Pesti Srácok

Még tíz évig is eltarthat az őssejt-botrányként elhíresült büntetőper

null

Meg kell ismételni az őssejt-botrányként elhíresült büntetőeljárást, amelyben a bíróság első fokon többek között az ismert üzletembert és műgyűjtőt, Pákh Imrét 10 millió forint, a mulatós cigányzene Kozsóját, Fásy Ádámot 7 millió forint, a kaposvári orvost, Seffer Andrást 5 millió forint pénzbüntetésre, valamint felfüggesztett börtönre ítélte. A vád emberen végezhető kutatás szabályainak megszegése, emberi test tiltott felhasználása és kuruzslás volt. A másodfokú bíróság kedden azonban hatályon kívül helyezte a döntést.

Hatályon kívül helyezte az első fokon eljárt Fővárosi Törvényszék ítéletét, és új eljárás lefolytatására kötelezte a törvényszéket a Fővárosi Ítélőtábla keddi ítéletében az úgynevezett őssejt-botrány miatt indult büntetőperben. A tábla szerint ugyanis a törvényszék nem tett eleget indokolási kötelezettségének, illetve elmulasztotta kiegészíteni a hiányos tényállást.

Seffer András Fotó: nol.hu

A csalás nem állt meg

PestiSracok facebook image

Mint ismert, nyolc vádlottat, köztük a műgyűjtő Pákh Imrét és a mulatós zene mostanában agyonhallgatott hullócsillagát, Fásy Ádámot ítélte felfüggesztett szabadságvesztésre és sokmilliós pénzbüntetésre első fokon az őssejt ügyben a Fővárosi Törvényszék emberen végezhető kutatás szabályainak megszegése, emberi test tiltott felhasználása és kuruzslás miatt, igaz, az ügyészség eredetileg csalásért emelt vádat ellenük. A csalást azonban nem találta bizonyítottnak a bíróság. A vádlottak végig tagadtak és fellebbeztek.

Pákh Imre Fotó: Gentleman.hu

Volt aki meg sem érte az ítélet kihirdetését

A vádirat szerint az ukrán tudós - sajtóhírek szerint utóbb Nobel-díjra javasolt -, Julij Baltaytist módszerei alapján magyar és ukrán orvosok engedély nélkül nyújtottak őssejtkezelést gyógyíthatatlan betegeknek pár százezertől több millió forintig terjedő összegekért. Pákh és Fásy a vállalkozáshoz szükséges cég alapításában vett részt. A vádlottak jelentős befektetéssel a kaposvári plasztikai sebész, Seffer András magánklinikáján őssejt-laboratóriumot is létrehoztak, ahova környékbeli kórházaktól abortált csecsemőktől származó szöveteket szereztek. Az őssejtkezelések megindítása érdekében többször folyamodtak a helyi ÁNTSZ-hez és az Egészségügyi Tudományos Tanácshoz engedélyért. A tanácstól nem kapták meg, a dél-dunántúli ÁNTSZ azonban 2007-ben adott engedélyt őssejt gyűjtésére gyógykezelés céljából. Ezt azonban még abban az évben - Falus Ferenc, az ÁNTSZ akkori országos vezetőjének fellépésére – visszavonták. A milliókért elvégzett beavatkozásért cserébe az orvosok ugyan nem ígértek gyógyulást, és azt is közölték a betegekkel, hogy tudományosan nem bizonyított az eljárás sikere, ennek ellenére az utolsó lehetőségbe is belekapaszkodó betegek többsége vállalta a beavatkozást, bár közülük csak egynél volt tapasztalható látványos javulás. Voltak, akik a kezdeti javulás után visszaesés volt tapasztalható, mások meg sem érték az elsőfokú ítélet kihirdetését. Az elsőfokú ítélet szerint megállapíthatatlan számú páciens vehetett részt az engedély nélküli őssejtkezelésben.

Fásy Ádám Fotó: 24.hu

Milliós büntetéseket szabtak ki

Az elsőfokú bíróság az egyik vádbeli minősítést, a csalást nem látta megállapíthatónak, de a vádlottak többségét bűnösnek mondta ki emberen végezhető kutatás szabályainak megszegése, emberi test tiltott felhasználása és kuruzslás bűncselekményében. Ezek miatt a Fővárosi Törvényszék Pákh Imrét 10 hónap, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre és tízmillió forint pénzbüntetésre ítélték, a másodrendű vádlott ukrán orvost, Jurij Baltaytist - aki amerikai állampolgár - tíz évre kitiltották Magyarország területéről. A harmadrendű vádlott, Seffer István kaposvári plasztikai sebész 1 év 2 hónap börtönbüntetést kapott három évre felfüggesztve és ötmillió forint pénzbüntetést. A negyedrendű vádlottat, Fásy Ádámot 10 hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre és hétmillió forint pénzbüntetésre ítélték első fokon. Négy segítőt ugyancsak két és három évre felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtottak, egy asszisztenst pedig felmentettek első fokon.

ukrán Fotó: Blikk.hu

Még tíz évig pereskednének?

Mint azt kedden a táblabíró hangsúlyozta, nem tisztázta a törvényszék, pontosan hányan vettek részt az őssejtkezelésben, milyen információk birtokában vetették magukat alá a páciensek, a vádlottak pontosan milyen cselekvőséggel és hány esetben vettek részt a csalásban. Mindezekért a Fővárosi Ítélőtábla úgy gondolta, hogy felülbírálatra alkalmatlan a törvényszék elsőfokú ítélete. A keddi ítélet kihirdetése után portálunknak a vádlottak elmondták, akár tíz évig tartó eljárásra is számítanak. Az üggyel összefüggésben a büntetőper harmadrendű vádlottja, az őssejtkutatásban elismert orvos hamarosan sajtótájékoztatón fejti ki véleményét, bár elmondása szerint - Európában egyedülálló módon – Magyarországon még mindig szabályozatlan a őssejtkezelések háttere.

Címlapfotó: Origo/ Hajdú D. András

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.