Pesti Srácok

Folytatódik a hajtóvadászat a mentőszolgálatnál – Egy Facebook csoport már csütörtökön tudta, kik lesznek pénteken menesztve

null

Máté Gábor, az Országos Mentőszolgálat megbízott főigazgatója folytatja szabályos hajtóvadászatát a szervezetnél. Szemlátomást a nyilvánosság még jobban felbőszítette, szó szerint ámokfutásba kezdett. A pénteki napon azok felmentése következett, akiket az elmúlt egy hétben összefüggésbe hoztak írásunkkal és akiket nyilvánosan azzal gyanúsítottak meg, hogy információkat szivárogtatnak portálunknak. Egy interneten szerveződött közösség és az abban zajló események arra utalnak, egy arctalan szűk lázadó csoport irányíthatja a főigazgatót. A csoportban már egy nappal korábban közzétették a "halállistát": kiket kell, illetve kiket fognak kilőni. Tizenkét órával később érdemi indok nélkül felfüggesztették az OMSZ második emberét, Czirner József operatív igazgatót és Onódi Lívia régió igazgató főorvost.

fittek

Előzmények

PestiSracok facebook image

A PestiSrácok közel három hete kereste meg először az Országos Mentőszolgálatot, hogy indoklás nélkül elbocsátott vezetőkről, szabálytalan pályázati eljárásról tegyünk fel kérdéseket. A kérdéseinkre csak 15 nap múlva, cikkünk megjelenésekor érkezett válasz, illetve azok töredékére, több mint 20-ból mindössze 5-re. Cikkünkben arról írtunk, hogy miközben az új szervezeti és működési szabályzatot - ami jogalapot teremtene biztonsági, nemzetbiztonsági emberek alkalmazásához, új igazgatóság kiépítéséhez - többször visszadobta az egészségügyért felelős államtitkárság, gyakorlatilag jogalap nélkül tanácsadóként, szakértőként foglalkoztatnak szakmán kívüli embereket a főigazgatóságon. Többek közt nemzetbiztonsági szakembereket, turisztikai szakembert, szakvizsga nélküli jogi tanácsadót havi több száz ezer forintos megbízási díjért. Munkakörük, feladatuk és hatáskörük sem világos… Továbbá írtunk visszavont, módosított pályázati felhívásokról az új megyei vezető mentőtisztek kiválasztásáról, ami szintén komoly aggályokat vet fel, például egy héttel a pályázati határidő lejárata előtt kivették a feltételek közül a 10 éves szakmai tapasztalatot. Kineveztek olyan mentőtisztet is, aki egy éve végzett a főiskolán, illetve a kinevezésnél az sem volt akadály, hogy a kiválasztott mentőtiszt a személyes meghallgatáson sem vett részt ugyanis külföldön tartózkodott. A pozíciókra kiválasztott vezető mentőtisztek neve ráadásul már a pályázat kiírása előtt közszájon forgott …

Szitokáradat és fenyegetések –Nyomozásba kezdtek informátoraink után

Cikkünk megjelenése után egy szűkebb körből komoly szitokáradat zúdult a tényfeltáró riportra és szerzőjére a Facebook közösségi portálon. Többek közt az OMSZ-nál megbízási szerződéssel (juttatása eléri havonta a 800.000 forintot) dolgozó szakvizsga nélküli jogász megrendelt cikkről beszélt és nyomozásba kezdett, kik lehetnek informátoraink, kik szivárogtathattak OMSZ-os körökből. Meggyanúsította a Közép-dunántúli régió igazgatóját, mivel róla újságírónkról és a főorvosnővel közös fotót talált az OMSZ archívumában. A "gyanúsítottak" körét később szintén a közösségi portálon tovább bővítették.

„Fittek” – Közösséget szerveztek a vezetők kicsinálására

Szintén azt követőn, hogy nyilvánosságra kezdtek kerülni az OMSZ körüli botrányok, létrejött a közösségi portálon egy csoport, mely eleinte zárt csoportként, ma már nyilvános közösségként működik: FI.TT Mozgalom néven. Már a mozgalom rövidítése is igen perverz: Főigazgatói Törekvéseket Támogató Mozgalom. A csoportnak valamivel több mint 200 tagja van, többségében álnéven illetve avatárral szereplő állítólagos mentős dolgozók, ápolók, gépkocsivezetők. Valójában azonban - az összesen 7000 főt foglalkoztató szervezethez képest - maroknyi lázadó csoportról van szó, köztük korábban elbocsátott, sértett OMSZ dolgozókkal, akik munkaügyi perüket a legmagasabb szinten elveszítették. A csoport internetes felületén napok óta zajlik a nyilvános mocskolódás és a gyanúsítgatás. Az egyik rendkívül aktív tag csak Veszprémi Kivonuló néven szerepel, elköteleződését mi sem mutatja jobban, minthogy borító képe a megbízott főigazgató fotója.

fitt4

A közösségben egyre inkább elharapóztak az indulatok, valamiféle "szent" háborút indítottak (a háború szót ők maguk használják) melynek célja korábbi vezetők, orvosok és mentőtisztek eltávolíttatása a mentőszolgálattól. A napokban már sorolni kezdték, kik legyenek a következők, akiket ki kéne "operálni az OMSZ beteg testéből".Csütörtökön, este hét óra után konkrétan megnevezték az OMSZ második emberét, Czirner József operatív igazgatót, valamint Onódi Lívia Közép-dunántúli Régió igazgatót. Két órával később már azt is tudni vélték, hogy mindkettejüket valóban ki is rúgják az OMSZ-tól.

fitt5

Újabb magasan képzett orvosok felfüggesztése - Ki lesz a következő?

Pénteken délután kurta hírlevél ment körbe az Országos Mentőszolgálatnál - nem sokkal később már ünnepeltek a "FI.TT"-ek. A hírlevél szerint az Országos Mentőszolgálat főigazgatója 2016. július 15-i hatállyal belső vizsgálatot indított az intézmény érdekeit veszélyeztető szabályszegések gyanúja miatt. A feladatellátás folytonossága és biztonsága érdekében - ahogy fogalmaz - a vizsgálat idejére a munkavégzés alól felfüggesztett dr. Czirner József operatív igazgatót Pék László orvos igazgató helyettesíti, dr. Onódi Lívia regionális igazgató feladatait pedig dr. Vörös Péter látja el. A már említett internetes közösség alig egy órával később már ünnepelt, saját sikerének elkönyvelve a vezetők felfüggesztését.

IMG_4430

Felidézve a korábbi gépjármű főosztályvezető menesztésének körülményeit, felmerül annak lehetősége, hogy rövid időn belül sor kerül a felmondásra is. Dobó István helyére még az állítólagos belső vizsgálat ideje alatt új embert kerestek - és találtak is gyorsan Máté Gábor főigazgató kertépítő mérnök szomszédja személyében. A korábbi kirúgott vezető a belső vizsgálat eredményéről máig nem kapott érdemi tájékoztatást, munkaügyi pere, súlyos kártérítési igénnyel jelenleg is zajlik. Ha Czirnert és Onódit is elbocsájtják - az újabb két kifogástalan szakmai előéletű, magasan képzett orvos eltávolítását jelenti a magyar mentésből.

Sosem kérdőjelezték meg alkalmasságukat

Dr. Czirner József több mint négy évtizede szolgálja az Országos Mentőszolgálatot, ez idő alatt kormányok jöttek és mentek, a neves oxyológus főorvos vezetői alkalmasságát egyszer sem kérdőjelezték meg. Évtizedeken át a Közép-dunántúli régióigazgató főorvosa volt, orvosként nem csak kocsin, hanem mentőhelikopteren is vonult, nevéhez fűződik többek közt a balatonfüredi légibázis létrehozása, a nagyvázsonyi mentőállomás megépítése. Czirner főorvos a vörösiszap katasztrófa során nyújtott szolgálatáért, a mentés szervezéséért miniszteri kitüntetésben részesült. 2013-ban hívták Budapestre a főigazgatóságra,a régió kiemelkedő eredményei nyomán, hogy az egész ország területén segítse a mentés újjászervezését, hatékonyságának növelését. Dr. Onódi Lívia a közelmúltban szerezte meg második diplomáját, orvosi után most egészségpolitika mester szakon, e mellett 3 szakvizsgája van, a mentőszolgálat kötelékében dolgozó orvosok közül gyakorlatilag ő a legmagasabban képzett, a mentőknél végzett munkája mellett, még régióigazgatóvá történő kinevezése előtt segítette a tatabányai kórház sürgősségi osztályának fejlesztését, az intézményben napjainkban is ellát orvosi ügyeletet. 2013-ban az árvíz idején a mentés szervezésében nyújtott kimagasló szakmai teljesítményéért miniszteri kitüntetésben részesült.

Már korábban akcióba lépett a repülőmérnök

Dr. Temesvári Péter és dr. Hetzman László nemzetközileg elismert légimentő orvosok indoklás nélküli eltávolítása után két újabb olyan kiváló orvos eltávolítása van folyamatban a magyar egészségügyből, akiket tárt karokkal fogadnának bármely európai országban. Felfüggesztésükről az a Máté Gábor döntött, aki mindössze 8 évet dolgozott a 90-es években mentőápolóként az egészségügyben, akinek kapcsán felmerül végzettsége alapján egyáltalán igazgathatná-e a mentőszolgálatot. A hatályos egészségügyi rendelet szerint ugyanis közszolgáltatást nyújtó egészségügyi intézmény, avagy gyógyintézmény vezetőjének, illetve még a vezető-helyettesének orvosi vagy egyéb egyetemi szintű végzettséggel, mesterképzési szakon szerzett egészségügyi menedzser szakképesítéssel, valamint legalább 5 éves vezetői gyakorlattal kell rendelkeznie, mely alól csak a megbízó miniszter adhat felmentést. Máté Gábor repülőmérnök, ezen kívül közgazdász végzettsége van, és turisztikai területen dolgozott egy ideig valamilyen divízióvezetőként. Máté Gábort december elsejétől bízták meg a főigazgatói teendőkkel, pályáztatás nélkül. A megbízott főigazgatónak máig közel 40 kérdést tettünk fel aggályainkkal kapcsolatban, illetve több témakörben közérdekű adatigényléssel is éltünk. Néhány nappal ezelőtt ő kereste meg szerkesztőségünket, hogy személyes interjút adna, erről telefonon egyeztettünk is. A konkrét időpont kapcsán visszahívást ígért, ami máig nem történt meg.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.