Pesti Srácok

Neves bírókra hivatkozva húztak le egy bűnözőt Oszter Sándorék - Megkezdődött a per

null

A vádirat ismertetésével megkezdődött Oszter Sándor Kossuth- és Jászai Mari díjas színművész, valamint hat társának büntetőpere a Budapest Környéki Törvényszéken kedden. A vádlottak között Oszter Sándor mellett három ügyvéd is van. A Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetés és befolyással üzérkedés bűntettével vádolja őket.

Oszter Sándor betegségre hivatkozva nem jelent meg a tárgyaláson. Ügyvédje egy hétfő esti, a rétsági orvosi ügyeleten kiállított orvosi igazolással mentette ki a színművészt. A Központi Nyomozó Főügyészség kedden ismertetett vádirata szerint a jelentős összegre elkövetett adócsalás miatt elítélt V. Tamás ötvenmillió forintot fizetett több részletben K. Sándor Izraelnek, hogy megszüntessék az ellene kiadott elfogatóparancsot, és elsimítsák az ellene zajló büntetőeljárást. Oszter Sándor a vád szerint bírói kapcsolataira hivatkozott, és Handó Tünde mellett az ügybe „keverték” Cserni Jánost, Vaskuti Andrást és a Kúria volt elnökét Lomnici Zoltánt is. Az elsőrendű vádlott és felesége tízmilliókat fizetett az ügyvédekből is álló csoportnak, Oszter külön 4 milliót kért a vád szerint „költségeinek” fedezésére.

A Fülöp Ágnes vezette bírói tanács várhatóan az ügybe kevert bírókat is meghallgatja - Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

A becsapott bűnöző felesége tett feljelentést

PestiSracok facebook image

A K. Sándor Izrael, a közvetítőként szereplő negyedrendű vádlott a szökésben lévő bűnözőnek azt állította, hogy Cserni János könyvet szeretne megjelentetni, így annak kiadását támogatva megvesztegethető a törvényszék bírája. Az adócsaló ezután Lomnici Zoltán megvesztegetésére újabb tízmilliót fizetett a csapatnak. A bűnöző felesége azután jelentette fel K. Sándor Izraelt, Oszter Sándort és társait a Nemzeti Védelmi Szolgálatnál, hogy valótlan orvosszakértői véleményre ismét százezreket fizettek, de továbbra sem vonta vissza a bíróság a V. Tamás ellen kiadott elfogatóparancsot. Az NVSZ előtt ezután telefonlehallgatások nyomán is nyilvánvalóvá vált: az ügyvédek és Oszter valótlanul hivatkoztak bírói kapcsolataikra, és a vesztegetést csak színlelték. A bujkáló bűnözőt később elfogták a rendőrök. A büntetőper további tárgyalásain várhatóan az ügybe belekevert bírókat is tanúként hallgatja meg a Budapest Környéki Törvényszék Fülöp Ágnes vezette bírói tanácsa.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.