Pesti Srácok

Vicces fiúk - Kamu Soros-köszönőlevéllel akarja beetetni a jobber közönséget a MoMo

Vicces fiúk - Kamu Soros-köszönőlevéllel akarja beetetni a jobber közönséget a MoMo

George Soros magyar nyelven írt levélben köszönte meg a Momentum Mozgalom (MoMo) „külügyi kapcsolattartójának” az eddigi munkáját, amelyet a 2024-es budapesti olimpia aláaknázásáért küzdő szervezetben végzett – többek között ez a meseszerű kitétel is olvasható abban a kamulevélben, amelyet egy bizonyos „Várady Fruzsina” küldött a PestiSrácok.hu-nak. A történetben nem is az állevél a legérdekesebb, amellyel megpróbálták hülyére venni kollégánkat és olvasóinkat, hanem a MoMo reakciója: ugyanis megkeresésünkre felemás választ adtak, így sejthető, hogy a fáradt poén mögött a szervezet aktivistái állnak.

Beugratós levél érkezett a PestiSrácok.hu szerkesztőségébe kedden, amelyben valaki „Várady Fruzsina” néven arról számolt be, hogy ő az olimpiaellenes MoMo egyik aktivistája, de már elege van a szervezetből, ki akar onnan lépni. Azt állította, hogy unokatestvérének, Kaszab Zsófiának (aki a levél szerint a MoMo „külügyi kapcsolattartója”) a gépén hétfőn elolvasott és lefotózott egy levelet, amelyet George Soros írt Kaszabnak. Várady csatolt is egy levélnek tűnő irományt, amelyben Soros köszönetet mondott Kaszabnak, és mindenféle egyéb bénaságokat is összehordott, amelyeknek tételes ismertetésétől, ha megengedik, eltekintenénk. Aki kíváncsi erre a kétségbeejtően gyatra hamisítványra, alább elolvashatja.

Elég kevés fantázia szorult a kamulevél megfogalmazójába.

PestiSracok facebook image

Azért a biztonság kedvéért szerettünk volna megerősítést kérni a MoMó-tólarra, hogy ilyen nevű aktivistáik, tagjaik nincsenek, illetve hogy létezik-e „külügyi kapcsolattartó” titulus a szervezetükben. Meglepő módon a MoMo azt válaszolta, hogy külügyesük van, az aktivistalistájuk viszont nem nyilvános. Azt ugyanakkor nem akarták tagadni, hogy közük van a levélhez. Pedig nem is az aktivistalistát kértük, csak bólintást: Kaszab és Várady ott van velük, együtt fúrják az olimpiát. Nem mintha a válaszuktól függetlenül ne lett volna nyilvánvaló, miféle levélről van szó.

Soros is furcsa képet vágott volna, ha bedőlünk a kamulevélnek (Fotó: AFP)

Az elterelő viccelődés dacára a MoMo körül nem csak álbotrányok vannak, hiszen – miként a múlt héten a PestiSrácok.hu megírta – Haris Éva, az MSZP választmányának korábbi helyettes vezetője látja el tanácsokkal a MoMó-t, amely múlt csütörtökön kezdte meg fővárosi aláírásgyűjtését a budapesti olimpiai pályázat megtorpedózásáért. Vagy például elhalványult volna az a hír is, amiről a Magyar Idők számolt be, miszerint Szabó Pál, a Gyurcsány-kormány egykori minisztere is a MoMo körül bábáskodik. Haris tanácsadását egyébként a MoMo vezetője, Fekete-Győr András sem cáfolta a PestiSrácok.hu-nak, ám azzal próbálta ennek élét tompítani, hogy más is adhat nekik tanácsot, de attól még saját maguk szabják meg a szervezet irányultságát. Akárhogyan is: ezek után már kevesen hiszik el, hogy a MoMo „civil” és „független” szerveződés lenne.

A trollkodás mellett a parasztozás sem áll távol a MoMo vezetőitől. Mint arról a 888.hu a napokban beszámolt, Mécs János, a MoMo elnökségi tagja (Mécs Imre egykori SZDSZ-es, majd MSZP-s politikus fia) meglehetősen rühelli a vidékieket. Az ifjabbik Mécs még 2013-ban többek között ilyeneket írt az általa nagyon nem szeretett vidéki „parasztokról”:

Ehhez képest most a MoMo – mint azt hétfőn megírtuk – azoknak a vidéki tagjainak, szimpatizánsainak a Budapestre történő átjelentkezését javasolja, akik a fővárosban élnek.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.