése alapján alakította ki és nem politikai szimpátia vezérelte kiállását a kereskedelemben dolgozók szinte egyetlen szabadnapja mellett.

Így kezdte posztját az énekesnő, aki persze követőitől kapott hideget-meleget. Ettől függetlenül Szalóki Ági szerint az általa megkérdezettek mindegyike úgy nyilatkozott, hogy a vasárnapi szabadnapnak köszönhetően több időt tudtak szánni a gyerekükre, a családjukra, el tudtak menni bábszínházba, kirándulni, templomba, vagy akár gyerekkoncertre, de miként írta, a legfontosabb: "együtt lehettek". Az énekesnő kijelentette, akármilyen döntés is születik a vasárnapi nyitva tartásról, ő feltétlenül azok mellett a kizsigerelt dolgozók mellett áll ki, akinek ez volt az egyetlen szabadnapjuk a héten.

PestiSracok facebook image

Egy nappal későbbi, "Levontam a tanulságot" című posztjában az énekesnő - miután azt írta, hogy többekkel értekezett a témában - még tovább megy: szerinte több csapda is található a vasárnapi nyitva tartás problematikájában. Ezek egyike szerinte az, hogy a munkavállalók kiszolgáltatottságból dolgoznak vasárnap és nem szabad akaratukból. Ha valaki ezt nem teszi meg, akkor elveszítheti a munkáját. A másik pedig - mint írta - annak, aki azzal ágál a vasárnapi boltzár ellen, hogy hétköznap nem ér rá vásárolni, nem szűnik meg attól az időhiánya, hogy vasárnap nyitva lesznek a boltok. Sőt, ezzel tulajdonképpen a munkavállalók egy részét visszakényszerítik a kiszolgáltatottságba, tulajdonképpen ugyanoda, ahol ők maguk is vannak.

Bejegyzésében Szalóki Ági azt kívánja a kiszolgáltatott dolgozóknak, hogy merjék érvényesíteni a jogaikat, álljanak ki magukért, főként családjukért, az egészségükért, szabadságukért és a munkájuk után járó tisztességes és legális fizetésükért. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy posztjában a közhangulat, a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók elégedetlenségének ellenére olyan problémákra mutat rá, amiről igencsak nem illik mostanság beszélni. Azt írja:

Majd hitet tesz egy olyan Magyarország mellett, amelyben megszűnik a kiszolgáltatottság és amelyben ismerjük a kötelességeinket, de a jogainkat is, és amelyben nem a pénzkeresés köré épül minden az életünkben.

Mindezekre persze rögvest magkapta a magáét a művésznő. Egyik „rajongója” azt írta, „Imádlak, becsüllek Ági, de ne ragozd ezt a marhaságot, a nép mást akar, nem lehet igazad, ahogy a fityesz haramiáknak sincs, bármennyi kopasszal is próbálkoztak.” A művésznő persze frappánsan visszadobta a labdát azzal, hogy „...a nép ingyen sört akar. Éljen a Kétfarkú Kutya Párt!” Más helyütt pedig azt írta Szalóki, hogy „ha arról lehetne szavazni, hogy ne kelljen adózni, azt is megszavaznák egész biztosan... A helyzet az, hogy egyáltalán nem kellene elkölteni milliókat erre a szavazásra. Egyszerűen tisztázni kellene a munka törvénykönyvét és ellenőrizni a munkáltatókat, hogy ne lehessen a magyar munkavállaló kiszolgáltatott. A vasárnapi vásárlás hosszútávon semmi lényegeset nem old meg.” Érdemes beleolvasni ITT!

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.