Pesti Srácok

A kommunisták még az emlékét is el akarták törölni - Felavatták Andrássy Gyula szobrát

A kommunisták még az emlékét is el akarták törölni - Felavatták Andrássy Gyula szobrát

Helyreállt az igazság: Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Tarlós István főpolgármester ma leleplezte és felavatta annak az Andrássy Gyulának a szobrát Budapesten, a Kossuth téren, aki a Magyar Királyság miniszterelnöke volt és magyar történelem egyik legragyogóbb személyisége, de akit a XX. század vörös diktatúrái még az emlékezetből is ki akartak törölni. A szobor felavatásával befejeződött a Kossuth tér felújítását, amely visszanyerte második világháború előtti állapotát. A mai ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök, országgyűlési képviselők és Andrássy Gyula leszármazottai is részt vettek.

Az egyik legnagyobb magyar politikus, Andrássy Gyula szobrát avatta ma fel Budapesten a Kossuth téren Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Tarlós István főpolgármester. A most felavatott szobor Zala György eredeti műve alapján Polgár Botond, Engler András és Meszlényi János szobrászművészek alkotása. Andrássy Gyula ma újra méltó helyet kapott történelmi nagyjaink panteonjában, a szobor felállításának és felavatásának óriási politikai jelentősége van.

Ahogyan Andrássy Gyula korában, úgy ma is igaz, hogy nemzetét oltalmazó és szolgáló állam nélkül nem lehet tartós nemzeti emelkedés - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke Andrássy Gyula Kossuth téri szobrának avatásán. Az ünnepségen - amelyen mások mellett Orbán Viktor miniszterelnök, országgyűlési képviselők és Andrássy Gyula leszármazottai is részt vettek - a házelnök kifejtette: a 19. században a magyarság nem tehette meg, hogy visszaállítsa a Mohács után elveszett önálló és független magyar államot. De Andrássy Gyula a politikában a megvalósítható lehetőség művészetét látta, és politikájában egyetlen érzelmi tényező volt, a hazaszeretete - mondta. Úgy vélte, ezért is különös kegy, hogy éppen a mi időnkben térhet vissza szobra a Kossuth térre, pontosan oda, ahonnan a 20. században száműzték.

Kövér László szerint különös ajándék az is, ha az ember éppen nemzete újjászületése időszakában lát napvilágot, és az 1823-ban született Andrássy Gyulának ez megadatott. Személyes erényeikkel és teljesítményükkel a magyar sors javítására ekkor "egy gondviselésszerű nemzedék jelentkezett közösségi szolgálattételre" - fogalmazott.

PestiSracok facebook image

Közölte: káprázatos nemzedék volt az övék, "a magyar újkori történelem aranycsapata", amelynek minden tagját ugyanazon célok vezérelték: "emelkedő magyar nemzet, ennek érdekébe rendelt független és önálló magyar állam és a nemzetet erősítő magyar szellem és öntudat". Úgy látja, akkor ugyanúgy igaz volt, mint ma: "nemzetét oltalmazó és szolgáló állam nélkül nincs, nem lehetett és nem lehet tartós nemzeti emelkedés".

Kövér László 2015. október 23-án a díszőrség sorfala előtt - Fotó: MTI
Kövér László szerint Andrássy Gyula nélkül nincs nemzet, nincs államiság. Fotó: MTI

A házelnök felidézte: 1867-ben Andrássy Gyulának volt ereje elfogadni azt, amit Rákóczi és Kossuth elutasított, az együttműködést a Habsburgokkal. Nem a becsvágy vagy egyéb személyes érdek miatt vállalta ezt, hanem a nemzete iránti alázat és szolgálat okán - mutatott rá.

Kövér László hangsúlyozta: ma az újjáépített szobor eredeti pompájában és ünnepélyes módon visszatér a helyére, és ezzel lezárul a Kossuth tér szoborrombolások előtti képzőművészeti arculatának helyreállítása. Andrássy Gyula szavaival valljuk, hogy reménnyel tekintünk a jövendőbe, mert "bízunk nemzetünk erényeiben és elveink igazságában" - fogalmazott az Országgyűlés elnöke.

Tarlós István főpolgármester azt mondta: véget ér egy hosszú, több mint 70 évig tartó időszak a Parlament és az azt övező tér történetében. Befejezettnek tekinthetjük a Kossuth tér felújítását, amely visszanyerte második világháború előtti állapotát. Az átadási ünnepség "a magyar történelem egyik legragyogóbb személyiségének, Andrássy Gyula grófnak adja vissza megérdemelt elismerését" - fogalmazott. Hangsúlyozta: olyan politikusról van szó, akire az utókor mint nagyszerű és kiemelkedő történelmi személyre emlékezik, aki nemcsak máig ható, tanulságos életpályát hagyott maga után, hanem olyan, a saját földi pályafutását túlélő értékeket teremtett, amelyek a mai viszonyainkra is hatással vannak.

Tarlos Istvan Budapest fopolgarmestere 2016.02.05. foto:Horvath Peter Gyula
Tarlós István leszögezte, ma helyreállt az igazság, és Sztálin is a helyére került. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Tarlós István szólt arról is, hogy nemcsak az ország életében hozott újat, hanem a főváros is sokat köszönhet neki. Meghatározó szerepe volt Pest-Buda európai színvonalú nagyvárossá fejlesztésében, Széchenyi mellett Andrássynak köszönhetjük, hogy Budapest Közép-Európa jelentős központjává, a magyar gazdasági és hatalmi törekvések centrumává és szimbólumává válhatott. Miniszterelnöksége idején készítették elő Óbuda, Buda és Pest 1873-as egyesítését, 1870-ben pedig az ő vezetésével jött létre a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, amely rendelkezett a fővárost érintő fejlesztésekről.

A nevéhez kötődő fejlesztéseknek a jótékony hatása a mai napig látható és tapasztalható, szinte elképzelhetetlen a mai Budapest ezen átalakítások nélkül - mondta a főpolgármester. Elmondta, Andrássy halála után szinte azonnal kezdeményezték, hogy állítsanak emléket a tiszteletére: lovasszobrát 1906-ban avatták fel a Parlament előtt.

Sajnos "a gróf nem kívánatos történelmi személy volt a XX. század vörös diktatúrái számára, nevét még az emlékezetből is ki akarták törölni". Szobrát a Tanácsköztársaság idején deszkaállványzattal és vörös lepellel takarták el, és az így elkészült tákolmányt a munka templomának hívták. Tarlós István kitért arra is, hogy bár közvetlen bizonyíték nincs rá, úgy tudni, hogy a szobor bronzanyagát az 1950-ben felavatott, majd az 1956-ban ledöntött Sztálin-szobor öntéséhez használták fel. "Tiszteletre méltó és mélyen szimbolikus az a gesztus, hogy az itt látható emlékműhöz a Sztálin-szobor egy darabját is felhasználták. Ezzel helyreállt az igazság, és végérvényesen pont kerülhet a szobor viszontagságos történetére" - jelentette ki .

Az ünnepségen Kövér László és Tarlós István megkoszorúzta a Zala György eredeti műve alapján készített alkotást.

Andrássy Gyula 1867 és 1871 között a Magyar Királyság miniszterelnöke, 1871 és 1879 között az Osztrák-Magyar Monarchia külügyminisztere volt. Deák Ferenc javaslatára 1867-ben Ferenc József miniszterelnökké nevezte ki, kormánya az első volt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után. Jelentős érdemeket szerzett a dualista államon belül az önálló modern magyar államszervezet megteremtésében.

Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Szabadon engedték a fia brutális meggyilkolásában közreműködő anyát

Exkluzív 2024 május 20.
Továbbra is szabad Sz. Zsanett, az a szernyei anya, aki még a hétfői napon az élettársával közösen olyan példátlan kegyetlenséggel bántalmazta a nő 10 éves kisfiát, hogy az két nap múlva a kórházban életét veszítette. A PestiSrácok.hu írta meg idáig egyedül, mit tettek a kegyetlen szülők – holott azt már ők is beismerték. A rendkívüli eset az ukrán hatóságok felelősségét is felveti, ugyanis a nyomozás is csak a polgármester nyomására és a közfelháborodásra indult, helyszíni szemlét is csak négy nappal a történtek után tartottak, addig balesetként kezelték az ügyet. Gábort saját anyja vasláncra kötötte, majd benzinnel leöntötte, párja pedig meggyújtotta a gyerek ruháját. A szülőket az ügyben csak azután vitték be és hallgatták ki, hogy az önkormányzati hivatal munkatársai a szülők bűnösségére vonatkozó bizonyítékot maguk beszerezték és átadták a rendőrségnek – tudtuk meg az ügyre rálátó helyiektől. B. Józsefet már szándékos emberöléssel gyanúsítják és le is tartóztatták. Az ukrán hatóságoknak most az okoz fejtörést, miként határozzák meg jogilag az anya tettét, ezért a hétfői előzetes tárgyalás után is elengedték.

Mezítelen gyermek holttest a patakban - Egy falu keresi a gyilkost

Exkluzív 2018 május 19.
A döbbenet az úr most Sólyon. A kicsi Veszprém megyei faluban pénteken este brutális gyilkosság áldozata lett egy nyolc éves kislány. Az elkövető egy 16 éves hajmáskéri fiú, akit gyakran láttak a településen biciklizni. A PestiSrácok úgy tudja, hogy a gyilkos kamaszt szombaton délelőtt elfogták és őrizetbe vették a rendőrök. A Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság az információnkat egyelőre nem erősítette meg, azt azonban igen, hogy gyilkosság megalapozott gyanújával nyomoznak.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.