Pesti Srácok

MSZP-s hátszéllel újabb milliárdos üzleten nyerészkedtek a hospinvestes szocialista csúcsmutyi bukott kulcsfigurái

null

Évi többmilliárdos forgalmat bonyolító és évi százmilliós profitot zsebre vágó piacvezető egészségügyi céget játszottak át német kézre a törvénytelen szocialista mutyiként ismert Hospinvest-ügy bukott kulcsfigurái – derítette ki a PestiSrácok.hu. Portálunk információi szerint a szocialista-liberális kormányzat asszisztálásával a magyar költségvetésnek és adófizetőknek 4,5 milliárdos kárt okozó hospinvestes ámokfutás végrehajtói az idén nyáron 700 millió forint körüli összegért verték dobra a magyar laborpiac egyik ékkövét, a Centrum-Lab Laboratóriumi Diagnosztikai Kft.-t, amelyre a német Synlab nevű cég tette rá a kezét, hogy piacot vásároljon. Ráadásul minden jel szerint a hazai egészségügyből milliárdokat eltüntető Hospinvest cég korábbi vezetői a legszebb szocialista hagyományokat követve előbb felhizlalták a Centrum-Labot, hogy a vállalkozás értékét, így piaci árát is feljebb srófolják. A cég felturbózásához pedig hogy, hogy nem egy, a fővárosban jelenleg is regnáló szocialista kerületvezető is hozzájárult, miután az általa irányított önkormányzat egészségügyi szolgáltató cége egy tavalyi, több mint 350 milliós közbeszerzésen annak ellenére is a Centrum-Labot hozta ki győztesnek, hogy a versenyben a társaság adta a rosszabb ajánlatot. Öveket becsatolni, ismerjék meg a Hospinvestből a Centrum-Lab Kft.-be átejtőernyőző fekete öves szocialista „egészségügyi menedzserek” idei, erősen mutyiszagú ügyét és módszerét.

Évek óta rajta tartjuk a szemünket a magyar egészségügy laborüzletágán, amelyről a PestiSrácok.hu-n kívül annak ellenére is méltatlanul keveset ír a magyar sajtó, hogy egy szektor letarolásának és lenyúlásának, a korrupciónak és a csúcsmutyinak az állatorvosi lova. Portálunk korábban például cikksorozatban foglalkozott a Roche Magyarország Kft. ügyeivel, konkrétan azzal, hogy az egészségügy nehéz financiális helyzetében miként szórják bőkezűen a közpénzek százmillióit a magyar klinikák laboratóriumai, és miként tarolja le a hazai egészségügyet a Roche Magyarország Kft. Rávilágítottunk, a megyei- és orvostudományi egyetemek klinikáinak központi laboratóriumaiba milyen gyakorlattal teszi be hosszú évekre a lábát a Roche, és hogy a termékeikre szabott közbeszerzési kiírásokkal és pályázatokkal, vagy azok nélkül miként kaszálnak. Cikksorozatunkat itt itt itt itt itt itt itt ittés itt olvashatja el.

Piacot értékesítettek, de előtte ügyeskedtek

Hónapok óta a magán kézben lévő laborcégek után is nyomozunk, így bukkantunk rá a mostani sztorinkra, amelyben ugyancsak egy külföldi multicég piacszerzéséről és bombaüzletéről lesz szó. Konkrétan arról, hogy az amúgy pikáns múlttal és életúttal bíró, a szocialista kormányok idején már besározódott figurák miként játszották át külföldi kézre az egyik, Magyarországon piacvezető laborcéget, és milyen ügyeskedések előzték meg az adásvételt.

PestiSracok facebook image

A PestiSrácok.hu kiderítette, hogy a nyáron a német Synlab érdekeltségébe került a magyar laborpiac egyik ékköve, a Centrum-Lab Laboratóriumi Diagnosztikai Kft. Piaci körökben az a hír járja, hogy a magyar cég tulajdonosai 700 millió forint körüli összegért adták el társaságot, amelynek megszerzésével egyértelműen piacot vásárolt a német Synlab. Az amúgy évi többmilliárdos forgalmat bonyolító és évi százmilliós profitot zsebre vágó, nyereséges egészségügyi magáncégről a törvénytelen szocialista mutyiként ismert Hospinvest-ügy bukott kulcsfigurái mondtak le.

Budapest, 2008. június 5. Kollányi Gábor, a HospInvest Zrt. elnöke, (b) és Székely Tamás egészségügyi miniszter részt vesz az egészségügyi magánszolgáltatók III. országos konferenciáján a Barabás Villa konferenciatermében. MTI Fotó: Földi Imre
Összesúgtak. Kollányi Gábor, a HospInvest Zrt. elnöke, és Székely Tamás szocialista egészségügyi miniszter. Kollányi a hospinvestes mutyiból a laborpiacra és újabb mutyiba ejtőernyőzött át. MTI Fotó: Földi Imre

A szoci mutyi kulcsfigurái voltak a főszereplők

A Centrum-Labnak ugyanis 2016 márciusáig és júniusáig önállóan az a Farkas Gábor és Végh József volt az ügyvezetője, akiknek a neve a 2010 előtti kalandor kórházi privatizációkból és az ezzel összenőtt Hospinvest-ügyből lehet ismerős. Előbbi a felszámolt és megszűnt Hospinvest Diagnosztikai Egészségügyi Szolgáltató Kft. ügyvezetője volt 2008 és 2009 között, míg Végh 2009-től a Kollányi Gábor irányította Hospinvest Zrt. felügyeli bizottsági tagja volt.

Ismert, a Hospinvest egy magántulajdonú egészségügyi szolgáltató vállalkozás volt, amely 2004 és 2010 között a szocialista-liberális kormányzatnak is köszönhetően öt magyarországi kórház, négy rendelőintézet és 22 gyógyszertár működtetését szerezte meg. Volt olyan kórház, amelynek üzemeltetését térítésmentesen kapták meg az MSZP-s vezetésű helyi önkormányzattól. A Hospinvest-ügy legismertebb fejezete az egri Markoth Ferenc Kórház 2008-as megszerzése, amikor is a szocialista többségű Heves megyei közgyűlés adta át az intézmény működtetését a Hospinvestnek. A szoci döntést óriási társadalmi felháborodás követte, civilek heteken át tüntettek a kórház átjátszása ellen, mint ahogy fideszes politikusok is próbálták jobb belátásra bírni a szocialistákat. Sikertelenül. Emlékezetes, a Nógrád megyei bíróság 2009 márciusában érvénytelenítette a megyei kórház üzemeltetésére létrejött szerződést, de ekkor már késő volt, miután 2008 októberében a Teva Magyarország Zrt. felszámolási eljárást kezdeményezett a Hospinvest ellen a felhalmozódott tartozásai miatt. A szocialista logika és elképzelés egyébként az volt, hogy különböző csavarokkal szépen dobra verik a kórházakat. A hospinvestes ámokfutás tulajdonképpen egy kalandor privatizáció.

Feketelista, milliárdos kár

A HospInvest működése botrányok sorozata, minden esetben tetten érhető egy nagyon erős szocialista háttér, hátszél, ami segíti e cég gátlástalan előrenyomulását; erről Pesti Imre fideszes képviselő beszélt 2008. október végi sajtótájékoztatóján. Pesti Imre azt mondta, az egri kórház működésének átadása egy magáncégnek mutatta, hogy a profit sokkal fontosabb volt a szocialista egészségpolitikusok számára, mint az emberek egészsége. A Hospinvest 2009-től szerepel az állami adóhatóságnál nyilvántartott, 180 napon túli, 100 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező, nem magánszemélyekre vonatkozó adózók feketelistáján, amelyen még idén is fel van tüntetve. A Hospinvestet tartozásai miatt felszámolták, de az adóhatóság több mint 175 milliós adóhiányt állapított meg a társaság esetében. A Hospinvest-ügyben, a százmilliók és milliárdok eltűnése miatt, a mutyi miatt a 2010-es kormányváltást követően Szócska Miklós egészségügyi államtitkár tett feljelentést, aki szerint az okozott kár 4,5 milliárd forintra is rúghat.

Eger, 2008. február 29. Zászlókkal, transzparensekkel demonstrálnak Eger határában, mialatt a Heves Megyei Közgyûlés ülésezik. A testületnek a megyei kórház vagyonkezelésére és mûködtetésére kiírt pályázatról kell döntenie. Elõzõleg mintegy tíz-húsz ember próbálta megzavarni a köztestület munkáját. A HospInvest Zrt. pályázatát nyilvánította az egri Markhot Ferenc Kórház vagyonkezelésére és mûködtetésére kiírt pályázat nyertesévé a Heves megyei önkormányzat. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
"Tolvajbanda" - A hospinvestes ámokfutás miatt az ország több pontján is zászlókkal, transzparensekkel tüntettek civilek és egészségügyi dolgozók. MTI Fotó: H. Szabó Sándor

Visszatérve a sztorinkra, mielőtt tehát a Centrum-Lab két ügyvezetője átejtőernyőzött volna a laborpiacra, a hospinvestes ügyben tették le a névjegyüket.Végh Józsefnek ráadásul közös cége is volt Kollányi Gáborral, a Hospinvest Zrt. igazgatóság elnökével, majd vezető tisztségviselőjével. Kollányi és Végh a Diatron Kft.-t irányították együtt. Pikáns, de a Hospinvest korábbi első embere a Centrum-Labban is feltűnik, nem is akármikor. Kollányi 2015 év végén lett a Centrum-Lab tagja, amely tisztségét egészen 2016. június 30-ig, a cég eladásáig megtartotta. A társaság értékesítéséig egészen pontosan hárman voltak a Centrum-Lab céges tagjai: Farkas, Végh és Kollányi. A Centrum-Lab cégadatait végigböngészve szembetűnik, hogy a cégben tagként egy ideig az az Ecomed-Consulting Kft. és az az SL Medical nevű cég is feltűnt, amelyek Kollányihoz és Véghhez köthetők. Az Ecomed-Consulting Kft. Kollányi érdekeltsége, míg az SL Medical Végh József cége. A Centrum-Labnak ráadásul 2011 óta a Mammut bevásárlóközpontban, a Lövőház utca 1-5-ben van a székhelye, pontosan ott, ahol az Ecomed-Consulting Kft.-é.

Kollányi nagy visszatérése

A Centrum-Lab papíron 2016. június 30-án került a német cég magyar leánycégének, a Synlab Hungary Kft.-nek a tulajdonába, de Farkas és Végh mellett még nyár előtt a társaság ügyvezetője lehetett Szekeres Júlia, a Synlab akkori ügyvezetője.

A cég értékesítése erősen megkérdőjelezhető, ha ismertetjük, hogy a Centrum-Lab tavalyi értékesítésének nettó árbevétele 2 milliárd 34 millió 516 ezer forint volt, adózott eredménye pedig több mint 110 millió forint. A Centrum-Lab az ezt megelőző évben is kaszált, akkor 112 millió 765 ezer forintra rúgott az adózott eredmény, amelyből 59,5 milliót osztalékként tehettek zsebre a tulajdonosok.

A Centrum-Lab cégtörténetét vizsgálva feltűnő, hogy miután Kollányi és érdekeltsége nem végig volt jelen a laboratóriumi cégben, az értékesítés előtti nagy visszatérése feltehetően aligha szólhatott másról, mint hogy a magyar vállalkozás dobra veréséből személy szerint is hasznot húzhasson.

Fotó: Túry Gergely/HVG
Fotó: Túry Gergely/HVG

Felhizlalták a céget, hogy kaszáljanak

Pikáns az is, hogy minden jel szerint a hazai egészségügyből milliárdokat eltüntető Hospinvest cég korábbi vezetői a legszebb szocialista hagyományokat követve előbb felhizlalták a Centrum-Labot, hogy a vállalkozás értékét, így piaci árát is feljebb srófolják.A cég felturbózásához pedig hogy, hogy nem egy, a fővárosban jelenleg is regnáló szocialista kerületvezető is hozzájárult, miután az általa irányított önkormányzat egészségügyi szolgáltató cége egy tavalyi, több mint 350 milliós közbeszerzésen annak ellenére is a Centrum-Labot hozta ki győztesnek, hogy a versenyben a társaság adta a rosszabb ajánlatot.

A Centrum-Lab a főváros XIX. kerületében, az MSZP-s Gajda Péter irányította Kispest egészségügyi szolgáltató cégének 2015-ös tenderén kaszálhatott. Portálunk kiderítette, a tenderen a Centrum-Lab mellett a Corden International Kft. indult. Utánanéztünk, hogy a Budapest Főváros XIX. kerületi Önkormányzat Kispesti Egészségügyi Intézete 2015. április 13-án adta fel a laboratóriumi szolgáltatás nyújtásához kapcsolódó nyílt közbeszerzési ajánlatát, amely 2015. április 17-én jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben. A tender tétje egy zsíros, 351 millió forintos szerződés volt.

A drágább ajánlat nyert

A kispesti egészségügyi intézet 60 hónapra szóló szerződést kínált, a pályázóknak pedig komplett vizsgálati palettát kellett felvállalniuk a járóbeteg-szakellátásban úgy kalkulálva, hogy éves szinten 100 millió pontnyi vizsgálatot kell elvégezniük. Az értékelés szempontja egyértelműen a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás volt, amelyre még visszatérünk.

Centrum-Lab a Mamutban. Németeknek adták el a milliárdos piacot. Fotó: pinterest.hu
Centrum-Lab a Mamutban. Németeknek adták el a milliárdos piacot. Fotó: pinterest.hu

Az ajánlatok bontására 2015. május 5-én került sor, összesen ketten pályáztak, a Centrum-Lab Diagnosztikai Kft. és a Corden International Kft.Előbbi az OEP által térítendő díj 98,9 százalékának értékében, míg a Corden csak 91,8 százalékának értékében nyújtotta be ajánlatát. Ez alapján, miután alacsonyabb, kedvezőbb összegről, ajánlatról van szó, a Cordennek kellett volna nyernie, de nem így történt. Az egészségügyi intézmény előbb hiánypótlás keretében árindoklásra kérte a céget, majd miután ezt megkapták, de még mindig nem értették, hogyan jöhetett ki ilyen alacsony ár, újabb indoklásra kötelezték a Cordent. Pedig a PestiSrácok.hu információi szerint a Corden ajánlatában még azt is nyomatékosította, hogy emellett az árszint mellett is mintegy 2,16 százalékos nyereséggel működtethető a laboratórium az öt év átlagában.2015. június 30-án azonban mégis úgy döntött a Kispesti Egészségügyi Intézet, hogy a tendert a Centrum-Lab nyerte. Értesüléseink szerint a Corden ajánlatát azzal az indokkal érvénytelenítették, hogy pályázata összeegyeztethetetlen a gazdasági ésszerűséggel és ez által nem biztosított a folyamatos és zavartalan betegellátás. Az persze kérdés, hogy a több mint két százalékos nyereség garantálása mellett a kispesti döntnökök miként foghatták a gazdasági ésszerűségre a Corden ajánlatának negligálását, és miként határozhattak úgy, hogy a cég vállalása aránytalanul alacsony ellenszolgáltatást tartalmaz.

A törvénysértés is belefért

A Corden természetesen nem nyugodott bele a megmagyarázhatatlan döntésbe, és vitarendezést kért, majd miután ez sem vezetett eredményre, és falakba, folyamatos elutasításba ütköztek, 2015. augusztus 3-án jogorvoslati kérelmet nyújtottak be a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz. A cég szerint ugyanis a kispesti indoklásból nem állapítható meg egyértelműen, hogy az ajánlata milyen okból érvénytelen, az ajánlati ár miért nem elfogadható. Újabb csavar, hogy ugyan a döntőbizottság elutasította a cég keresetét, de a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság hatályon kívül helyezte azt és új eljárásra kötelezte a döntőbizottságot.

hospinvest-kiskunhalas

A grémium végül megállapította, hogy:

A döntőbizottság ezért kimondta, hogy a Budapest Főváros XIX. kerületi Önkormányzat Kispesti Egészségügyi Intézete, mint ajánlatkérő megsértette a közbeszerzésekről szóló 2011. évi törvény több pontját is, így a döntőbizottság 3,5 millió forintos bírságot szabott ki az intézetre.

A bírság mellett persze azt sem árt megjegyezni, hogy az előnytelen szerződés aláírásával, a Centrum-Lab helyzetbe hozásával éves szinten több tízmillió forintos extra kiadása keletkezik a Kispesti Egészségügyi Intézetnek, miután az ajánlatok alapján a Centrum-Lab jóval drágábban szolgáltat, mint a Corden.

Haverok, csókosok

Gyanús, hogy a szocialista vezetésű kerület intézménye az egykori hospinvestes ismerősöknek kívánt kedvezni döntésével, így felmerül a kérdés, hogy vajon betegellátás-fejlesztés helyett miért a régi haverok nyeregbe ültetése a fontos.

A csókosok tutiba ültetéséről már korábban is írt a PestiSrácok.hu, akkor is megkerestük a szocialista vezetésű XIX. kerület polgármesterét és a Kispesti Egészségügyi Intézet főigazgatóját. Gajda Péter polgármester akkor arról biztosította portálunkat, hogy a kerületben soha semmilyen formában nem merült fel közbeszerzési probléma, és semmilyen elmarasztalás nem érte a kerület egyik intézményét sem. A polgármester akkor arra is ígéretet tett, hogy amennyiben a vesztes cég fellebbezését a Közbeszerzési Döntőbizottság elfogadja, megteszi a megfelelő törvényességi lépéseket az ügyben. Kevésbé barátságos válasz érkezett Dr. Vargha Péter főigazgatótól. Kérdésünkre kérdéssel válaszolt: honnan tudjuk, hogy a Corden adott kedvezőbb ajánlatot? Majd kifejtette: az olcsóbbat adta...

Gajda Péter és Falus Ferenc. Az MSZP-s polgármester egyelőre nem tartotta be ígéretét, és nem zavarja, hogy a szoci haverok ültek nyeregbe. Fotó: Kispesti Monitor
Gajda Péter és Falus Ferenc. Az MSZP-s polgármester egyelőre nem tartotta be ígéretét, és nem zavarja, hogy a szoci haverok ültek nyeregbe. Fotó: Kispesti Monitor

Ígéret szép szó? A szoci polgármesternek nem

Miután a döntőbizottság meghozta a döntést, újra megkerestük Gajda Pétert, az ítélettel és korábbi ígéretével kapcsolatban pedig az alábbi kérdéseket tettük fel a kerületvezetőnek:

- ki állja a milliós bírság számláját?

- az adófizetők pénzéből fizetik ki a büntetést?

- milyen törvényességi lépéseket tett az ügyben?

- az ítélet után elbocsátották-e a gazdasági igazgatót és a felelősöket?

- ki vállalja a felelősséget az elmarasztaló ítéletért, és milyen következményekkel?

- kezdeményezett-e kártérítési igényt a felelősökkel szemben a milliós teher miatt?

- mi a véleménye arról, hogy a milliárdos károkat okozó Hospinvest-ügy kulcsfigurái álltak a Centrum-Lab mögött, így a magukat már megégető és lejárató tulajdonosok kerültek helyzetbe a XIX. kerületben?

- kivizsgáltatta-e már, hogy a Kispesti Egészségügyi Intézet a közbeszerzéskor nem az előnyösebb ajánlatot adó Cordennel, hanem a drágább Centrum-Labbal kötött szerződést?

- A szerződéskötés előtt emelt-e kifogást a drágább ajánlat elfogadása ellen, vagy a Centrum-Labbal szemben?

Gajda Péter érdekes és megdöbbentő választ küldött kérdéseinkre, miszerint „én magam még sem hivatalos, sem más formában nem értesültem a döntőbizottság ítéletéről, amint azt megkapom meg fogom vizsgálni, hogy szükség van-e további intézkedésre”. A szocialista polgármestert ugyan tájékoztattuk a közbeszerzési döntőbizottság döntéséről, azt idéztük is neki, mégsem kaptunk egyértelmű választ a kérdéseinkre.

Vezető kép: Kollányi Gábor, a HospInvest Zrt. elnöke fogadja Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnököt, aki részt vesz és beszédet mond az egészségügyi magánszolgáltatók 2008-as III. országos konferenciáján a Barabás Villa, konferenciatermében. MTI Fotó: Földi Imre

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.