Pesti Srácok

Netszédelgők - Több országban nők tucatjai dőltek be "Pénzlehúzó Károly" csábításának

Netszédelgők - Több országban nők tucatjai dőltek be "Pénzlehúzó Károly" csábításának

Interneten ismerkedik meg későbbi áldozataival az a magyar férfi, aki házassági ígéretekkel bolondítja a gyanútlan nőket. Szlovákiában, Magyarországon, Ausztriában és Szerbiában is több nőt csapott már be, akiktől kisebb-nagyobb összegeket kért kölcsön, majd eltűnt örökre. A PestiSrácok.hu-nak megszólalt az egyik áldozat, valamint a férfi rokona is, aki megerősítette, hogy J. Károly gyakorlatilag nők átveréséből él. Az ilyen és ehhez hasonló esetek egyre gyakoribbak, a Facebook profil mögé rejtőző csalókat a gyanútlan, jószándékú nőknek nem könnyű időben felismerniük.

J. Károlynak több Facebook profilja van, mindegyiken más születési hely és jelenlegi tartózkodási hely szerepel. Az egyiken élettársi kapcsolatban él, míg a másikon egy másik hölgy van megjelölve kapcsolati státuszában. Azon már meg sem lepődtünk, hogy emberünk egyszer Csókán, máskor pedig Budapesten született a profiljai alapján, tény azonban, hogy honosítási papírján Tiszaszentmiklós szerepel. A férfi Szerbiából költözött Magyarországra, de a határok egyébként sem jelentettek számára akadályt abban, hogy az internet segítségével ismerkedjen egyedülálló nőkkel. "Karesz" a közösségi portálon bejelöli azokat, akikről azt gondolja, jó anyagi körülményekkel rendelkeznek, a bizalmukba férkőzik, majd pedig kisebb-nagyobb összegeket kér kölcsön tőlük és eltűnik örökre...

jaksa

A közös fotó buktatta le a házasságszédelgőt

PestiSracok facebook image

Klaudiának hosszú hónapokon keresztül csapta a szelet J. Károly a Facebook-on, kémiatanárnak mondta magát és kétgyermekes, elvált férfiként arra panaszkodott, hogy mindenét otthagyta a volt asszonynak - mondta el a PestiSrácok.hu-nak a nő. Pedig "Karesz" állította, jómodú ember volt, kertes házzal, birtokkal, tenyészállatokkal, legelőkkel. Klaudiát rábeszélte egy személyes találkozóra is, elutazott az asszonyhoz, majd házasságot ígért neki. A felhőtlen boldogság azonban nem tartott sokáig: Klaudia egy közös fotót tett közzé a férfival a Facebook-on, majd meglepődve tapasztalta, hogy a hozzászólásokban többen is jelezték neki, vigyázzon, mert egy szélhámossal van dolga. Károly élettársa - merthogy van neki - nem túl kedves hangvételű üzenetben adta Klaudia tudtára, csak a pénze kell nekik, az egész egy színjáték.

5

A nő percek alatt kipenderítette a férfit a lakásából, így neki szerencséje volt, nem érte komolyabb anyagi kár. Többen azonban pórul jártak - legalábbis a Klaudia által mutatott üzenetváltások alapján. A nő kiderítette azt is, hogy a férfi Szerbiában, Ausztriában és Magyarországon élő nőkkel párhuzamosan tartotta a kapcsolatot és tartatta el magát, mindannyiuknak házasságot ígért. A módszer szinte mindig ugyanaz volt, csakúgy, mint a történet, amit kitalált magáról.

Az alaphelyzet minden alkalommal az, hogy a csábító olyan messze él az áldozattól, ahol nem elérhető, így nem ellenőrizhetők az életkörülmények, ahonnan nem tud elmozdulni és a lehetőségei is korlátozottak (pl. katona Afganisztánban vagy más szigorú bázison), az életkörülményei pont az áldozat igényeihez és lehetőségeihez igazodnak, csak épp egy kicsi hiányzik (elmenne hozzá, de biztosítékot kell letennie a laktanyában, hogy visszatér, hozzáköltözne, de nincs pénze odautazni, nincs pénze felhívni stb.). Természetesen az ismerkedés után az áldozat "megfőzésébe" nagy energiát fektet a csaló: levél- és e-mailváltások, chat és skype beszélgetések, ajándékok, romantika, eltúlzott "szerelmi" vallomások. A célpontul kiválasztott, többnyire középkorú nőket nem nehéz meggyőzni, a bizalmukba férkőzni, csak azt kell mondani, amit hallani akarnak.

Álnév, álprofil, akár házasság és gyerek is belefér a milliókért cserébe

D. Attila néhány évvel ezelőtt garázdálkodott az internetes társkeresőkön. A Bors arról írt, hogy a jóképű férfi több nőt is hitegetett szerelmével, egyiküket feleségül is vette, gyerekük is született. Minden áldozatának azt mondta, hogy sikeres üzletember, azonban némely ügyletére azonnal készpénzre volt szüksége, amelyet a hitegetett nők gyanakvás nélkül át is adtak neki. A férfi több álnevet használt, csalássorozata végére az is kiderült, hogy volt olyan asszony, aki nem is ismerte a férfi valódi személyazonosságát. D. Attila a feleségét tizenhatmillió forinttal kopasztotta meg, majd nyomtalanul eltűnt, ugyanígy járt el a többi asszony esetében is, egyiküket, H. Anitát is tizenkétmillió forintjától szabadította meg.

A megkárosított hölgyek fb-oldala, hogy legalább mások ne essenek bele a csapdába

A PestiSrácok.hu 2013-ban írt Cs. Gáborról, aki országszerte keresett házasságszédelgő volt, s akit minden áldozata más néven ismert. Cs. Gábor nem mindennapi mesével érte el, hogy kedvese ne kutakodjon utána. Elhitette a diplomás nővel, hogy az általa állítólagosan vezetett francia alapítványt maffiózók környékezték meg, ám ő visszautasította őket. Azt mondta, hogy emiatt őt és rokonait folyamatosan felfegyverzett haramiák követik és fenyegetik, ezért nyomatékosan megkérte Erzsébetet: ne telefonáljon, ne küldjön e-mailt, mert a maffiózók ezeket is megfigyelik.

A pszichológusok szerint egy nő, ha korábban már sok csalódás érte, könnyű prédája lehet a behízelgő modorú csalóknak, akik többnyire roppant intelligens személyek, rendkívüli alkalmazkodóképességgel rendelkeznek és remek emberismerettel. Gondosan felépítik a szerepüket, amelyet eljátszanak, és alapos kutatómunka után választják ki áldozatukat. Néhány beszélgetés vagy internetes csevegés után már kideríti, hogy érdemes-e belevágnia az akcióba. Az efféle gátlástalan ember ellen szinte képtelenség védekezni, ha a nő érzelmileg elkötelezi magát, akkor az esetleges gyanakvás is elül benne.

A magyarországi "topstoryk" közé tartozik S. Csilla esete is, akit három éven keresztül bolondított egy házasságszédelgő. A férfi végig nagyon kedves és udvarias volt, végül egymillió-hétszázezer forintos adósságba taszította az asszonyt, aki egyedül neveli fiát. Miután rádöbbent a sokkoló valóságra, Csilla magánnyomozásba kezdett, és rátalált több sorstársára. Thaiföldön bujkált a felelősségre vonás elől E. Gábor, aki a rendőrség szerint milliókat nyúlt le olyanoktól, akikkel netes társkeresőkön ismerkedett. Összesen négy elfogatóparancs volt érvényben a negyvenhét éves budapesti férfi ellen, akit a BRFK nyomozói a II. kerületben csíptek nyakon. E. Gábornak azonban világszerte akadtak áldozatai.

Netszédelgő nők

Természetesen a netes átverésekben nem csupán a férfiak jeleskednek. Több nő él abból, hogy különböző társkereső oldalakon kifejezetten jó anyagi körülményekkel, biztos egzisztenciával rendelkező férfira vadásznak, akik persze nem tudnak ellenállni a szilikonmellű szépségeknek. A hölgyek kezdetben "jaj, otthon hagytam a pénztárcámat, kisegítenél?", valamint a "zárolták a számlámat" mondatok bevetésével próbálkoznak, majd észrevétlenül fizettetik ki számláikat velük és egészen egyszerűen rájuk telepednek. Egy avatott forrásunk szerint a taktika az, hogy "ottfelejtik magukat" a férfinál, aki ha megelégeli, hogy pénzeszsáknak és szállodának használják, inkább fizet, csak tűnjön el az életéből a nő. Aki erre persze csak kisebb vagyon fejében hajlandó...És a férfi (rá)fizet.

Hamis vagy félrevezető profilokat különböző okok miatt hoznak létre a csalók, ártalmatlan kísérletezéstől egészen addig, hogy tetemes összegeket csikarjanak ki a szimpatikus és jóhiszemű emberekből. Szerencsére, a szélhámosok profiljait általában könnyű észrevenni ha bizonyos szabályokra odafigyelünk.

- mondja Radisics Milán, a hazai "social guru", aki szerint az emberi hiszékenység ellen a Facebook is tehetetlen. Lehet ugyan jelenteni az álprofilokat, ha nem valós személyt rejt a név vagy a fotó, de érdemes minél szélesebb körben tájékozódni arról az emberről, aki közeledni próbál hozzánk. Nincs ok nélkül való ismerkedés még egy közösségi oldalon sem. A szakértő elmondta: ő például csak azokat jelöli vissza barátnak, akikkel személyesen találkozott már. Aki pedig szívesen ismerkedik, annak azt javasolja, hogy messengeren beszélgessen, és érdemes más közösségi felületen is utánanézni az adott személynek.

Ha manapság valakinek nincs Facebook profilja, de eléggé ügyes ahhoz, hogy egy online randi oldalon profilt hozzon létre, az már gyanús. Ugyanakkor a hamis Facebook profilokra is figyelj. Gyanús, ha túl friss a Facebook profil (a randi oldallal kb. egyidős), nincsenek emberek megjelölve a fotókon és nincsenek kapcsolatai.

A közösségi médiaszakértő felhívta arra is a figyelmet, hogy csak azért, mert a Facebookon olvasunk valamit, ne vegyük hiteles forrásnak, ne dőljünk be talmi ígéreteknek vagy álhíreknek, hoaxoknak sem. A közösségi média előnyei azonban vitathatatlanok és emberek milliói töltik ott idejük nagy részét. Ha kellő körültekintéssel használjuk a lehetőségeket, egészen biztosan megelőzhetjük, hogy csalás áldozatává váljunk.

A vezető kép átvett illusztráció.

Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Szabadon engedték a fia brutális meggyilkolásában közreműködő anyát

Exkluzív 2024 május 20.
Továbbra is szabad Sz. Zsanett, az a szernyei anya, aki még a hétfői napon az élettársával közösen olyan példátlan kegyetlenséggel bántalmazta a nő 10 éves kisfiát, hogy az két nap múlva a kórházban életét veszítette. A PestiSrácok.hu írta meg idáig egyedül, mit tettek a kegyetlen szülők – holott azt már ők is beismerték. A rendkívüli eset az ukrán hatóságok felelősségét is felveti, ugyanis a nyomozás is csak a polgármester nyomására és a közfelháborodásra indult, helyszíni szemlét is csak négy nappal a történtek után tartottak, addig balesetként kezelték az ügyet. Gábort saját anyja vasláncra kötötte, majd benzinnel leöntötte, párja pedig meggyújtotta a gyerek ruháját. A szülőket az ügyben csak azután vitték be és hallgatták ki, hogy az önkormányzati hivatal munkatársai a szülők bűnösségére vonatkozó bizonyítékot maguk beszerezték és átadták a rendőrségnek – tudtuk meg az ügyre rálátó helyiektől. B. Józsefet már szándékos emberöléssel gyanúsítják és le is tartóztatták. Az ukrán hatóságoknak most az okoz fejtörést, miként határozzák meg jogilag az anya tettét, ezért a hétfői előzetes tárgyalás után is elengedték.

Mezítelen gyermek holttest a patakban - Egy falu keresi a gyilkost

Exkluzív 2018 május 19.
A döbbenet az úr most Sólyon. A kicsi Veszprém megyei faluban pénteken este brutális gyilkosság áldozata lett egy nyolc éves kislány. Az elkövető egy 16 éves hajmáskéri fiú, akit gyakran láttak a településen biciklizni. A PestiSrácok úgy tudja, hogy a gyilkos kamaszt szombaton délelőtt elfogták és őrizetbe vették a rendőrök. A Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság az információnkat egyelőre nem erősítette meg, azt azonban igen, hogy gyilkosság megalapozott gyanújával nyomoznak.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.