Pesti Srácok

Tarsolyék minden projekthez úgy álltak, hogy az erkölcsi és anyagi sikerrel is járjon

null

Tarsoly Csaba nyomozati szakban tett vallomásainak ismertetésével folytatódott kedden a Questor-ügy miatt indult büntetőper a Fővárosi Törvényszéken. A tíz társával együtt különösen jelentős kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények elkövetésével vádolt Tarsoly tavaly márciusban részletesen beszámolt az 1990-ben alapított cége alakulásáról, és a Győri ETO-park, illetve a város focicsapatának felfuttatásáról.

Az összesen 77 milliárd forint elsikkasztásával vádolt férfi vallomásában hangsúlyozta: 2001-ben 350 milliót fizettek a Rábának a Győri ETO-ért, és további 300 milliót költöttek reklámra. Ezen kívül 300 milliót fizettek ki különböző tartozások címén: villanyszámla elmaradásokra, és felújítást végző vállalkozóknak. Kiemelte azt is, hogy

Tarsoly nyomozati vallomásában beszélt arról is, hogy negyven szobás kollégiumot, öt osztályos középiskolát és teljes étkezési, illetve sportfelszerelési ellátást biztosítottak a hátrányos helyzetű, de tehetséges fiatal futballistáknak. Ezzel pedig elérték, hogy a Győri ETO harminc év után ismét bajnok lett, és olyan sztárokat neveltek ki, mint Kalmár Zsolt, vagy Lang Ádám. Tarsoly a stadion mellé egy olyan bevásárlóközpontból, hotelből és irodaparkból álló komplexumot tervezett, ami üzleti alapon eltarthatta volna a futballcsapatot. Az ETO-Park 2008-ban készült el, közben viszont a belvárosban megnyílt a győri Árkád bevásárló központ és kitört a nemzetközi pénzügyi válság, így gyakorlatilag kiadhatatlanná vált az új üzletház. Tarsoly szerint ezért úgy döntöttek, hogy a bukás elkerülése érdekében inkább egy évre halasztják a megnyitót. Az Magyar Fejlesztési Bank szemét viszont egyre jobban szúrta, hogy a kereskedelmi létesítmény üresen áll, ezért végül a cég maga alapított olyan kereskedelmi vállalkozásokat, amelyekkel legalább részben meg lehetett tölteni a kihalt üzletházat. A Questor élelmiszer-, és ruhaboltot, játszóházat és baba-mama üzletet üzemeltetett. Milliárdos nagyságrendű bukást eredményezett az is, hogy az ETO-Park számára kiépítettek egy független, gázmotoros energiaellátó rendszert, amely amellett, hogy hűteni és fűteni is tudta a teljes komplexumot, áramfelesleget is termelt, amit jó áron átvett az állam. Ez a rendszer azonban rövid idő belül megszűnt, így mire beindult volna a nagyüzem, gazdaságtalanná vált az üzemeltetése. Tarsoly Csaba beszélt arról is, amikor megtudta, hogy a Hungária Értékpapír Zrt. bebukott 700 milliós hiánya miatt, hajlandó lett volna betenni az összeget a „konkurensnek számító cégbe” annak érdekében, hogy ne dőljön be az egész piac.

PestiSracok facebook image
dunacity-3d-legifelvete

A gazdasági válság hiúsította meg a gigaprojektet

A több tízezer károsult befektetésének fedezetéül Tarsoly szerint ugyanakkor a Duna City-projektként emlegetett multifunkciós városközpont létrehozása is szolgált volna. A Questor-vezér kiemelte, hogy 2008-ban az ING közel 300 milliárd forintot adott volna a projektért, azonban a nemzetközi válság ezeket a terveket is meghiúsította. A projekt Tarsoly szerint 1,8-2 milliárd eurónyi profitot hozhatott volna. Ezzel szemben azonban a Quaestor összesen 77 milliárd forinttal nem tudnak elszámolni befektetőiknek. Mint ismert, a Quastor-ügyben egyebek mellett csalással, sikkasztással vádolt Tarsoly Csaba múlt csütörtöki fővárosi törvényszéki meghallgatásán továbbra is tagadta, hogy ő vagy társai bűncselekményt követtek volna el. Az ügyészség 5458 rendbeli csalást és sikkasztást ró a vádlottak terhére, a Tarsoly Csabát érintő cselekmények száma a vád szerint 753 rendbeli. Az összes vádbeli cselekmény elkövetési értéke mintegy 77 milliárd forint, az ügynek több mint 30 ezer sértettje van.

A per csütörtökön folytatódik.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.