Pesti Srácok

Hitét, emberi tartását sem az ÁVH, sem a Gulág nem tudta megtörni – Placid atyától búcsúzunk

Sem az Államvédelmi Hatóság (ÁVH), sem a Gulág pribékjei nem tudták megtörni Placid atyát, aki a szovjet diktatúra lágerében jó pásztorként segítette fogolytársait. A katolikus bencés pap-tanár 101 esztendősen hunyt el, emberi tartásával, életörömével, hitével sokaknak adott reményt, példát.

Életének 101. évében vasárnap este elhunyt Olofsson Károly, szerzetesi nevén Olofsson Placid bencés szerzetes. Placid atya – hiszen mindenki így ismerte – közel tíz esztendőt raboskodott a Gulagon. A PestiSrácok lapigazgatója, Stefka István több interjút is készített a pap-tanárral, legutoljára tavaly beszélgettek el. A Magyarok a Gulágon című honlapon megjelent beszélgetésben Placid atya örök érvénnyel beszélt hitről és emberi tartásról.

Vadászott rá az ÁVH

Placid atyát 1946. június 5-én tartóztatta le az Államvédelmi Hatóság (ÁVH), amely már hosszú ideje vadászott rá. Miután a fiatal pap 1945 őszén részt vett a nemzetgyűlési választási küzdelmekben, a baloldali újságok sajtóhadjáratot indítottak ellene. Ezután el kellett rejteni az üldözők elől, így került Pannonhalmára, ott fogta el az ÁVH. Az atyát a hírhedt Andrássy út 60.-ba vitték, ahol az éjszakai kihallgatások során egy nagyszabású koncepciós per megindításához szerettek volna vallomást kicsikarni belőle. Sem itt, sem a Markó utcában sem sikerült megtörni.

PestiSracok facebook image
Placid atya / Fotó: Tiszta-lap.hu

„Figyeltek és egyre kellemetlenebbé váltam a kommunisták számára – mondta erről Stefka Istvánnak. – 1945-ben részt vettem a Slachta Margit-féle keresztény női tábor programjának megszervezésében, amiből könnyen kikövetkeztethették, hogy nem vagyok kommunista. Letartóztattak.

Megjegyzem, engem mint magyar állampolgárt a megszálló szovjet hadsereg budapesti hadbírósága ítélt el a szovjet büntető törvénykönyv alapján”.

A "húsdarálóban" sem tudták megtörni

Placid atyát sok százezer honfitársunkkal együtt a Szovjetunióba hurcolták, hogy elhelyezzék őket a kétezer láger egyikében, amelyeket nem véletlenül neveztek a foglyok „húsdarálóknak”.

„Nem számítottunk embernek – emlékezett vissza. – Moszkvától keletre, a Kujbisevszkij Krájban én voltam a 876-os számú népellenség. Ezt a számot viseltem a pufajkámon hátul, a nadrágomon meg a sapkámon... A lágerben napi kilenc órát kellett dolgozni, pihenőnap nélkül... A fogolytársaimmal megalkottuk a túlélés négy szabályát. Az első: a szenvedést nem szabad dramatizálni, mert akkor egyre gyengébbek leszünk. Senkit nem engedtünk panaszkodni. A második szabály ennek az ellentéte. A szenvedés kikerülhetetlen, de az apró örömöket észre kell venni…” Az ártatlan és gazember fogalommal semmire nem mentünk. Más fogalompárokban gondolkodtunk: a kicsi, a gyenge és a nagy, az erős. Amikor bennünket elítéltek, mi voltunk a senkik, a legyőzöttek.

Placid atya túlélte a Gulágot, de jóval Sztálin halála után, csak 1955 novemberében térhetett haza Magyarországra. (A Gulág-rabokat sokáig várakoztatta, az őket csak vonakodva „visszafogadó” Magyar Népköztársaság is). Szabadulását követően mindent megtettek az ellehetetlenítéséért. Sem papként, sem tanárként nem kapott működési engedélyt. Fizikai munkásként, betegszállítóként, majd mosodai munkásként dolgozhatott a Kádár-rendszerben, végül mosodavezetőként ment nyugdíjba.

„Ha a reverendám hiányzott is a fogságban, nekem azt a feladatot adta, hogy megtartsam a lelket, a hitet az emberekben” - mondta hivatásáról, életéről, küldetéséről. Olofsson Placid atyát kívánsága szerint Pannonhalmán helyezik végső nyugalomra, a temetés időpontját a bencés rend később közli.

A vele és a többi ismert, ismeretlen egykori Gulág-fogollyal készített interjúk elolvashatóak a Magyarok a Gulágon című honlapon.

Vezető fotó: Hirado.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.