Pesti Srácok

Nem akarnak hajléktalanparadicsomban élni a zuglóiak

Nem akarnak hajléktalanparadicsomban élni a zuglóiak

Ismét hajléktalanok fagytak halálra Zuglóban, miközben Karácsony Gergely szociális szépségszalont nyittat az általa liberális mintakerületnek nevezett városrészben, ahol nincs megtiltva az, hogy bárki életvitel szerűen tartózkodjon a köztereken. Bár ez is a szociális érzékenység egyik formája, azonban fontos lenne észben tartani, hogy a nagy erő nagy felelősséggel jár, mintájára bizony az öngondoskodásra képtelen emberek odahívása is kötelezettségekkel jár együtt, de ebben, úgy tűnik, nem jeleskedik a helyi vezetés.

- áll egy, a PestiSrácok.hu-hoz eljuttatott olvasói levélben, amely azt bizonyítja, hogy a helyiek nem értenek egyet azzal, hogy Zuglót a hajléktalanok biztonsági zónájának kiáltották ki az által, hogy hatályon kívül helyezték azt a jogszabályt, amely megtiltja, hogy bárki életvitelszerűen tartózkodjon a köztereken. A kerületben ennek következtében már többen halálra fagytak, miközben konkrét akcióterv ez ellen még nincs. Az egyetlen “segítség”, amit a kerületbe édesgetett hajléktalanoknak biztosítanak, az a Szociális Szépségszalon intézménye, amely azt a célt szolgálja, hogy a mélyszegénységben élő, tartósan munkanélküli embereknek fodrászattal, kozmetikával és tanácsadással felturbózott ingyenes szépségápolási szolgáltatást biztosítanak, amely segítheti őket a sikeres álláskeresésben.

Fotó: boon.hu
PestiSracok facebook image

Ez kifejezetten hasznos ötlet, viszont a segítségnyújtásban is vannak prioritások: a hajléktalanok mellé ugyanis nemcsak szív kell és érzelmek, valamint rengeteg tévés szereplés, hanem konkrét infrastruktúra is, ami egyrészt áll a jelzőrendszerből, ami a kerület fizikai életveszélyben lévőket tartja számon és látogatja végig, valamint veszélyhelyzet (pl. hideg tél) esetén fűtött utca, vagy egyéb átmeneti melegedők.

- írja olvasónk, aki szerint olyan abszurd világot rajzol Karácsony féle vezetés Zuglóban, amely akár egy sikeres színpadi mű is lehetne. "Csak míg a színdarab befejezésénél a néző fellélegez, hogy de jó hogy csak a képzelet művét láthatta néhány perce, addig a valóság megrázó.” A PM szerint természetesen a szegény-ellenes Orbán-kormányt terheli felelősség minden egyes kihűléses halálesetért, bár mi mást is mondhatnának, hiszen a korábban említett felelősséget hárítani könnyebb, mint gyakorolni.

Fotó: 24.hu

Az ügyben felkerestük Rozgonyi Zoltánt, Zugló alpolgármesterét, aki megerősítette, hogy embertelen állapotok uralkodnak a kerületben.

- mondta el a politikus. Arról is beszélt, hogy az idei télnek már 5 halálos áldozata van, akik ugyan nem mind fagyhalál következtében vesztették életüket, de minden esetben a téli hideg tehet róla: volt például, aki melegedés céljából tüzet próbált rakni egy tákolt bódéban, ami katasztrófához vezetett. Rozgonyi Zoltán a kialakult helyzetet a riói favelákhoz hasonlította, és aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Zugló emiatt szerez majd “hírnevet”. Szerinte a legfontosabb cél az, hogy az utcán élő embereket valahogy visszavezessék a munka világába, mely folyamatban a segíthet ugyan a Szociális Szépségszalon program, azonban ez semmiképpen nem az első lépés a helyzet megoldása felé vezető úton.

Vezető kép: hirpress.hu

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.