Pesti Srácok

Dániel Péter üzent a PS-nek: Nemzetközi botrány lenne, ha az ügyészség kikérné Izraeltől

Dániel Péter üzent a PS-nek: Nemzetközi botrány lenne, ha az ügyészség kikérné Izraeltől

A jelenleg Izraelben élő, uszító, magyargyalázó Dániel Péter kártérítést követel a magyar államtól az őt ért „súlyos jogsértések miatt” – többek között ezt írta a PestiSrácok.hu-nak küldött levelében a hamis vád miatt körözött jogász. Leírta azt is, hogy szerinte a magyar hatóságok azért nem merik kikérni Izraeltől, mert abból nemzetközi botrány lenne, majd hencegve megjegyezte, hogy Izrael soha nem fogja kiadni a „fasiszta orbáni diktatúrának”. Az ügyészség portálunknak elismerte, hogy valóban nem adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot Dániel ellen, azt ugyanakkor vizsgálják, milyen jogi lépéseket lehet tenni még annak érdekében, hogy az ügyvéd büntetőjogi felelősségre vonása végre megtörténhessen.

Legutóbbi cikkünkre reagálva levelet küldött szerkesztőségünknek Dániel Péter ügyvéd, amelyben nehezményezi, hogy a magyar hatóságok koncepciós eljárást folytatnak vele szemben és egy jogsértő elfogatóparancsot adtak ki ellene. Emlékezetes, a PestiSrácok.hu nemrég megírta, hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészség hamis vád miatt körözi az Izraelbe menekülő, botrányairól elhíresült ügyvédet, aki legutóbb azért került a figyelem középpontjába, mert a labdarúgó Eb kapcsán a magyar válogatottat, a magyar szurkolókat és végső soron az egész nemzetet gyalázó nyilatkozatokat tett.

dániel-péter ps

Korábbi írásunkra utalva Dániel nehezményezte azt is, hogy ő nem volt soha "gyurcsányista", hiszen minden demokratikus párttal együttműködött, de egyiknek sem volt tagja soha. Az persze más kérdés, hogy később az ellenzéki pártoknak is kellemetlenné vált a botrányairól elhíresült ügyvéd és a Wittner Máriát gyalázó írása miatt még a Demokratikus Koalíció is elhatárolódott tőle. Emlékezetes, korábbanprostituáltnak bélyegezte a Fidesz volt országgyűlési képviselőjét, ezért évekkel ezelőtt rágalmazás miatt ugyancsak elfogatóparancsot adtak ki ellene, ám a körözési lista szerint ebben az ügyben már nem, csupán a fentebb említett, hamis vád miatt keresik a magyar hatóságok.

PestiSracok facebook image

Igaz, kérdésünkre az ügyészség elismerte, hogy két éve csupán belföldi elfogatóparancs alapján körözik a férfit, annak ellenére, hogy a magyar hatóság is tudja, Izraelben van. Az ügyészség tájékoztatása szerint ennek oka, hogy nem sikerült kideríteniük Dániel pontos tartózkodási helyét, noha még az izraeli szervekkel is felvették a kapcsolatot. „Tényszerűen ismert az izraeli igazságügyi hatóságok gyakorlatában, hogy a nemzetközi elfogatóparancs ilyen esetekben eredménytelen marad , ezért 2014-ben nem került sor nemzetközi elfogatóparancs kibocsátására” – írta portálunknak Gasz Péter, az ügyészség szóvivője, hozzátéve, hogy vizsgálják, milyen további jogi lépéseket lehet tenni annak érdekében, hogy Dániel Péter büntetőjogi felelősségre vonása megtörténhessen. Úgy tudjuk, Dániel egész egyszerűen azért nem került még rendőrkézre, mert Izrael nem adta ki az ügyvéd adatait a magyar hatóságoknak, így valóban okkal példálózhat azzal, hogy nem tudják elkapni.

Dániel portálunknak írt levelében hencegve meg is jegyezte, hogy Izrael soha nem fogja kiadni „a fasiszta orbáni diktatúrának”, és az ügyészség azért nem kéri a kiadatását, „mivel pontosan tudják, hogy ez a jogsértő koncepciós eljárás, illetve az ellenem kiadott törvénytelen elfogatóparancs nemzetközi botrányhoz vezetne” - jelentette ki Dániel Péter, aki ennél is továbbment és közölte, hogy kártérítést fog követelni Magyarországtól az őt ért „súlyos jogsértések miatt”.

– írta az elhíresült jogász.

Forrás és fotó: PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.