Pesti Srácok

"Magyarországot felértékeli, hogy Orbán elsőként állt ki Trump mellett"

"Magyarországot felértékeli, hogy Orbán elsőként állt ki Trump mellett"

Új korszak kezdődik Donald Trump amerikai választásokon aratott győzelme után a magyar-amerikai kapcsolatokban – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő emlékeztetett, Orbán Viktor volt az első az európai vezetők közül, aki már nyáron kiállt Trump mellett, ami nyilvánvalóan felértékeli Magyarország pozícióit. Nógrádi beszélt arról is, hogy Európának ugyanakkor le kell vonnia a tanulságokat, hiszen ahogy a Brexitre, úgy az amerikai elnökválasztás kimenetelére sem volt felkészülve.

Teljes meglepetésként értékelte a PestiSrácok.hu-nak Trump győzelmét Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő. Ismert, magyar idő szerint szerda hajnalban eldőlt, Donald Trumpot, a Republikánus Párt jelöltjét megválasztották az Egyesült Államok 45. elnökévé. A New York-i Hilton szállóban mondott győzelmi beszédet hívei előtt. Összefogást, gazdasági növekedést, munkahelyeket és markáns külpolitikát ígért, valamint mozgalmának az ország szolgálatába állítását.

Nógrádi György hangsúlyozta, nem felméréseket, hanem választásokat kell nyerni, hiszen a korábbi előrejelzések szerint Hillary Clinton vezetett, illetve a szakértők is az ő befutását várták. Szerinte az is kiderült, hogy a média végig hazudott Trumpról és az amerikai ember elitellenessége győzött. Ugyanis a felmérések azt mutatták, hogy a lakosság mindenben Clintont tartja jobbnak, kivéve egy dolgot: a változást Trumptól várják, mivel az átlag amerikainak elege van az eddigi hatalmi elitből -tette hozzá Nógrádi.

nogradi-gyorgy hirado.hu
Nógrádi szerint Európa a Brexit után az amerikai választásra sem volt felkészülve. Fotó: hirado.hu
PestiSracok facebook image

A biztonságpolitikai szakértő beszélt arról is, hogy a választási eredményekből Európának le kell vonnia a tanulságokat. Hiszen ami az Egyesült Államokban történik, az tíz év alatt Európában is bekövetkezik - mondta Nógrádi, hangsúlyozva, hogy Európa, ahogy a Brexitre, úgy Trump győzelmére sem volt felkészülve, ráadásul néhány európai vezető nyíltan kiállt Hillary Clinton mellett. A szakértő meggyőződése szerint Merkel pozícióját is gyengítette az amerikai elnökválasztás kimenetele.

Nógrádi megemlítette, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök volt az egyetlen uniós vezető, aki már nyáron kiállt Trump mellett és közölte, hogy "Trump lenne a jobb Európa és Magyarország számára", továbbá "egyetért javaslataival a terrorizmus elleni küzdelem terén". Ez bejött és nyilván Magyarországot politikailag felértékeli – mondta a szakértő, majd hozzátette: egyértelmű, hogy hamarosan az amerikai nagykövetet leváltják, vagy benyújtja a lemondását és egy új korszak kezdődik, vagy kezdődhet a magyar-amerikai kapcsolatokban.

Címlapfotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.